A felfedezések kora 2
Címlap / Otthon / A felfedezések kora 2

A felfedezések kora 2

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-07-16

Most még csak nézzük egymást és önmagunkat. Amikor pár méterrel arrébb megyek napozni, önkéntelenül én is a magasba emelem a kezeimet és a lábaimat. Nem érdekel most, hogy fura látványt nyújthatok 

Most még csak nézzük egymást és önmagunkat. Amikor pár méterrel arrébb megyek napozni, önkéntelenül én is a magasba emelem a kezeimet és a lábaimat. Nem érdekel most, hogy fura látványt nyújthatok, csecsemőpózba összehúzva, majd kinyújtogatva magam, amint nézem az alkaromat, és a felkaromat, tapogatom rajta ujjbegyeimmel a húst, meg-megsimítom csontjaimon a bőrt.

Milyen érdekes! Jó bőr vagyok! Szép a színem és kellemes az érintésem is. Így fekve nem is látszik az az 5 kiló, amit kizárólag a hasamra szedtem fel az elmúlt évben, és az sem, hogy mindenem legalább fél méterrel lejjebb van, mint eredetileg. De a bőröm puha és bársonyos, olyan, mintha egy reklámból jöttem volna elő.

Többnyire kellemesen hűvös és száraz, míg másutt forró, izgalmasan élő tapintású és ragyogóan barna az én bőröm. Nem csoda, ha kis kedvesem is mindig el volt ájulva tőle(m). Nézegette, fogdosta, tapogatta, aztán a sajátját kezdte ugyanígy végig pásztázni, és mindig megállapította – legnagyobb megelégedésemre persze – hogy mennyire jó állagú húsból vagyok én. Ez tetszett, ez a különös megközelítés, bár már kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy ahogy ő közelít meg engem, úgy nem közelített meg még ember fia sohasem. Hogy jó állagú a húsom, az úgy hangzott mondjuk, mintha egy hentesboltban lettünk volna, de mégsem volt bántó, mert annyira meghökkentett. Kicsit ugyan elidegenítő volt, meg olyan rémisztően is hangzott, mintha azonnal le is akarna vágni, és felfalni ebédre, de alapvetően izgalmasnak hangzott minden ilyen szava. Hallani vélem a hangját még ma is, ha én is ilyesmikre gondolok, amit csakis tőle tanultam, s ezért csakis neki köszönhetek egész életemre most már biztosan…
Ő is éppen úgy, mint Tomika, csak nézett engem órákon, napokon át, és időnként egy-egy pihe-puha érintéssel végigsiklott a testem különböző tájékain. Közben folyton megkérdezte, hogy szabad-e egy puszit adnia, hogy szabad-e megnéznie közelebbről a térdemet, hogy szabad-e megérintenie a karomat.

Én nem tudom, hogy ezt ő hol tanulta, s hogy tanulta-e egyáltalán vagy pedig ösztönös, ám már beszélni és gondolkodni is tudó óriás csecsemőként ez teljesen önmagából jött-e, de bevallom pontosan annyira lenyűgöző volt, mint itt ma a strandon a Tomikával való kommunikációm. És azt is tudom, hogy minden nő ettől és ezért szeretett belé egyébként is; ettől a különös és különleges stílusától.

Minden kapcsolatnak van eleje, közepe és vége is, ahogy egy emberi életnek is. Az eleje a felfedezések kora; önmagunk és a másik felfedezésének, a rácsodálkozásnak az ideje.

Milyen nagy kár, hogy sokan kihagyják ezt az időt, és sem a gyermekeikkel, sem pedig a szerelmükkel nem engedik meg maguknak a lelassulás hatalmas élményét, és nem érzik ennek a felbecsülhetetlen értékét sem! Kár, hogy többnyire egy- két találkozás után egymásnak esnek, és szeretkeznek az emberek, ahelyett, hogy akár hónapokig, évekig csak csodálnák egymást, és óriási megtiszteltetésnek tartanák, ha megengedné a másikuk, hogy egy ujjal is hozzá érjenek akár. És főleg, ha képesek lennének erre engedélyt is kérni egymástól, nem pedig csak úgy lerohanni a másikat, mint egy ellenséges hadsereg a legyőzendő országot.

Ne hagyjuk magunkat lerohanni, bármilyen kecsegtetető is ez a hiúságunknak vagy a bujaságunknak! És mi se rohanjunk sehova! Adjunk időt magunknak, hogy felfedezhessük minden testrészünket, minden rezdülésünket, hogy szeressük azt, aki ebben a testben van, a testével együtt. És adjunk időt a másiknak is arra, hogy felfedezzen bennünket, és mi is őt, és adjunk hangot is annak a csodálkozó ámulatnak, amit a másik lénye kivált belőlünk. Ne a Barbie babákat és a topmodelleket figyeljük, és ahhoz hasonlítgassuk magunkat és egymást, hanem álljunk meg tekintetünkkel minden egyes négyzetcentijén a testünknek és a másik testének is, és merüljünk el egy rózsaszínű puha édes érintés melegében, mint egy végtelen nagy óceánban.

Az idő csak akkor rohan el felettünk, ha hagyjuk. De ha minden pillanat törtrészét meg tudjuk élni teljes jelenlétünkkel és az élet iránti szerelmünkkel, a másik ember és önmagunk iránti tisztelettel és szeretettel, akkor az idő végetlenné tágul, lelassul, és olyan, de olyan élvezhetővé válik, mint egy jéghideg krémes fagylalt nyalogatása a forró nyárban, vagy egy forró tea iszogatása a jéghideg télben, vagy egy esőkabát zizzenése a szeles esős őszben vagy tavaszban.

Ne rohanjunk el az élet elől, maradjunk hát benne! Nézzünk kedvesünk szemébe úgy, ahogy egy csecsemőjébe bele tudunk nézni minden elvárás és feltételezés nélkül, csak elmerülve benne, mint egy tengerszemben. Ahogy merülünk, egyszer csak észre fogjuk venni, hogyan szól hozzánk, hogyan mosolyog vissza ránk, hogyan gagyog és gügyög boldog elégedettséget felénk és nekünk az élet maga.

És akkor biztosan tudhatjuk, hogy megérkeztünk önmagunkhoz, a másikhoz és a Jóistenhez, ami végül is mind 1. És ez nem mindegy!

Mira
Alma és fája fórumajánló
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 1359 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x