V. Nemzetközi Down Világnap
hirdetés
Címlap / Otthon / V. Nemzetközi Down Világnap

V. Nemzetközi Down Világnap

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-12-01

A Down Egyesület idén ötödik alkalommal rendez programokat a Down Világnap kapcsán, melyek egyike a 20 képből álló óriás-fotó kiállítás a Ditrói Mór utcában, melynek képei cseh, lengyel, szlovák és magyar Down-szindrómásokat ábrázolnak az országok egy-egy híres helyszínén. Az ötödik Nemzetközi Down Világnapnak pedig a hagyományokhoz híven a Vígszínház ad otthont. 

A Down Egyesület számára kiemelten fontos, hogy olyan programokat szervezzen, melyek közelebb hozzák egymáshoz a többségi társadalmat és a fogyatékkal, Down-szindrómával élőket országon belül és országok között is, ezzel formálva a társadalmat. Ezért nyílik idén a Visegrádi 4 ország összefogásával Down-szindrómásokról óriásfotó kiállítás március 21-én a Ditrói Mór utcában (a 4 országot végigjáró tárlat első állomásaként), emellett ötödik alkalommal lesz Down-szindrómás és ép gyerekektől hangos a Vígszínház március 24-én.


Az V. Down Világnapon hagyományosan Víg-blokkal készülnek a színház művészei, akik évek óta nemcsak mint színészek, hanem mint önkéntesek is részt vesznek a programon. A Visegrádi 4 ország képviseletében fellépő cseh, szlovák, lengyel, magyar Down-szindrómás tánc- és színi csoportok mellett színpadra lép a Fölszállott a Páva című tehetségkutató nyertes tánccsoportja, a Jászság Népi Együttes, a 4 for Dance, valamint a Kaláka Együttes, a Vígszínház teljes területe pedig óriási játszóházzá alakul. Olyan érdekes programok várják a vendégeket, mint festés kortárs művészekkel, autentikus kézműveskedés, könyvvásár, játszóházi foglalkozás, de akár népi játékokat is ki lehet próbálni - jó idő esetén a színház előtt is, 11:00 órától pedig Bartos Erika dedikál. Megjelennek hazai civil szervezetek, akik segítik a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokat, de ki lehet próbálni a kerekesszéket, és lesz Láthatatlan kiállítás is. (www.0321.hu)

Évente hazánkban kb. 150 Down-szindrómás gyermek születne meg, szűrővizsgálatokkal ezen magzatok 64%-át szűrik ki a terhesség alatt. Kb. 90-re tehető a Down-szindróma miatt megszakított terhességek száma, így évente 50-60 Down-szindrómás csecsemő jön világra. Egyesületünk a Down Világnappal összefüggésben indítja márciusban a Down Baba programot, mely célja nemcsak pozitív példa nyújtása egy Down-baba születésekor, hanem felölelni a terhesség időszakát, valamint az azt követő első időszakot, illetve széleskörű információ nyújtása nemcsak kismamáknak és kispapáknak, hanem a közvetetten érintettek és érdeklődők számára is.



 
 
[ 2141 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x