Keleti Györgyinek a bírónál kell jelentkeznie
Címlap / Showbiznisz / Keleti Györgyinek a bírónál kell jelentkeznie

Keleti Györgyinek a bírónál kell jelentkeznie

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Keleti Györgyinek minden esélye meg van arra, hogy az olasz hatóságok ne folytassák le ellene az eljárást, ehhez azonban a lehető legnagyobb együttműködést kell mutatnia az itthoni bírósággal. 

Az egykori playmate-et, Keleti Györgyit a hétvégén hazaengedték az olasz hatóságok. A modell ugyan csak szűkszavúan, de a Facebook oldalán közölte, végre itthon van. Györgyi családja, a volt honvédelmi miniszter, Keleti György egy hetes türelmi időt kért a médiától, hiszen állításuk szerint hamarosan a sajtó elé állnak, de addig még nagyon sok mindent kell megbeszélniük.

Egy napilap információi szerint Keleti Györgyit óvadék ellenében tudták Magyarországra hozni, aminek az összege – egyes feltételezések szerint – akár több millió forintra is rúghat. A modell ugyan már napok óta hazánkban tartózkodik, de eddig még nem jelentkezett egyik hatóságnál sem.

Györgyi egykori ügyvédje, Dr. Ruttner György mindenképpen azt javasolná a modellnek, hogy mielőbb jelentkezzen az ügyében eljáró bírónál, hiszen az együttműködését látva enyhébb ítéletre is számíthatna. "Ha a védője lennék, akkor azt tanácsolnám neki, hogy azonnal jelentkezzen az ügyében eljáró bírónál" – mondta Dr. Ruttner György a NapiászOnline-nak. "Ha így tesz, akkor a bíró indítványozhatja, hogy az olasz elfogatóparancsot vonják vissza ellene. Ha mégsem jelentkezne azonnal a bíróságon, akár egy igazoltatás közben is őrizetbe vehetik a hatóságok."

Folytatás a napiaszonline.hu-n.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 2752 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x