Balu: A Szerelem Bolondja
Címlap / Mesék / Balu: A Szerelem Bolondja

Balu: A Szerelem Bolondja

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Pedig nagyon gyakorlatias területen élte az életét, úgy gondolta, túl jól ismeri az embereket ahhoz, hogy vele ne történhessen ilyen. Középkorú volt, tehát a sors különös ajándékának vélte ezt az egész szerelmi ügyet. 

A fellegekben járt, egyfajta eufórikus boldogság hullámok öntötték el, soha nem tapasztalt érzések hullámzottak benne. Egy kicsit talán félt is, hogy megcsalják a történések, és nem is lehet igaz, hogy ez a csoda vele történt. Pedig nagyon gyakorlatias területen élte az életét, úgy gondolta, túl jól ismeri az embereket ahhoz, hogy vele ne történhessen ilyen. Középkorú volt, tehát a sors különös ajándékának vélte ezt az egész szerelmi ügyet. A lány egyetemistaként, egy viszonylag távoli országrészben tanult, de a lakása helyben volt, és az előttük álló nyár minden esetleges későbbi problémát semmivé tett, lehetetlen volt ilyenre gondolni. Véletlenül ismerkedtek meg, lehet, évekig mentek el egymás mellett úgy, hogy nem vették észre a másikat, és most itt ez a különös, véletlen találkozás, a fellobbanó, mindent elsöprő szerelem. A férfit az sem zavarta, hogy házasságban él, felnőtt korú gyerekei vannak, nem most semmi sem számított, semmi, ami egy józan jövőt jelentett volna.

A nyár valóban ebben a boldog lángolásban telt el, még az a néhány különös telefon, vagy levél sem keltett feltűnést számára, amelyek után néha napokig tartó rosszkedv ülte meg a közéjük ereszkedő csendet, mert aztán minden rossz elmúlt, minden feloldódott abban az édes kábulatban, ami körülvette Őket.

Augusztusban aztán megérkezett az első figyelmeztető jel, kiderült, hogy a lánynak elfogadták a pályázatát, és több hónapra Európa másik végében fog tanulni, egy ismert egyetem ösztöndíjával. Nagyon nehéz napok következtek, de az utazás ideje könyörtelenül eljött, és a férfi csak azzal vigasztalta magát, amit szinte minden nap hallott a lánytól, hogy a bizalom, az őszinteség, az egymás iránt érzett szerelmük átsegíti Őket a nehéz hónapokon. Bármily szörnyű is volt, a távollét véget ért, sűrű levélírások közepette, amiben elsősorban a férfi jeleskedett, a lány, elfoglaltságára, tanulnivalóira hivatkozva csak ritkán írt. Úgy alakult, hogy a férfi autóval ment érte, nagyon sok mindent kellett elhozni a nagyvárosból. De néhány nappal előbb ment el. Az utazásig hátralévő néhány napot egymásra fordították, a lány megismertette vele a várost, felejthetetlen napokat töltöttek el.

Hazaérkezés után, minden ment a régi mederben, egyetem, hazaérkezés a hétvégeken, majd az újabb ösztöndíj, ezúttal is Európa másik végében. A történet itt ismételné önmagát, így nem érdemes ezt az időszakot részletezni, a végeredmény megint a boldog egymásra találás, aztán újra egyetem, vizsgák, diploma, új munkahely az együttlakás, a jövő tervezése, lényegében ez volt a mindennapok történése. A férfinak, míg ezek az események zajlottak, szintén egy egyetemet kellett, munkahelyi előmenetele érdekében elvégeznie. Örült neki, hiszen párhuzamosan tanultak mindketten, és így sokat segíthettek egymásnak. Az utolsó egyetemi évben a lány már dolgozott, így a záró vizsgákra a férfi egyedül készült.

Egy téli napon, mivel éppen esedékes vizsgája volt, autóval indult el, hogy időben odaérjen, és ebben a döntésében a kitörni készülő hóvihar sem ingatta meg. Persze az időnek lett igaza, a vihar kitört, a magas hegyekből lezúduló hó falán már nem lehetett átjutni. Az első meglepetés akkor érte, amikor a lakáshoz érve a hóban két lábnyomot látott. A lakásba belépve már minden világossá vált, és a történet olyan gyorsan ért véget, mint amilyen viharosan kezdődött. A férfi ugyan azóta sem szólt a lányhoz, megfogadta, hogy ezzel is bünteti magát, mert szívéből persze nem tudja sohasem kitépni Őt.

A "jóakarók" körében hamar elterjedt a szakítás híre, és hát az oka sem maradt titok. A jobb érzésűek, bár biztosan tudtak sok mindenről, olyanokról, amelyeket csak a férfi nem tudott, vigasztalták, igyekeztek bevonni Őt, közös programokba, segítve a felejtés nehéz folyamatát. De jöttek a névtelen levelek, a váratlanul felcsengő ismeretlen telefonálók, akik gondosan feltárták a férfi előtt a lány életének számos titkát. A férfi megismerhette a futó kalandok hőseit, a párhuzamos viszonyok szereplőit, melynek Ő tudatlan részese volt. Keserűen kellett ráébrednie, hogy csak egy játékszer volt, egy gátlástalan önző élet szeszélye szerint. A legszörnyűbb számára a szemrebbenés nélkül kimondott hazugságok, a kilátástalanná vált jövő maradt. Aztán egyre többen lettek, akik kérkedni kezdtek a lánnyal kapcsolatos kalandjaikról, persze kellően kiszínezve a történéseket, csak azért, hogy neki ez fájdalmat okozzon. Úgy érezte, minden összeomlik körülötte, az emberek összesúgnak a háta mögött, látta a rászegezett tekintetekben a szánalmat.

Elmenekült. Nem tudta feloldani magában ezt a konfliktust. A városban senki sem tudja, hol él most. Sokunknak hiányzik, de nem keressük Őt...

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 1137 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x