A daganatos megbetegedés, és ami mögötte van
Címlap / Psziché / A daganatos megbetegedés, és ami mögötte van

Lukács Tünde

A daganatos megbetegedés, és ami mögötte van

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

A hunzákon kívül nem ismerünk olyan kultúrát, melyet teljesen megkímélt volna a rák. Ez a kis Himalájai hegyi nép az, melynek számára teljesen idegen volt a rák egészen addig, amíg nem csatlakozott a 20-ik évszázad közepén a modern civilizációhoz. Így már ott is felbukkant ez a rettegett betegség. Hogy a rák ennyire kiemelkedik korunk megoldatlan problémái között, és az egészségünket érő fenyegetések közül, azt az a tény is bizonyítja, hogy minden betegségnél jobban félünk tőle. Daganatos megbetegedés esetén a betegség mögött kétféle okot feltételezhetünk általában. Az egyik a családrendszerből eredő minta, a tudatalatti kötődés.  

Ebben az esetben a beteg egy hozzá közel álló személyhez „kötődik”. Ilyen kötődés lehet, amikor egy gyermeknek meghal az édesanyja – lehetséges, hogy éppen daganatos betegségben – és a gyermek szintén megbetegszik, mert követni szeretné édesanyját a halálba. Természetesen ez nem tudatos folyamat. Sokszor ezekre az esetekre mondjuk, hogy öröklődik a baj.

A másik eset, amikor saját életünkben, lelki problémáinkban, életvitelünkben, gondolkodási mintáinkban kell keresnünk a kiváltó okot.

Az orvostudomány a sejtek vizsgálata alapján tudja a legnagyobb biztonsággal diagnosztizálni a rákot. A rákos sejt nem azért osztódik, hogy betöltse a többi sejttel való szövetségben neki jutó feladatát. Önmaga megsokszorozódása a célja. Míg a normál anyagcsere-irányítás mellett a sejtmag inkább kisméretű, a rákos folyamat sejtosztódásánál a sejtmag a szó valódi értelmében kinő saját magából, és további mintát szolgáltat az utódoknak önmaguk felépítésére, sokszorosítására és elterjesztésére. Ami kívülről teljes káosznak tűnik, az a rák szempontjából értelmes dolog. A sejt visszanyeri az ősrégi képességét, és cserébe lemond a specializációról. A rákos sejt következtetésképpen kevésbé van ráutalva a szomszédos sejtekkel való kommunikációra és együttműködésre, szinte teljesen önálló életet kezd élni.



Ezek a sejtek, anélkül, hogy tiszteletben tartanák a határokat, kíméletlenül nyomulnak előre az idegen területek belseje felé, sem az életfontosságú határok, sem a kifejezett testi struktúrák nem tudják őket féken tartani. Érthető módon ezzel ellenséggé válnak a szomszédos sejtek is. Egocentrikus osztódása folyamán minden irányba próbál terjedni.
A rákos megbetegedések egyik tényezője lehet az egyén hasonló viselkedése.

Az ilyen ember nem tiszteli sem a határokat, sem másokat. Egocentrikus, saját haladása érdekében nem kímél senkit. Érdekes, hogy gyakoribb azonban az ellenkező eset, akik extrém módon próbálnak meg alkalmazkodni, alárendelt visszahúzó szerepet játszani.

Különleges mintával jellemezhető a tipikus rákos alkalmazkodó személyiség.
Az ilyen emberek extrém módon próbálnak meg alkalmazkodni, és a lehető legkisebb feltűnéssel élni. Engedelmeskednek a normáknak, nincsenek saját kívánságaik, ezeket elnyomják. Úgy érzik, azzal terhet jelentenének másoknak. Ők azok, akik mindenért bocsánatot kérnek. Életük kettős értelemben ingermentes. Egyrészt amikor csak lehetséges elkerülik, hogy új tapasztalatokat szerezzenek és azt a kevés ingert pedig, amely eljut hozzájuk, figyelmen kívül hagyják.

A betegség mutatja, milyen magas lehet az ár, amit mindezért fizetni kell. A fejlődésre szólító impulzusok éveken át felduzzadt áradata áttöri az elnyomás gátját. A gátszakadást követően pedig már nem lehet kontrollálni a folyamatot.

Nagyon gyakran a betegség kitörése előtt semmilyen tünet nem jelentkezik, és ami első pillanatra makulátlan egészségnek tűnik, arról kiderül, hogy valójában teljes elnyomás. Ami a külvilág szemében kellemes visszafogottságnak tűnik, az valójában az életimpulzusok elnyomása, és a meg nem élt élet. Ezek az emberek egyrészt jól kiszámíthatók, másrészt a változásra serkentő impulzusokat csírájukban elfojtják.

A rákbetegség kitörésénél gyakran a külső sikerek mögött elrejtett depressziót találunk. Az álarcot pedig nagyon nagyra értékeli a társadalmunk manapság. A tipikus rákos személyiség számos tekintetben példaképnek számít. Jó és nem agresszív, csendes és türelmes, kiegyensúlyozottnak hat, önzetlen és segítőkész, pontos és rendes. Ezért nem meglepő, hogy milyen szoros kapcsolata van a társadalomnak ezzel a betegséggel.



Nem csoda, hogy rettegünk a ráktól. Alig van olyan betegség, amely olyan gyorsan tudná leigázni a szervezetet, mint ez a betegség, és elérni, hogy a szervezet az ő saját törvényeihez alkalmazkodjon. Viszont ez az a betegség, amely az egyik legnagyobb változásokra sarkallhat bennünket.

Mi emberek nagyon félünk a bennünk szunnyadó erőtől és energiáktól. A külső jutalmak, az anyagi világ megkönnyítik az ember számára, hogy lemondjon az egyéniségének fejlődéséről, és elősegítik, hogy tömegemberré váljon. Az elnyomott fejlődési folyamatok azonban a tudatból a tudatalatti árnyékvilágába vezetnek, és onnét pedig a test síkjára.

A rákos betegnek mindenekelőtt ki kellene lépnie komfortzónájából, és a legkisebb ellenállás kereséséből. Számára a legfontosabb, hogy mozgásba lendítse saját erejét, növekedjen, fejlődjön és változzon. Ehhez szorosan hozzátartozik, hogy meg tanuljon nemet mondani, hogy érezze és megélje a maga egoista akaratát, és kipróbálja, milyen az, ha az ember fellázad a szigorú értékek ellen, és kitör a szűk határok közül. Az elkülönülés helyett arra van szüksége, hogy önálló legyen és felelősséget vállaljon magáért. Fontos, hogy ki tudja tágítani a munkahelyi vagy a társadalmi élet szűk kereteit.

Ha ez sikerül, akkor erre a betegségre, amely ma még rettegést vált ki az emberekből, nem, mint ellenségre, hanem mint segítőnkre nézhetünk.

 

Ha a téma Téged is érint, és kíváncsi vagy, mi állhat a betegséged hátterében, a családállítás alkalmával kiderülhet. Megmutatkozhat, hogy a betegség oka egy kötődés a családi rendszeredben, vagy hozzád tartozik, tehát az életformád, életviteled megváltoztatása vált időszerűvé.

Felhasznált irodalom: Rüediger Dahlke, A lélek nyelve a betegség

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 5870 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x