Szujó Zoltán gyeplőt ragadott
hirdetés
Címlap / Showbiznisz / Szujó Zoltán gyeplőt ragadott

Szujó Zoltán gyeplőt ragadott

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-01-22

Szujó Zoltán nem csak a mikrofont, hanem a gyeplőt is kézbe vette a 2010-es vágtaszezon első előfutamán, a Bácskai Vágtán, amelyet április 24-én rendeztek meg a bajai Petőfi-szigeten. A műsorvezető amellett, hogy közvetítette a döntő futamot, maga is részt vett a versenyen. Igaz, nem pattant nyeregbe, hanem egy érsekhalmai profi fogathajtóval együtt elindult a felsőbácskai régió településvezetőinek fogathajtó futamában. A rendezvényen Miklósa Erika szülőfaluja, Dunafalva szurkolójaként volt jelen. 

A Nemzeti Vágta előfutamainak történetében hagyományteremtőnek számító Bácskai Vágtát immáron másodszor rendezték meg a bajai Petőfi-szigeten, ahol színes kulturális programok, lovas- és csikósbemutatók, hagyományőrző csoportok, népi ének- és táncegyüttesek várták a több mint tízezer látogatót. Idén köztük volt Szujó Zoltán is, aki családjával együtt látogatott a helyszínre, ugyanis nagylánya és felesége is aktívan lovagol, valamint Miklósa Erika is kilátogatott a Petőfi-szigetre, aki szülőfaluja, Dunanfalva szurkolótáborát erősítette.

Az RTL Klub műsorvezetője nemcsak a döntő megmérettetést kommentálta, hanem kipróbálta a fogathajtást is: részt vett a Polgármesterek Fogathajtó Futamában.


"Nagyon kellemesen éreztem magam a Bácskai Vágtán, a bajaiak kiváló vendéglátók. Óriási élmény volt fogatot hajtani, bár sajnos az akadályok többségét feldöntöttem. Utólag is köszönet Érsekhalma polgármesterének és fogathajtójának, hogy vállalták miattam a vereséget. De a műsorvezetés sem maradt el, gyakoroltam a budapesti döntőre is. Véleményem szerint mindenképpen érdemes odafigyelni a bácskai lovasokra, remekül versenyeznek" – vélekedett a műsorvezető, aki a másnapi Bükkösdi Vágtára is ellátogatott, ahol először rendeztek előfutamot.


"Másnap a családommal ellátogattunk a Bükkösdi Vágtára is. Nem tudok mást mondani, csak annyit, hogy fel kell kötni minden lovasnak a lovas-nadrágját, annyira jó lovasokat láttunk" – tette hozzá nevetve Zoli, akinek a felesége a bükkösdi térségből származik, s már csak ezért is nagyon kíváncsiak voltak a rendezvényre.




 
 
[ 2124 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x