Ki a bolond, én vagy te?
Címlap / Otthon / Ki a bolond, én vagy te?

Ki a bolond, én vagy te?

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

A tavasz második hónapja nem véletlenül bolondos. Túl vagyunk a rövid és hamar sötétedő estéken, fagyos napokon. Fölenged a természet, kivirulunk magunk is. Április első napja pedig hivatalosan is a derű ünnepe.  

Emlékezünk iskolás csínyekre, de az már rég volt. Egészen sokáig meg is feledkeztem erről a napról, egészen addig, amíg egyszer átgondoltam azokat az alkalmakat, amikor gyermekeim rábeszélhetnek mindenféle szokatlan dologra. Kézenfekvővé vált, hogy a gyereknapon túl, április elsején mindenki megbolondulhat.

Bolondságok kezdőknek és haladóknak
Kezdődött azzal, hogy ezen a napon a gyerekek ott aludhatnak, ahol akarnak. A vacsorához pedig az asztal alá terítünk, így fölöttébb mulatságos és hangulatos a közös étkezés. Felcserélhetjük a szerepeket is, a gyerekek lefektethetik a szülőket, mesélhetnek nekik, a gyerekek meg akkor bújnak ágyba, amikor akarnak.

Üljünk be egy cukrászdába, és a megszokott meghatározott számú sütemény helyett, vegyünk annyi sütit, vagy fagyit a csemetéknek, amennyi csak beléjük fér. Vagy bízzuk a gyerekekre az aznapi menüt, nem baj, ha tortát eszünk ebédre, és virslit, és le se merem írni, mert utálom: chipset, uzsonnára. Ha esik, menjünk pocsolyavadászatra, gumicsizmában, koszolható ruhában. Érezzük jól magunkat, és gondoljunk arra, hogy maradandó élményt szerzünk ezzel a csemetéknek.

Ne feledjük, hogy a két-három éves csöppségeinknek is szükségük van arra, hogy ha csak egy nap erejéig kipróbálhassák magukat. Aznap ha nem akarnak felöltözni, nem kell, a főzeléket el lehet utasítani, és legalább ilyenkor kerüljük a „csak még egy utolsó kanállal” felszólítást. Ezen a napon ő mondhatja meg, mikor indulunk haza a játszótérről és alvás előtt annyi mesét mondjunk neki, amennyit csak akar.

HarmoNet tipp: Április bolondjai>>>

Bolondozás nemcsak bolondok napján
Sok pici és nagy iskolás gyerekkel találkozom, rajtuk látom, tőlük hallom, hogy mi az, amire több évre visszamenőleg is emlékeznek. Legutóbb egy hét és kilenc éves fiú testvérpár ecsetelte hatalmas lelkesedéssel,”emlékszel, amikor apa king kongosat játszott és csumástól kapta be az epret?”.

Lányom, mikor a barátnőjénél nyaralt pár napig, a pedagógiai érzékkel és humorral megáldott nagypapa konzervdobozos akadálypályát készített nekik. Másik egyszerű játékos ötletét a mai napig emlegetik a lányok. A nagypapa, Bandi, feküdt a függőágyban és mesét olvasott. A mesék végén lehunyta szemét és azt mondta, hogy ő most aludni fog, fussanak el, számoljanak háromszor hatvanig, majd osonjanak vissza, és egyikőjük óvatosan fújjon az arcába, amitől majd felébred. Jó kis mulatság volt ez a három lánynak, a nagypapának pedig jó pihenés.

A gyerekek imádják a meglepő dolgokat.
Szeretnek meghökkeni, és mulatságosnak látni szüleiket. Ezek apró dolgok, melyek nem pénz és nem időigényesek, mégis talán az egyedüli dolgok melyekre biztosan emlékeznek hosszú évek múltán is.

A kisebb bolondságokra hétvégén vagy szünidőben is vevők lehetünk, ha úgy hozza a helyzet. Így történt, hogy amikor nyáron meglátogattak minket néggyermekes barátaink, az ő és a mi rangidős palántáink, akik tizedik évüket taposták, kitalálták, hogy süssünk szalonnát. Mi egész mást terveztünk, mondtuk nekik, hogy nincs szalonna, kenyér se. „Akkor mi most elbiciklizünk és megvesszük a hozzávalókat”-vágták rá egyszerre. Összenéztünk a barátnőmmel és bólintottunk, „hát legyen”.

Kicsit megijedtünk mert tizenöt perc helyett fél óra alatt járták meg az utat, mert a sarki, közeli boltban nem volt szalonna és a távoliba karikáztak. Furcsa kinézetű fullzsíros szalonnával tértek vissza. A tűzrakásban azért segédkeztünk és egy nagyon klassz délutáni szalonnasütés lett a vége (miért is kéne estig várni, mint máskor?), arról nem is beszélve, hogy az egész napot áthatotta a két nagy büszke ábrázatja. Így rángattak bele a horgászás kipróbálásába is, ami azóta családi méreteket öltött és szokássá vált.

Kell egy kis áramszünet! - Őrültségek ideológiája
Talán meglepő, de tanulságosak is ezek az alkalmak. Például rájön a gyermek magától, hogy a saját ágya sokkal kényelmesebb, vagy megtapasztalhatja, saját befogadóképességét ami a fagyigombócokat illeti, a szerepcserék növelik empátiájukat és ami ugyancsak fontos, kiélhetők a tiltott vagy titkos vágyak. Ha pocsolyavadászatkor megtapasztalja, hogy milyen érzés a mély pocsolyákon végigmotorozni, kisebb lesz a kísértés, hogy mindezt majd az ünneplőjében is megtegye, amikor igyekszünk valahová. Tudunk majd utalni rá, hogy csak pocsolyavadászatkor megyünk bele a pocsolyákba. Mivel rájönnek, hogy csuromvizesnek lenni nem is olyan jó, a tapasztalat az, hogy a pocsolyavadászó gyerekek a hétköznapokon kikerülik a pocsolyákat.

Ilyen tapasztalatok mellett a cseperedő és önállósodó gyermekek jobban és szívesebben igazodnak a család mindennapi szokásaihoz, értékrendjéhez.

A szülőknek is tanulságos megélni, hogy azért mert a gyermek számunkra érthetetlen kívánságai teljesülnek, vagy attól, hogy néha bolondot csinál magából a szülő, nem veszíti el a tekintélyét, sőt.
 

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


Cikkünk folytatódik, lapozz!


 
 
[ 2739 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x