HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-11-24
Címlap / Otthon / Az iskolai siker pillérei - memória

Az iskolai siker pillérei - memória

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-11-24

Ha már tanulás kerül szóba, nem feledkezhetünk meg a tananyag rögzítéséről, azaz memóriáról. Hiszen az a tudás lesz a miénk, amit megjegyeztünk, s később is elő tudjuk hívni. 

 

Arról az előzőekben már írtam, hogy ki, melyik érzékszervével tud jobban figyelni, a memóriánál is van, aki vizuálisan, látás útján erősebb, van, aki auditívan, tehát hallás után tud jobban tanulni.

Nagyon fontos, hogy arról se feledkezzünk meg, hogy az információk megjegyzése annál sikeresebb, minél több csatornán keresztül jut az be. Ez az aktív tanulás lényege.
Egyes oktatók szerint a:
• az olvasott anyag 10%-át jegyezzük meg,
• a hallott anyag 20%-át,
• A látott anyag 30%-át,
• Az együttesen látott és hallott anyag 50%-át,
• Annak, amit mi magunk mondtunk, a 70%-át,
• S végül amit magunk mondtunk, és csináltunk, annak 90%-át.

Tehát, a tanóra is annál sikeresebb, minél több érzékszervet mozgósít. Jó, ha a gyerek azon kívül, hogy látja, hallja a tananyagot, esetleg megfoghatja azt a bizonyos tárgyat amiről tanul, vagy kísérletezhet. Sokkal egyszerűbb felidéznie azt, amit nem csak megfigyelt, de amiről saját maga tapasztalatot szerzett, és tevékenyen részt vett benne.


Vannak szituációk, amikor csak a rövid távú emlékezetre van szüksége gyermekünknek. Ekkor nem kell az információt hosszabb távon tárolnunk. Ilyen például, hogy átadja este amit a tanító üzent, vagy mit hozzon másnap az iskolába, mit vegyen a boltban.

A tananyag megtanulásához már a hosszú távú emlékezetére lesz szüksége. Ez akkor valósul meg, ha az információk a tudatunkban már megszilárdultak. Hosszú távú memória a verstanulás, történelmi évszámok megjegyzése, melyet évekkel később is fel tudunk idézni.

Segíthetjük a hétköznapi szituációkban is gyermekünk memóriájának fejlesztését.
Kérjük meg tudatosan, hogy vásároljon néhány dolgot a boltban. Ezeket ha lehet, ne írjuk le. Segítsük abban, hogy megtanulja, hogyan tudja felidézni. Elképzelheti képekben, vagy kötheti az ujjaihoz, hogy hány dolgot kell vennie. Van, aki ahogy megy a bolt sorai között, és ránéz a termékekre, arról jut eszébe, mit is mondtak neki.
Eleinte érdemes kategóriákba szedve megjegyeztetni a dolgokat. Egyszerre csak egyfélét, például tejtermékeket, vagy pékárukat kérjünk. Ha ez megy, akkor lehet nem rendszerezve is kérni tőle bármit.

Természetesen, ahogy javul a memóriája egyre több dolgot is képes lesz megjegyezni.
S ugye mondanom sem kell, ha nem pont azt hozza, amit kértünk, akkor se bosszankodjunk, ne szidjuk le. Előbb utóbb egyre pontosabban fog emlékezni.

Farkas Eszter
TSMT-terapeuta
ÜgyesGyerek Központ
http://www.ugyesgyerek.com/





 
 
[5188]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot


Warning: Division by zero in /var/www/lapcsalad/harmonet.hu/include/fooldal/rendezvenynaptar_slide_jobb_oszlop.php on line 67
 
 




 

ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x