Freire Szilvi bankot robbantott Vegas-ban!
Címlap / Showbiznisz / Freire Szilvi bankot robbantott Vegas-ban!

Freire Szilvi bankot robbantott Vegas-ban!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-12-06

Aki szerencsés a kártyában, az szerencsétlen a szerelemben - tartja a mondás. Freire Szilvi biztosan nem ért egyet a nép bölcsességgel. Miss Hungary 2008 ugyanis sikert sikerre halmoz a pókerben és párkapcsolata is a lehető legjobban alakul. 

A szépség a Cool TV-nek elmondta:  nemrég tért vissza Las Vegas-ból, ahol természetesen pókertudását is számos alkalommal próbára tette. Fortuna pedig fogta a kezét, hiszen Szilvi rengeteg sikert könyvelhetett el a kint töltött napok során.

- Nem kifejezetten azért mentem, hogy csak a szerencsejátékkal foglalkozzak, de ott nagyon nem lehet mást csinálni.

Szilvi már két éve hódol a pókerszenvedélyének. Kizárólag hobbinak tekinti, ám ennek ellenére komolyan veszi a játékot. Annyira, hogy az utóbbi időben önképzésbe kezdett és belevetette magát a kártyázással foglalkozó szakirodalomba: gyakran előforduló helyzeteket elemez és taktikákat tanul.

Ennek meg is lett az eredménye, hiszen nem csak Vegasban, hanem itthon is egyre több sikert könyvelhet el: nemrég például egy hazai versenyen ért el első helyezést, olyan asztaltársaságnál, ahol egyedüli hölgyként foglalt helyet.

Szilvi szerencséjéhez kétség sem fér, boldogságát pedig párkapcsolata is tetézi, hiszen kedvesével immáron két hónapja élnek felhőtlenül. A pár ugyan még nem költözött össze, de így is minden estét együtt töltenek:

- Minden teljesen oké közöttünk! Nagyon boldogok vagyunk és jó irányba halad a kapcsolatunk! – meséli boldogan Szilvi.

Forrás: Cool TV
Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 2037 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x