HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-01-17
Címlap / Psziché / Valódi találkozások - amikor két élet összeforr

Valódi találkozások - amikor két élet összeforr

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-01-17

Áldott, boldog békenapok voltak. Az integrál pszichológia képzés világ a nagyvilágon belül. Két - háromhetente a béke szigete, emberek, akik értik a rezdüléseket, nyitottak tanulni, fejlődni, ki-ki a saját gyökerei, életútja mentén. 

 

Rendezvénynaptár
Órák, témák, önismereti napok sora. Az ország szakembereinek garmadája. Mind-mind cseppek, részecskék, amelyek az elején egy képzésnek indulnak, aztán, a három év végére valahová eljutnak. Márton és Sziszka is eljutott valahová. Mindketten.

Márton mérnökként dolgozott, nemzetközi projekteket igazgatott s szakmájában a legjobbak között volt. Évek óta, szinte, mióta az eszét tudja, foglalkozik önismerettel, spirituális tanokkal. Így csöppent a képzésre. Sziszka terápiába járt éveket, s közben fogalmazódott meg benne, hogy tanulni is elkezdjen. Ekkor még a média jeles képviselőjénél épített karriert, mit sem tudva arról, lehet másként is élni. Mártonnal az első önismereti napon, ahol egy óriás körben ültek, úgy hatvanan az induló osztályban, mintegy véletlenül, a terem két végén, szemben foglalták el székeiket. Egész nap látták, figyelték egymást. Méregették, ki lehet a másik, az a furcsa figura. Aztán barátok lettek, egymás mellett ültek, beszéltek órákat, napokat. Ketten, burok lettek a képzés óvó világán belül is.




Most gondolhatnánk, hogy ez egy igazi love story, de kiábrándítom a kedves olvasót. A kapcsolatuk, az életük, az önismeret, az iskola által alakult, fejlődött, dolgozódott, ebben a folyamatban leginkább ők maguk, belül változtak újra és újra. Munkás kaland ez. Képesnek lenni arra, hogy megkérdőjelezd azt, aki addig voltál és engedd, hogy ismét és ismét összerakódj. Egyre teljesebbek lettek emberként és párként. Keresték, tapasztalták, hogyan lehet szóba állni, párbeszédet folytatni nőként és férfiként egymással és hogyan a világgal, olyanokkal, akik a környezetükben élnek s csak szemlélik, kivé válnak. Amikor elkezdték a képzést, egy pszichológiai segítői munkáról álmodtak.

Amit kaptak, nos, az kegyelem. Ahogy mondják: „Emberek lettünk”. Munka helyett hivatást találtak. A barátok mellé társat egymásban. Társat az élethez és a munkához. Mindketten elhagyták addigi cégeiket és alkotni kezdtek. Mára önismereti mentorként azokat kísérik, legyen az egyéni önismereti munka vagy csoport, akik változást, fejlődést keresnek, akik legmélyebb önmagukból a növekedés, a megújulás felé lépnek.




Így lettek egy iskolai tanulmányból indulva hitét, hivatását, önmagát megtaláló Emberek.

Ilyen találkozásokban is részed lehet, ha részt veszel a május 8-11. között a Millenárison megrendezésre kerülő 1. Integrál Európai Konferencián.

Gyere el és légy részese ennek a különleges eseménynek! Oszd meg velünk, mit rejt a szíved!

Olyan integrált formátummal kísérletezünk majd ezen a konferencián, amely elősegíti a közösségi pezsgést, de ugyanakkor emelkedett, és amely az eszmecserék mellett az érzelmi (szívtérbeli) kapcsolódásokat is lehetővé teszi. A résztvevőknek nagyszabású, kísérletező, játékos összejövetelben lesz része.

www.integraleuropeanconference.com


Mert semmi sem hasonlítható a valódi, emberi összetalálkozásokhoz, mosolyokhoz, kézfogásokhoz és ölelésekhez - amelyekért érdemes élni.





 
 
[2842]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot
 
 




 

ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x