Pici szíved picit anyagias? Jókedv a pénzszámolástól
Címlap / Őrület / Pici szíved picit anyagias? Jókedv a pénzszámolástól

Pici szíved picit anyagias? Jókedv a pénzszámolástól

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-07-06

Azt szokták javasolni, ha rossz a kedvünk, számoljuk össze a jó dolgokat, amik történtek velünk. A Psychological Science-ben nemrég megjelent tanulmány szerint azonban a pénzünk számolgatása sokkal hasznosabb lehet. 

A Sun Yat-Sen Egyetemről Xinyue Zhou, a Minnesotai Egyetemről Kathleen D. Vohs, a Floridai Állami Egyetemről pedig Roy F. Baumeister pszichológusok vizsgálták a pénz fizikai és társas hatásait.

A vizsgálathoz megkérték a résztvevők egy csoportját, hogy számoljon meg 80 darab 100 dolláros bankjegyet, a másik csoportot pedig arra, hogy számoljon meg ugyanennyi értéktelen papír fecnit. Utána egy Cyperball című számítógépes játékot kellett játszaniuk. Elhitették velük, hogy három másik emberrel mérkőznek meg, közben az „ellenfeleket” valójában a gép generálta. Néhány résztvevő ugyanannyiszor jutott labdához, míg másokat kirekesztettek. Azok, akik nem jutottak labdához, és előzetesen valódi pénzt számolgattak, kisebb mértékű elszigeteltség-érzésről számoltak be, mint azok, akik az értéktelen papírdarabokat kapták.
Egy másik kísérlet során a tudósok arra kérték a résztvevőket, hogy egy hasonló számlálgatás után fél percre mártsák forró vízbe a kezüket. A pénzt számlálgatók nem találták annyira forrónak a vizet és fájdalmasnak az élményt. Ez a csoport sokkal erősebbnek is érezte magát, mint a papírdarabkákat számolók.

Egy kis svédcsavarral a tudósok arra kérték a résztvevők egy csoportját, hogy sorolják fel az elmúlt havi anyagi kiadásaikat, a másik csoportot pedig arra, hogy elevenítsék fel ugyanezen időszak időjárási eseményeit
. Utána mindkét csoport tagjai részt vettek a Cyperball-játékban és a fizikai fájdalom teszten is. Az időjárásról beszámoló résztvevők normális mennyiségű társas elszigeteltséget és fájdalmat érzékeltek. Azok, akik a kiadásaikat írták össze, rosszabbul viselték mindkét megpróbáltatást.

A pszichológusok következtetése: „A pénz puszta gondolatának jelentős pszichológiai ereje van, képes megváltoztatni a társas kapcsolatok, sőt, még a fájdalom érzékelését is.”

Medipress

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 1028 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x