Halkrém leves, afrikai harcsából
Címlap / Nasira / Halkrém leves, afrikai harcsából

Halkrém leves, afrikai harcsából

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Szálkamentes, friss, magyar halból készült zöldsége krémleves. Ezt azoknak is szívesen ajánlom, akik félnek/tartanak a halszálkától. Tálaláskor adjunk hozzá pirítóst, és ne feledkezzünk meg a hal harmadszori úsztatásáról sem. Ha halat eszünk, mindenképpen jussunk eszünkbe a régi római bölcsek mondása, miképpen: "MALEDICTUS PISCIS IN TERCIA AQUA" azaz: "Átkozott a hal a harmadik vízben", azaz okos ember halra vizet nem iszik (az első vízben él a hal, a másodikban pedig főtt). Ezért ajánlom ehhez az ételhez a balatoni rozéborból készült fröccsöt vagy hosszúlépést. Egészségünkre! 

Elkészítési idő: 40-45 perc

50-60 dkg (Szarvasi) afrikai harcsafilé
2 kisebb fehér hagyma
2 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
3-4 kisebb burgonya (pl. Démon)
2 dl tejszín
5 dkg rizs
3-4 dkg vaj
1-2 evőkanál citromlé
1-2 teáskanálnyi fűszerpaprika
só és bors

1. A répákat, a burgonyát és a hagymát tisztítsuk meg, és vágjuk kis kockákra. A halat öblítsük le, és vágjuk centis kockákra. Öntsük fel hideg vízzel, adjuk hozzá a rizst, sózzuk, borsozzuk, és főzzük kis lángon, a forrás után 20-25 percet.

2. Keverjük ki a tejfölt a paprikával és a citromlével. Adjunk hozzá pár kanál meleg levest, keverjük ki, és csurgassuk a levesbe. Merülő mixerrel darájuk össze, és forraljuk pár percet. Ha nem elég sűrű, kevés keményítővel sűríthetjük.

Jó étvágyat hozzá!
Somogyi Zoltán „Max” receptje
További finomságok a www.maxkonyhaja.hu oldalon

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 1927 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x