Andy Vajna: "nem szálltam ki a Korda Stúdióból"
Címlap / Showbiznisz / Andy Vajna: "nem szálltam ki a Korda Stúdióból"

Andy Vajna: "nem szálltam ki a Korda Stúdióból"

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

"Nem szálltam ki a Korda Stúdióból" - mondta Andy Vajna hollywoodi producer az MTI-nek, cáfolva a Blikk című újság állítását. 

"A Blikk cikkében talán egy igaz szó sincs" - jelentette ki Los Angelesből adott interjújában a világhírű producer. Azt mondta, hogy a bulvárlap előzetesen egyeztetett irodájával, amely cáfolta az írás állításait, de a szenzáció érdekében mégis lehozták a cikket.

A Blikk csütörtöki számában a "Vajna kiszállt? - Befellegzett Etyekwoodnak" című írásban az olvasható: úgy fest, a korábban grandiózus tervekkel beharangozott filmstúdió "nem lesz más, mint hiú ábránd". Az újság szerint be sem fejezik az építkezést, mivel az állam nem tudja garantálni a filmkészítők 20 százalékos adókedvezményét, és Andy Vajna már ki is szállt az üzletből.

A magyar származású producer az MTI-nek megjegyezte: valóban gondok vannak a 20 százalékos adókedvezmény körül. Véleménye szerint a magyar állam nem tudta az EU-ban kiharcolni ezt az ösztönzőt, holott majdnem mindegyik uniós országban létezik valamilyen filmgyártási támogatás.

"A Korda-csapat most összefogott, hogy segítsen a magyar államnak ezt megoldani" - mondta Andy Vajna, aki szerint az etyeki stúdiók sorsa nemcsak a külföldi filmes bérmunkákból nyerhető jövedelem, hanem a magyar film jövője szempontjából is fontos. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi egy évben tízszeresére nőtt a hazai filmgyártás, egyetlen más szakma sem tudott ilyen növekményt produkálni.

A producer cáfolta, hogy befellegzett volna a filmes komplexum építésének. "Semmi olyan szándékunk nincs, hogy leállítsuk" - közölte, és hozzátette, hogy a hat stúdióból az ötödiket nemrégen adták át, a hatodik tervezésének pedig a végső fázisába értek. A Korda Stúdió összes tulajdonosa nevében elmondta: nem veszítették el lelkesedésüket, sőt "100 százalékkal" harcolnak azért, hogy ez a jó koncepció működőképes legyen.

Azt is megjegyezte: nem igaz a Blikk azon állítása, hogy a 39. Magyar Filmszemle alatt ki sem utazott Etyekre. "Majdnem minden nap kint voltam a Korda Stúdióban, csak amikor a sajtó kilátogatott, már vissza kellett utazzak Los Angelesbe".

Vajna arról is beszámolt, hogy a Terminátor 4 című filmhez már semmi köze nincs, a jogokat több mint egy éve eladta. Az új producer végül nem Magyarországot és a szintén felmerült Új-Zélandot, hanem Új-Mexikót választotta, mivel ott találták meg a legjobb forgatási helyszíneket (Magyarországon például nem lehetett volna szó sivatagi forgatásról). Ezenkívül Új-Mexikó kínálta a legnagyobb támogatást.

"Én a jövőbeni filmjeim nagy részét, azt, amelyiket ott lehet forgatni, remélhetőleg Magyarországon fogom készíteni" - mondta, és utalt arra, hogy jelenleg nem dolgozik semmin, az utolsó évben "vakációt vett ki". Mint fogalmazott: "harminc év erőfeszítés után úgy gondoltam, egy évet kihagyok, pihenek".

Előzőleg a Korda Stúdió menedzsmentje is közölte az MTI-vel: a műtermek építése folyamatos, a komplexum fejlesztése nem állt le, és bizakodóan várják az Európai Unió illetékes bizottsága és a magyar kormány közötti pozitív megállapodást a filmtámogatási rendszerről.

(MTI)
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 2137 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x