HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-07-18
Címlap / Showbiznisz / Ismét világsztárral dolgozott együtt Malek Miklós

Ismét világsztárral dolgozott együtt Malek Miklós

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-07-18

Yannit, a görög származású zongoristát, billentyűst és zeneszerzőt igazi legendaként ünneplik világszerte. Az X-Faktor egyik mentora, Malek Miklós és a szeptemberben Budapesten is fellépő világsztár, Yanni 5 közös dalt is írt a görög zenész legutóbbi, Truth Of Touch című albumára. 

 

"Ric Wake, amerikai producer barátom hívott fel azzal, hogy nincs-e kedvem Yannival közös dalokat komponálni az új lemezére. Egyrészt azért esett rám a választás, mert már két éve is dolgoztunk együtt - akkor két közös dalt írtunk - másrészt nem áll messze tőlem a New Age zenei irányzat, amit Yanni játszik. Emellett megvan bennem a világzenei hozzáállás, minőség, ami abból is fakad, hogy Keletről jöttem és Nyugaton élek" – nyilatkozta a Los Angelesben élő zeneszerző, majd hozzátette: Yanni rendkívül népszerű világszerte.


"Karizmatikus személyiség, aki egy csapásra körülveszi zenéjével a közönséget. Annak ellenére, hogy korábban már volt két közös dalunk, személyesen csak most találkoztunk, amikor meghívott a Nokia Színházban adott koncertjére. Elképesztő felhajtás vette körül, körülbelül mintha az Egyesült Államok elnöke jelent volna meg a helyszínen. Eközben Yanni nagyon laza, jó fej. Mikor bemutattak neki, azonnal megveregette a vállamat, és nem törődve azzal, hogy milyen illusztris személyek vesznek minket körül, hangosan dicsérni kezdett. Rendesen zavarba is hozott…."

Yanni koncertjei legendásak világszerte. Milliók látták már az összes földrészen, ráadásul extrém helyszínválasztásaival is többször felhívta magára a figyelmet. Koncertezett többek között az indiai Taj Mahalban és a kínai Tiltott Városban is.

Yanni egyébként szeptember 16-án lép fel a SYMA Csarnokban, ahol fergeteges show-val és koncerttel várja a hazai rajongókat.

 





 
 
[3306]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x