Minden út befelé vezet
Címlap / Psziché / Minden út befelé vezet

Móra Klára

Minden út befelé vezet

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Bármerre indulunk, előbb vagy utóbb rájövünk, hogy odabent kell először rendet tennünk, magunkon kívülre csak ez után nézhetünk. Van lehetőségünk bőven a változtatásra, és ami még jobb, a változásra.  

Próbáltunk már sokfélét, mióta ember az ember. Próbáltunk felelőst, bűnöst keresni, a saját életünk alakulásáért valaki mást elővenni – mindhiába. Emlékezzünk csak, hogy Ádám és Éva óta egyfolytában mutogatunk a másikra.

Egy hawaii teremtéstörténet szerint, amikor Isten megteremtette Ádámot és Évát, adott nekik egy ajándékot, az almafát. Elmondta nekik, hogy ezt az almafát „gondolkodásnak” hívják, amire nekik nincs szükségük, hiszen mindennel el lesznek látva. Adott még egy ajándékot, a szabad választás lehetőségét. És az ember úgy döntött, hogy leszakítja az almát, használni fogja a gondolkodást. Azt választotta, hogy ennek a felelősségét a másikra ruházza: Ő volt az – mutatott rá Évára. Követhette volna Isten útját, de ő ment a saját feje után.



Választhatta volna azt, hogy nem a másikra, hanem saját magára mutat, és csak annyit mond: sajnálom. Azóta az ember felelősségvállalása nem változott sokat, még mindig azt reméli, hogy megtalálja a boldogságát, ha az a bizonyos másik szerinte megfelelő leckét vagy büntetést kap.

Láthatjuk, hogy nem működik a hárítás, csak a 100%-os felelősségvállalás. Az élet szolgáltat elég alkalmat, hogy megnézzük magunkban, mi is lehet az, ami ismétlődően mindig ugyanazt a helyzetet, ugyanazt a problémát, ugyanazt a fajta nehéz embert hozza az életünkbe. Mert ha valami állandóan ismétlődik, akkor van valami közös ezekben a helyzetekben: mégpedig az, hogy bevonzottam az életembe. Ha nem lenne vele dolgom, nem is tudnék róla.

Az ember próbált és próbál a másikra fegyverrel támadni, harcolni, gyűlölködni – hiába. Csak rombol vele, és ettől senki nem jut előbbre.

Minden próbálkozás közül a leggyakoribb, egyben a legszemléletesebb példa, amikor megmondjuk másoknak, hogy mit tegyenek. Mintha mi tudnánk, hogy mások problémájára mi a megoldás. Mintha hinnénk abban, hogy számunkra ez hoz békét, változást. Mintha a saját házunk táján minden rendben lenne, már csak az hiányzik a teljességhez, hogy a másik teljesítse az utasítást.

Nos, az emberiség történelme mindig önmagát ismétli, újra és újra felkínálva a létező legideálisabb körülményeket ahhoz, hogy: ember, változz meg!

 

Mi másra lehet még szükség ahhoz, hogy irányt váltsunk, és a másokra mutogatás helyett magunkon dolgozzunk? Milyen helyzeteket kell még átélnünk ahhoz, hogy felismerjük, senki más nem fogja megteremteni a mi békénket, boldogságunkat, belső egyensúlyunkat?

Sokféle út létezik, de az élet azt igazolja, hogy minden igaz út befelé vezet. Igaz útnak tekintem azt, amit békét hoz, ami összeköt, és nem csinál emberből és emberből ellenséget. Az élet addig hozza a lehetőségeket, amíg valóban fel nem ismerjük, és ki nem használjuk őket.

Nem arról van szó, hogy bűnösök vagy rosszak vagyunk, csupán arról, hogy felébredjünk végre, és a saját életünkért teljes felelősséget vállaljunk.

Te jó vagy, és lehetsz még jobb. A te döntésed, hogy a békédet választod, vagy önmagadat továbbra is mások változásában keresed. Úgy tűnik, a kedvünkért a világ nem változik meg. Máshol kell keresnünk, másképp kell közelítenünk az élethez.

Minden út befelé vezet: a saját, Isten adta bölcsességedhez.
  


Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 2908 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x