A meddőség az egész családot érinti
Címlap / Otthon / A meddőség az egész családot érinti

A meddőség az egész családot érinti

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-11

Magyarországgal kapcsolatban egyre gyakrabban halljuk, hogy csökken az emberek gyermekvállalási kedve. Egy budapesti meddőségi klinika szakemberei azonban a népesség azon 10%-val találkoznak, akik kitartóan, sőt sokszor elkeseredetten vágynak arra, hogy szülővé váljanak. 

Tőlük megtudhattuk azt is, hogy a meddőség okai igen szerteágazóak lehetnek, ezért fontos lenne, hogy minél több, komplex szemléletű intézmény működjön.

 

„Ez a 150.000 fogamzási problémával küzdő pár hazánkban egy olyan csoportot jelent, akiknek nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megterhelő a gyermektelenség. Azonban fontos kiemelni, hogy nemcsak ők érintettek ebben a nehéz helyzetben, hanem a családjuk mellett közeli hozzátartozóik, barátaik, tehát az egész mikrokörnyezetük, akivel a problémájukat megosztják. Ez a probléma ugyanis megterheli a párok szüleit is, akik szeretnének nagyszülőkké válni, de közvetve számos más kapcsolatukra is kihat, ezért is fontos, hogy a meddő párok minden segítséget megkapjanak, hogy gyermekük születhessen. Ehhez azonban nemcsak a család, hanem a segítő szakemberek összefogására is szükség van, ezért is szükséges komplex szemléletű meddőségi klinikák létrehozása. Ma ugyanis már egyértelműen bizonyított, hogy a meddőség hátterében számos eltérő ok húzódhat, ezért rendszerszemléletben kell gondolkoznunk erről a betegségről, hogy hatékonyan tudjuk gyógyítani. Az egyik páciensnek például lehet, hogy azzal tudunk segíteni, ha endokrinológusunk segít a hormonszintje szabályozásában, míg egy másiknak esetleg a petevezetékei vannak elzáródva, neki tehát egy másik szakember segítsége szükséges. Azonban sokszor a kivizsgálás alapján bebizonyosodik, hogy férfi meddőségről van szó, ilyenkor a biológusaink segítségével mesterséges úton juttathatjuk a spermiumot a petesejtbe az úgynevezett ICSI eljárással. Ráadásul nálunk már elérhető egy új genetikai szűrővizsgálat, amely képes még visszaültetés előtt megvizsgálni az embriót, hogy mentes-e a kromoszóma számbeli eltéréseiből fakadó megbetegedésektől. Ezt az eljárást sajnos jelenleg még nem támogatja az OEP, pedig sokkal kevesebb ciklusból is megfoganhatna a baba, ami anyagilag és érzelmileg is kisebb terhet róna a párokra”
– mondta el Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialistától.

Kép: David Castillo Dominici / FreeDigitalPhotos.net
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 2580 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x