Anyák napja - az ünnep eredete
Címlap / Psziché / Anyák napja - az ünnep eredete

Anyák napja - az ünnep eredete

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-07-24

Az édesanya minden felnőtt és gyermek szívében különleges helyet foglal el. Őhozzá fordulunk örömünkkel és bánatunkkal egyaránt. Az idő múlásával talán még inkább. Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük.  

A történelem során mindvégig volt olyan ünnep, amellyel ilyen vagy olyan módon az édesanyáknak tisztelegtünk. Már az ókori Görögországban is tartottak ilyen ünnepségeket tavasszal (nem hiába ez az évszak a termékenység jelképe). Az ünnepet ekkor Rhea, az istenek anyja tiszteletére tartották.

Az 1600-as években, Angliában a húsvétot követő 40 napos időszak, Lent negyedik vasárnapján, az „anyák vasárnapján”, fejezték ki odaadásukat az édesanyáknak. Ezen a jeles napon azok a cselédek, akik a családjuktól messze, valaki más otthonában dolgoztak, szabadnapot kaptak és egyben engedélyt, hogy ezt a napot édesanyjukkal tölthessék.

Az ünnep különlegességét hangsúlyozta, hogy ezen a napon nem az anyukák sütöttek: külön erre a napra „kifejlesztett”, úgynevezett „anyák sütijét” volt illendő elkészíteni az édesanyák számára. Később az Angliában is elterjedt kereszténységgel az ünnep némi vallásos színezéket is kapott.



Az Egyesült Államokban az anyák napját először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban Julia Ward Howe javaslatára. 1907-ben Ana Javis Philadelphiában azért kilincselt, hogy az anyák napot hivatalos nemzeti ünneppé léptessék elő. A napot május második vasárnapjára tűzte ki, az azon a napon elhunyt édesanyja emlékére. Célját 1914-ben érte el, és az ünnep hamar elterjedt Európában is. Ezen a napon, május második vasárnapján, ünneplik az édesanyákat Dániában, Finnországban, Olaszországban, Törökországban, Ausztráliában, és Belgiumban is.

Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Az első anyák napi ünnepséget 1925-ben tartották. Három évre rá egy hivatalos miniszteri rendelet a hivatalos iskolai ünnepek közé sorolta ezt a napot. Hivatalos, vagy nem hivatalos ünnep, a legfontosabb, ahogy erre már a XVII. századi Angliában is rámutattak, ezt a napot édesanyánkkal töltsük.
  


 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


Cikkünk folytatódik, lapozz!


 
 
[ 4680 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x