Megjelent Völgyessy Véda első könyve!
Címlap / Pasizás / Megjelent Völgyessy Véda első könyve!

Megjelent Völgyessy Véda első könyve!

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Több cikke jelent már meg elsősorban a Pasizás rovatban, ahol a csábítás és szexualitás témájában fogant tapasztalatait, gondolatait osztotta meg velünk. Véda azonban nem csak cikkeket ír, hanem blogot is vezet, a napokban pedig megjelent első könyve Szex és női lélek - Utazás a vaginám körül címmel, mellyel kapcsolatban telefonon keresztül kérdeztük őt.  


SzP: Hogyan jött az ötlet, hogy könyvet írj?


VV: Azt hiszem, a könyv maga előbb létezett, mint bármelyik cikkem, vagy akár a blog, melyen az érdeklődök eddig nyomon követhették az életem alakulását. Sokszor mondtam a Csajoknak (A legjobb barátnői, akikkel az egyetemen ismerték meg egymást. - szerk.), hogy egyszer majd megírom a történetünket.

A motiváció tehát régóta adott volt, az erőt a megvalósításhoz viszont az adta, hogy láttam, milyen érdeklődés övezi a blogot.

SzP: Mitől más ez a könyv, mint a blogod?


VV: A blogot több mint egy éve indítottam, mert kíváncsi voltam arra, szórakoztatónak találják-e a stílusom. Az írás valamilyen formában mindig is része volt az életemnek, így aztán kíváncsian vágtam bele a blogolásba, ahol napi, később heti rendszerességgel osztottam meg az érdeklődőkkel a nemi életem, s mindazt, ami mögötte van.

A dolog pedig működött, a magas látogatószámnak köszönhetően ugyanis alig néhány hónap után a blogom egyedi megjelenést és kiemelt helyet kapott az oldal üzemeltetőjétől.
A könyv gyakorlatilag nem más, mint maga a blog nyomtatott formában azzal a különbséggel, hogy a könyvben olyan történetek végére is fény derül, melyeket a blogon szándékosan hagytam lezáratlanul.
 

SzP: Ha jól értem, akkor a saját és a barátnőid intim történeteit is megosztod az olvasóiddal. Nem tartasz az esetleges negatív következményektől?

VV: Amikor elkezdtem a blogot vezetni hideget és meleget is kaptam, így aztán hamar rájöttem, hogy az, aki őszintén felvállalja a magánéletét, és nem akarja, hogy ezért esetleg megbélyegezzék, kénytelen írói álnéven publikálni. Mivel a leírt történetek mind valósak, változtatnom kellett a karaktereken is, hogy ne lehessen felismerni őket.
A történeteimben szereplő személyeknek csupán egy része, a szűk környezetem tud a könyv létezéséről és szeretném, ha ez a jövőben is így maradna.

SzP: Azt akarod mondani, hogy Völgyessy Véda nem létezik?


VV: Dehogynem. Völgyessy Véda én vagyok, és az, aki elolvassa a könyvet, most megismerheti az életem egy meghatározó részét.

SzP: A könyv alcíme egyben a blogod címe: Utazás a vaginám körül. Miért éppen a szexualitást helyezed a középpontba?

VV: A szexualitás egy nagyon erős belső késztetés és egyben egy remek hívóinger is. Gondolj csak bele, mennyi mindent adnak el a segítségével! Egy meztelen férfi felsőtestére akaratlanul is mindannyian felkapjuk a fejünket, így aztán a kólától kezdve a farmeren át egészen egy videoklipig szinte bármit el lehet adni vele. A szexualitás mindannyiunk életében jelen van és mindannyiunkat egyformán érdekel.
A címben szereplő vagina szó azonban a nőiességre utal, melynek ugyan része a szexualitás, de nem kizárólagos meghatározója.
Az egyik olvasóm írta levélben, hogy a blogot olvasva olyan érzése van, mintha külön tudnám választani a szexualitást és a kötődést, és, hogy meglepte, milyen helyzeteket engedtem meg idegen férfiaknak egy-egy féktelen éjszakáért cserébe. Én meg erre azt mondom, talán éppen ettől váltam képessé kicsit másképp látni és láttatni a női szexualitást.

SzP: Kiknek szól a könyv?


VV: Amikor elkezdtem blogolni, azt gondoltam, elsősorban korombeli nők fogják olvasni a bejegyzéseket. Ehhez képest a komment és email visszajelzésekből azt tapasztaltam, hogy a kamaszoktól egészen a nyugdíjas korosztályig bárkit lekötnek az írásaim. Sőt! Mint kiderült a legnagyobb érdeklődés éppen a férfiak részéről övezi a blogot, így aztán nem véletlen, hogy ma már egy férfi online magazinon Véda vallomásai néven önálló rovatom fut.
Úgy gondolom, nemtől és kortól függetlenül bárki érdekesnek, szórakoztatónak, vagy épp elgondolkodtatónak találhatja a könyvet, hiszen a benne szereplő karakterek, helyszínek és helyzetek részei a mindennapjainknak. Biztosra veszem, hogy lesznek, akik a könyvet lapozgatva bizonyos érzések kapcsán magukra ismernek majd.  

SzP: Akik a Szingliportálon figyelemmel kísérték a cikkeidet, a közelmúltban felfigyelhettek egy bimbózó szerelem kibontakozására. Véda, elárulod az olvasóinknak, hogy most szingli vagy-e?

VV: Ezzel kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy akik továbbra is nyomon követik a cikkeimet és blogbejegyzéseimet, hamarosan választ kapnak a kérdésre.

Nem minden Véda céda! Vagy mégis?!

A kérdésre magad is megtalálod a választ bepillantva Völgyessy Véda mindennapjaiba.
A részletekért klikk ide: http://vaginautazas.blog.nlcafe.hu/
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 1044 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x