11 év után válnak el a legtöbben
Címlap / Őrület / 11 év után válnak el a legtöbben

11 év után válnak el a legtöbben

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Már nem a 7. évben bomlanak fel a házasságok - legalábbis Angliában ez az idő 11 évre nőtt. A brit házaspárok a válásaikat leginkább a 7 éves szabályra fogják, vagyis arra a jelenségre, hogy 7 év elteltével a párok már inkább mást kívánnának. 

Már nem a 7. évben bomlanak fel a házasságok – legalábbis Angliában ez az idő 11 évre nőtt.
A brit házaspárok a válásaikat leginkább a 7 éves szabályra fogják, vagyis arra a jelenségre, hogy 7 év elteltével a párok már inkább mást kívánnának. A hivatalos statisztika azonban megcáfolja a derék briteket, a legfrissebb adatok szerint ugyanis a válások legtöbbször nem 7 év, hanem 11 házasságban eltöltött év után következik be.

A Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a brit házasságok átlagos hossza 11,7 év, és a legújabb felmérésekből az is kiderült, hogy a válást kezdeményezők életkora is növekedést mutat, azaz a férfiak 43,7, a nők pedig 41,2 éves korukban válnak el leggyakrabban. A házasságok száma ugyanakkor közel 3%-kal csökkent egy év alatt, azaz a házasságkötések száma 270,000-rel kevesebb.

Frank Furedi, a Kenti Egyetem szociológusa szerint azonban az ilyen statisztikákkal nem érdemes számolni, ha házasságon gondolkodunk: „Ha valaki úgy kezd neki a házaséletnek vagy egy új kapcsolatnak, hogy 11 évig lesz csak együtt a párjával, akkor jobb, ha bele sem kezd.”

Ugyanakkor a The Marriage Delusion (A házasság téveszme) – kétszer is elvált  szerzője, Michael Buchanan szerint a jelenség mögött az állhat, hogy a korábbi századokban sem tartottak sokkal tovább a házasságok, hiszen az egyik házastárs 1-2 évtizeden belül nagy valószínűséggel meghalt. „Ma már a hosszabb várható élethossz révén megnőtt az az idő is, amíg vonzónak és érdekesnek kellene tartanunk a párunkat – erre pedig a legtöbben képtelenek vagyunk, főleg, ha már a közös gyerekek is elhagyták a szülői házat.”

Medipress

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 1291 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x