Csongrádi Kata: úgyis minden kiderül
hirdetés
Címlap / Showbiznisz / Csongrádi Kata: úgyis minden kiderül

Csongrádi Kata: úgyis minden kiderül

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-20

A színésznő szerint sem a házasságban, sem a munkában nem érdemes linkeskedni. 

 

Rendezvénynaptár
"Anyukám arra tanított, hogy hosszú távon minden kiderül: Tehát, ahogy a házasságban nem érdemes linkeskedni - mert kiderül -, úgy ezen a pályán sem érdemes linkeskedni. Értem ezalatt, hogy soha semmilyen feladatot nem szabad letegezni - én ezt így hívom -, tehát nem szabad félvállról venni" - mesélte Csongrádi Kata a Sztárportrénak.

"Nem engedem el magam, amihez óriási fegyelemre is van szükség, de valahogy ez megtérül. Akik mellém álltak, azok évtizedek óta állnak mellettem, és akik hittek bennem, azok folyamatosan hisznek bennem - ez nagyon jó érzés."

"Egy kívülálló azt mondhatja: Hát igen, játszanak. Mi is úgy mondjuk, hogy esténként megyünk játszani, de ez a játék egy végtelenül komoly dolog, és nagyon lélekből fakad. Valójában így benne lenni - ilyen mélységben, ahogy én is már művelem ezt a színészi pályát évtizedek óta - se nem bohém, se nem szeszélyes. Ez valami végtelen nagy elkötelezettséget jelent, hivatástudatot, emberszeretetet - hiszen mindenkiben az munkál, aki fölmegy a világot jelentő deszkákra, hogy jobbá tegye a lelkeket, jobbítson a világon. Ehhez eleve olyan lelki állapotba kell kerülni, amihez mélység szükséges, lelki mélység, és egyáltalán nem a bohémság, és a szeszélyesség."

"A szeszély arra való, hogy tudomásul vegyük, hogy van, és aztán uralkodjunk rajta. Ne bántsunk meg vele senkit, hogy ma ilyenek vagyunk, holnap olyanok - mint az időjárás -, hanem egyfajta egyensúlyt teremtsünk a lelkünkben, és ez által a környezetünkben is. Úgyhogy a szeszéllyel csak óvatosan: El lehet játszani jópofán, színpadon, és be lehet mutatni, hogy egyszer ilyenek vagyunk - mi nők, vagy ti férfiak -, csapodárok, kedvesek, aztán fordul a szél, és másmilyenek, de nem érdemes. Nekünk, embereknek, akiknek megadatott, hogy kezelni tudjuk ezeket a szélsőséges indulatokat, éljünk vele, és teremtsünk harmóniát magunkban, a környezetünkben, és azon a néhány négyzetcentiméteren is, ami nekünk megadatott a világból. Ahogy József Attila írta: Csacsog a felszín, hallgat a mély."

A teljes interjú itt meghallgatható.







 
 
[ 1920 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x