Börtönlázadás, mert nem nézhették a női teniszt
Címlap / Őrület / Börtönlázadás, mert nem nézhették a női teniszt

Börtönlázadás, mert nem nézhették a női teniszt

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2023-12-06

Egy angol börtön rabjai fellázadtak, mert nem engedték meg nekik, hogy a tévében megnézzék a wimbledoni teniszverseny női negyeddöntőjét.  

A lázadás a rochesteri (Kent) fiatalkorúak börtönében tört ki, július 29-én, a negyeddöntő napján, de a brit sajtó csak most értesült az eseményről. A rabok dührohamot kaptak, mikor megtudták, hogy nem engedik meg nekik a televízió bekapcsolását Vera Zvonareva és Kim Clijsters összecsapása alatt. (Mellesleg az orosz Zvonareva meglepetésre győzött és először jutott wimbledoni elődöntőbe.)


A rabok "túszul" ejtették egy társukat, összekötözték kezét-lábát, úgy vezették körbe, majd a börtönőrök előtt a földre vetették, miközben azt üvöltözték, hogy "Tévét akarunk! Tévét akarunk!".

Mint utólag kiderült, a "túsz" csak szerepet játszott, ő is részese volt a lázadásnak. 32 rab öt órán át randalírozott és összesen mintegy 10 ezer font kárt okozott. Senki nem sérült meg komolyabban.

Végül a különleges egységet kellett bevetni a lázadás leverésére, három hangadó fogoly ellen pedig vádat emeltek.
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 2439 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x