Révész Márta: New York-i karácsonyaim
Címlap / Psziché / Révész Márta: New York-i karácsonyaim

Révész Márta: New York-i karácsonyaim

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

"Az ember sosem tudja, mi is az a Karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti"- ízlelgettem Ernest Hemingway üzenetét, s eszembe jutottak a tengerentúlon töltött karácsonyok. 

Hétfőn az egyik bájos hastáncos társam mosolyogva elém tartott egy papírtáskát a próbára érkezésemkor.
- Vegyél egyet! - kérte kedvesen felém kínálva a táska tartalmát. A kis négyzet alakú finom papírtasak egy kekszet és egy pausz papírra pirossal nyomtatott üzenetet rejtett, amíg fel nem nyitottam. Azon nyomban el is olvastam a fenti idézetet, először csak magamnak, majd hangosan (mivel a többiek is megosztották a csoporttal az általuk választottat).
- Milyen találó! – zengték szinte egyszerre.

Tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy New Yorkban éltem nyolc évig. Több mint tizenegy éve úgy döntöttem, hogy hazaköltözöm, így már évek óta eszembe sem jutottak a tengerentúlon töltött Karácsonyok, de a Hemingway idézet közelebb csalta a nem is túl távoli emlékeket. Nagyon elgondolkodtatott, hogy valójában mit is jelentett hazatérni, valamint ennyi idő elteltével miként jelennek meg emlékezetemben az idegenben töltött esztendők.

Gyermekkoromban imádtam a Karácsonyokat –  békés családi ünnepként éltük meg évről évre. Nekem ma is ez jelenti az igazi Karácsonyt – szerencsére nem csak Karácsonykor tudunk ünnepi hangulatot varázsolni családi körben. A nagyszüleim még éltek mindkét ágon, az unokatestvéreim egy részével is egy városban laktunk. Kialakult rend szerint zajlottak az események: a szentestét a szűk család töltötte együtt, majd 25-én és 26-án a nagyszülők meleg fészkében jött össze az egész nagycsalád.

Gondolom magától értetődő, hogy New Yorkban teljesen más hangulata volt a Karácsonyoknak. Az első évben - 21 évesen - még magával ragadott a hatalmas város varázsa, s amíg nem született saját gyermekem, beértem a multikulturális city nyújtotta vadonatúj káprázatokkal. 

Az ott töltött második Karácsonyon már áldott állapotban díszítettem a fát, és őszintén bevallom, hogy a kis lény jövetele sokkal jobban foglalkoztatott, mint a körülöttem lévő világ. Akkor kezdtem befelé is fordulni, nemcsak a szó szoros értelmében.

A harmadik évben már nagyon furcsának találtam, hogy nem csendesedett el a város dec. 24-én. Biztosan mindenki tudja, hogy az ott születetteken kívül a világ minden tájáról érkezett bevándorló lakja Manhattan szigetét, így számos ázsiai, arab, afrikai és más nem keresztény tulajdonossal rendelkező üzlet tart nyitva a számukra nem ünnepnapokon. Hiába állt egy hatalmas karácsonyfát a Rockefeller Center előtt, hiába öltözött a város olyan fénypompába, amit máshol még nem tapasztaltam, a közös ünneplés élménye teljesen elmaradt. A fehér Karácsony élménye sem közelítette meg az itthon megélt atmoszférát.

A külföldön töltött évek alatt nagyszüleim sorra vettek búcsút a földi léttől. A többi rokon is elköltözött szülővárosomból. Így ma már „csak” fiammal, férjemmel, szüleimmel, testvéremmel töltöm a Karácsonyt, de hála Istennek sikerült megőrizni a régi idők meghittségét, az összetartozás nyújtotta biztonság melegségét. Többek között az volt hazajövetelem egyik motivációja – sokan kérdezik, hogy miért jutottam erre az elhatározásra -, hogy a fiam is megélhesse azokat a felejthetetlen lélekemelő élményeket, melyeket kizárólag egy igazi család, a nagyszülők tudnak nyújtani. New Yorkban ezt nem kaphatta volna meg, nem szerettem volna megfosztani attól, ami nekem a máig oly sokat jelent.

Sajnos napjainkban egyre több család hullik darabokra, egyre többen kényszerülnek külföldre, mert munkájukat, szaktudásukat hazájukban nem sokra becsülik. Őszintén remélem, hogy minden – bármilyen jellegű - problémával küszködő család, meg fogja találni azt a megoldást, mely minden családtag számára megteremti azokat a körülményeket, hogy szeretetben, békében, egyetértésben, ünnepként éljenek meg minden hétköznapot is - ne csak akkor vigyázzanak rájuk az Égiek, ha leszáll a Csendes Éj.

Szívből kívánok a HarmoNet Olvasóinak és Szeretteiknek meghitt, áldásos Karácsonyi Ünnepeket és lelkiekben gazdag Új Évet!

Révész Márta

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 2751 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x