A tanárnő hagyta meghalni a diákot
hirdetés
Címlap / Őrület / A tanárnő hagyta meghalni a diákot

A tanárnő hagyta meghalni a diákot

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-23

Egy 11 éves angol fiúnak asztma rohama volt, de a tanárnő nem hívott segítséget. A fiút kiültette a folyosóra, a miatta aggódó diáktársait elzavarta. 

 

Rendezvénynaptár
A 11 éves Sam Lintonnak súlyos asztma rohama volt, de kint kellett ülnie a manchesteri iskola folyosóján, a 46 éves tanárnő pedig nem hívott segítséget.

Amikor két diáktársa látta, mennyire rosszul van, szóltak a tanárnőnek, de ő elzavarta őket, mondván, hogy "menjenek el, mert most tárgyal". "Tudom, hogy Sam ott van, várnia kell" - tette hozzá.

Sam csak a tanidő végén jutott el a kórházba, amikor az anyja érte ment, mert hallotta, hogy rosszul van. Röviddel ezután meghalt.

Az orvos szerint meg lehetett volna menteni, ha időben beviszik a kórházba.

A hivatalos vizsgálat szerint a fiú természetes ok miatt halt meg, de ebben jelentős mértékben közrejátszott, hogy nem törődtek vele.  

Az eset még 2007-ben történt, az ügy már a bíróságon van. A család ügyvédje a bíróság épülete előtt ma azt mondta a sajtónak: "Megdöbbentő és súlyosan zavarba ejtő, hogy senki nem hívott mentőt. Amikor iskolába küldjük a gyermekeinket, azt hisszük, hogy vigyáznak rájuk és törődnek velük."






 
 
[ 3086 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x