Keleti Györgyi elrontott születésnapja
Címlap / Showbiznisz / Keleti Györgyi elrontott születésnapja

Keleti Györgyi elrontott születésnapja

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-16

Bebéhez hasonlóan Keleti Györgyit is megviselte, hogy a Sági Szilárd által előre megadott alapanyagokból kellett főznie, és nem is sikerült úgy a vacsorája, ahogy szerette volna. Viszont a társaság levette a lábáról, különösen Schmuck Andor gáláns viselkedése és Csongrádi Kata tündéri profilja. 

Keleti Györgyi a saját születésnapján főzött a Hal a tortán szerdai napján. Így az este témája is adta magát: a tökéletes születésnapi vacsorát kellett az asztalra varázsolnia. Ahogy a hét minden napján, most sem az este szakácsa, hanem Sági Szilárd vásárolt be. Györgyinek pedig az adott alapanyagokból, a saját kreativitása szerint kellett a vacsorát elkészítenie. Az új típusú feladat hétfőn már Bebét is megviselte, Györgyi pedig szintén igen nehéznek találta a feladatot. Györgyi elárulta, eddig ez volt az egyik legnehezebb és legkatasztrofálisabb születésnapja. Bevallotta, hogy kamerán kívül kétszer is elsírta magát. "Szeretek főzni, de Szilárd alapanyagaival nehezen tudtam mit kezdeni. Két egész kacsát kaptam belsőségekkel, ragacsos rizst és össze nem illő fűszereket. Nagyon elrontotta a hangulatomat, hogy nem volt lehetőségem olyan jót főzni, mint szerettem volna.”


Györgyinek nagyon tetszett az eheti társaság, különösen Csongrádi Katára figyelt csodálattal: „Sokat néztem őt profilból, miközben beszélt, és számomra teljesen úgy nézett ki, mint egy tündér. Ráadásul hihetetlenül ráérzett arra, hogy milyen ajándékra vágyom. Sosem járt még nálam, és nem tudta, hogy szeretem az angyalokat, mégis egy kis angyalt és angyalszárnyakat kaptam tőle ajándékba.” – mesélte Györgyi. Györgyinek Bebe és Laci egy tortát is hoztak, Schmuck Andor pedig egy spanyol nyelvtanfolyammal ajándékozta meg, melyet egy barátja segítségével intézett el Györgyinek. „Andor egy igazi gentleman, erre nincs is más szó! Nem csak az ajándékai miatt, hanem a humora, az intelligenciája és a stílusa révén is. Minden este öltönyben érkezett, és még az asztalnál sem vette le a zakóját!”


Ráadás meglepetésként a vacsora végén Tóth Vera is megjelenik, és Györgyi kedvenc dalát énekli el: Csongrádi Kata férje, S. Nagy István szerzeményét, az Árva fiú-t. 

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 3624 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x