Híres lennél? Miért lehet anti-Nobel díjat kapni? Kardnyeléssel...
Címlap / Őrület / Híres lennél? Miért lehet anti-Nobel díjat kapni? Kardnyeléssel és melegbomba gyártással már közel a cél!

Híres lennél? Miért lehet anti-Nobel díjat kapni? Kardnyeléssel és melegbomba gyártással már közel a cél!

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

A Harvard egyetemen minden évben kiosztják a Nobel díjak párját, amit a humor által vezérelve ítélnek oda olyan kutatóknak, akik vélhetően halálosan komolyan gondolják és komolyan veszik feladatukat, bár ez másokat inkább kacagásra késztet. 

Az Ig Nobel díj névre keresztelt „elismerés” az angol ignoble – alantas, méltatlan, hanyagolható – szóból származik, de a figyelemfelkeltésen és a vidámságon túl némi komolyság is vegyül a képbe, hiszen Marc Abrahams, a díj alapítója szerint „Valahogy elismerésben kell részesíteni ezeket az embereket, akik olyasmit vittek véghez, amit még soha senki. Eredményeik először megnevettetik, aztán elgondolkodtatják az embert.” A dolog komolyságát mutatja, hogy az Annals of Improbable Research (~ Alig hihető kutatások krónikája) című egyetemi tudományos vicclap ünnepségén valódi Nobel-díjasok adják át évről évre a kitüntetéseket kollégáiknak, immár tizenhetedik alkalommal tíz kategóriában.

Lássunk néhány példát a legutóbbi Ig Nobel díjjal jutalmazott kutatókra
Juan Manuel Toro, Nuria Sebastian-Galles és Joseeph B. Trobalon, a barcelonai egyetem kutatói megállapították, hogy a patkányok időnként képtelenek különbséget tenni a japánul visszafelé beszélő, és a hollandul visszafelé beszélő emberek között, amiért nyelvészeti kategóriában díjazták őket.

Kémia területén a japán Jamamoto Maju lett a győztes, aki eljárást dolgozott ki a vaníliafagylalt tehéntrágyából történő előállítására. Élelmezéstudományi területen Brian Wansink, a Cornell Egyetem professzora nyert, aki kísérleti úton bizonyította, hogy az emberek étvágyának kielégítését a szem, nem pedig a gyomor határozza meg. Mindezt azzal bizonyította, hogy a kísérleti alanyok tányérját levesevés közben észrevétlenül újratöltötték, ami azt eredményezte, hogy 73 százalékuk többet fogyasztott, mint a kontrollcsoport tagjai.

Az egyik legviccesebb nyertes azonban kétség kívül Dan Meyer, aki orvosi Ig Nobel díjat kapott azért a tanulmányáért, amit a kardnyelés mellékhatásairól és a tevékenység alatt szerezhető sérülésekről írt. Meyer – aki egyébként a Nemzetközi Kardnyelő Szövetség igazgatója – megállapította, hogy a baleset kockázata egyenesen arányos az egyszerre lenyelt kardok számával, valamint korábbi sérülések teljesen még nem gyógyult állapota is fokozott kockázati tényezőnek számít.

Hollandiába is jutott a díjból, Dr Johanna van Bronswijk az Eindhoveni Egyetem munkatársa népszámlálást tartott az ágymatracon, és lajstromba vette azokat a különféle apró élőlényeket – atkákat, pókokat, bogarat, álskorpiót, baktériumokat és algákat valamint egyéb növényféléket – amelyekkel az ember megosztja fekhelyét. Munkássága biológia kategóriában érdemelt elismerést.


A tajvani Kuo Cseng-hszie egy gyorsreagálású bankrablófogó háló kifejlesztéséért kapott kitüntetést közgazdasági kategóriában, de a díjat nem tudta átvenni, talán belegabalyodott a saját hálójába. Fizika kategóriában is érdekes kutatás kapta a jutalmat, chilei tudósok azt vizsgálták, hogy miért és hogyan gyűrődik az ágylepedő. 

Végül béke-díj kategóriában jutalmazták az Amerikai Egyesült Államok légierejét, amely egy olyan bombát fejlesztett ki, minek hatására a vérszomjas ellenség pillanatok alatt gyengédségre vágyó kezes bárányként viselkedik, a „fegyver” erős nemi vágyat gerjesztő anyagokból álló töltetének hatására. A „melegbomba” előállítói – talán érthető módon – nem jelentek meg a díjátadón, és a hadsereg képviselői sem jelentkeztek, hogy átvehessék az elismerést.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 1401 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x