Nádas Mária: A paletta egy színe
Címlap / Otthon / Nádas Mária: A paletta egy színe

Nádas Mária: A paletta egy színe

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Húsz éves pedagógiai pályám alatt az foglalkoztatott, hogyan tudnék úgy dolgozni tanítóként, hogy ebben a folyamatban jó érzéssel vegyen részt gyermek, tanár, szülő. 

Gordon Elvű Általános Iskola Kecskeméten

Húsz éves pedagógiai pályám alatt az foglalkoztatott, hogyan tudnék úgy dolgozni tanítóként, hogy ebben a folyamatban jó érzéssel vegyen részt gyermek, tanár, szülő. Kerestem a hitvallásomat, amivel segíthetnék a gyerekeknek abban, hogy az iskola számukra szeretett, elfogadott környezet legyen.

Álmodoztam.

Álmaimban szerettem volna, ha az iskola olyan közösséggé, intézménnyé válik, ahol:

  • egyetlen gyerek sincs "elveszve";
  • a gyerek megismeri saját értékeit, és hisz is azokban;
  • a közösség tagjai egymásra is figyelve, a másságot is elfogadva felelősséget vállalnak egymásért;
  • a kapcsolatokban megjelenik a harmónia, barátságosság, türelem;
  • a gyermek meghallgattatik, és befolyással lehet a vele történő dolgokra, felelős önmagáért és társaiért, környezetéért;
  • fontos az önismeret, valamint a társak, a másik ismerete;
  • mindenki a maga számára legmegfelelőbb terhelést kapja, ezáltal saját teljesítményét a lehető legmagasabb szintre akarja és tudja növelni;
  • a tanulási folyamatnak aktív részesei a gyerekek, elidőzhetnek a számukra izgalmas részeknél, megfogalmazhatják és feltehetik kérdéseiket, jelezhetik, ha nem értenek egyet, vitatkozhatnak.


Aztán az álmodozást tett követte: újabb főiskolai szakok (pszichopedagógia, drámapedagógia) elvégzése, a szakirodalom alapos tanulmányozása, (főként Rudolf Steiner, Maria Montessori, Carl Rogers, Thomas Gordon) valamint a már működő alternatív iskolák tapasztalatainak megismerése. Megvoltak tehát az elképzeléseim, az elméleti és gyakorlati pedagógiai tudásom, lelkes fiatal kollégákat is találtam magam mellé, tudtam mit, hogyan és kivel, de még nem volt hol. Kecskemét város vezetését nem volt nehéz meggyőznöm arról, hogy létjogosultsága van egy Gordon szemléletű alternatív iskolának ott. Örömmel fogadták az új szemléletet, a kezdeményezést.

Nádas Mária ig.
Gordon Elvű Általános Iskola
Kecskemét/Szarkás 74. Tel: 76/320-299


Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


Cikkünk folytatódik, lapozz!
 
 
[ 6598 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x