Magyar Vöröskereszt
Címlap / Őrület / Magyar Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

A Magyar Vöröskereszt, a Dél-Kelet Ázsiai szökőár enyhítését szolgáló segélyprogramja 2005.  

Egy esztendő telt el az emberiséget megrázó délkelet-ázsiai szökőár, a cunami óta. A korábban nem tapasztalt méretű természeti katasztrófa megdöbbentette a világot, így a magyar embereket is. A sosem látott összefogás következtében jelentős összegű adomány gyűlt össze, a Magyar Vöröskeresztnek kötelessége elszámolni ezzel az összeggel, pontosabban annak felhasználásáról. Emlékeztetőül:

A Magyar Vöröskereszt december 27-én felhívással fordult a magyar lakossághoz, az intézményekhez, a vállalatokhoz és cégekhez, hogy nyújtsanak segítséget a cunami túlélőinek és az áldozatok családjainak. A Magyar Vöröskereszt a nagy távolságra való tekintettel elsősorban pénzadományokat kért a lakosságtól és cégektől. A felhívásra magánemberek tízezrei jelentkeztek, és minden várakozást felülmúltak a cégek és intézmények felajánlásai is. 2005. október 24-ig 46.995 befizetőtől 714 millió 139 ezer forintnyi adomány érkezett a Magyar Vöröskereszt számláira. A szervezet tizennyolc segélyszállítmányt indított útnak, összesen 217 millió 600 ezer forint értékben; ezek a szállítmányok a túlélők számára nélkülözhetetlen felszereléseket, gyógyszereket és élelmiszereket tartalmaztak.

Árvaház Sri Lankán
Ami a pénzadományok felhasználását illeti, a Magyar Vöröskereszt küldötte januárban Sri Lankán tárgyalt és részletes tervet dolgozott ki egy Sri Lankán építendő árvaház létrehozásáról. Az intézmény összesen harminc gyermek befogadására alkalmas. Az árvaházhoz a telket a helyi kormány adományozta. Az építési költségekre, a berendezésre 65 millió forintot biztosítunk. Egy esztendei működtetés után a fenntartást helyi adományokból a Sri Lanka-i kormány biztosítja.

Gyermekkórház Banda Aceh-ban
Februárban a Magyar Vöröskereszt küldöttei Indonéziában tárgyaltak. Útjuk célja az volt, hogy a helyszínen tájékozódjanak az adomány legmegfelelőbb felhasználásáról. Tárgyalásokat folytattak a korábbi indonéz építésügyi miniszterrel - aki politikusi ambíciói miatt mondott le posztjáról, és aki országa elismert szakembere -, továbbá az Indonéz Vöröskereszttel és Banda Aceh város polgármesterével az acehi gyermekkórház építéséről. A gyermekkórház építésének terve azért merült fel, mert a térségben lévő egyetlen kórház megsemmisült. Az újjáépítendő kórház egyik létesítménye lenne a gyermekklinika. A gyermekkórházkórház felépítése, berendezése, további egy esztendei üzemeltetése az előzetes becslések szerint 2,5 millió USD-t (kb. 522 millió forint) tenne ki. Ez volt a februári tárgyalás eredménye.
Időközben kiderült, hogy a problémák jelentősebbek, mint azt előzetesen gondoltuk, hihetetlen körültekintést igényelnek. A térségben szinte minden elpusztult; papírok, hivatalos igazolások, dokumentumok semmisültek meg, szakemberek tűntek el. Sokszor azzal sem lehettünk tisztában, kié az a terület, amelyre az új épületet felhúznánk. Ezt a jogi bizonytalanságot erősítette a több éve tartó polgárháború, amely a katasztrófa idején sem csendesült.

A második felmérő úton szembesültünk azzal, hogy - a bizonytalan helyi viszonyok miatt - több európai ország vöröskeresztes szervezete is kihátrál, illetve fontolóra veszi a segítségnyújtás megkezdését a térségben. Ilyenek voltak például a törökök vagy az olaszok….
Ekkor szereztünk tudomást arról is, hogy az osztrák Hilfswerke segélyszervezet kórházat szándékozik építeni Banda Aceh-ben. Felvettük a kapcsolatot az Osztrák Vöröskereszttel és a Hilfswerke-vel, lehetőséget keresve arra, hogy a magyar gyermekklinika és az osztrák kórház miként épülhetne, működhetne együtt. Szakértőkkel megvizsgáltattuk az indonézek és a Hilfswerke ajánlatát.

A szakértői vélemény a Hilfswerke ajánlatát találta biztonságos megoldásnak. Ennek eredményeként 2005. december 17-én letették a Meuraxa klinika és a magyar gyermekklinika alapkövét ott, ahol Gyurcsány Ferenc 2005. júliusában azt jelképesen kijelölte.
A gyermekklinika átadásának várható időpontja 2006. decembere.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 827 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x