Daganatos betegségek - így ismerheted fel korán!
Címlap / Szépség-Egészség / Daganatos betegségek - így ismerheted fel korán!

Daganatos betegségek - így ismerheted fel korán!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-08-13

Az emberek többsége természetesnek tartja, hogy húszezer kilométerenként elviszi az autóját szervizbe. De még korántsem épült be a köztudatba, hogy ugyanilyen alapon évente szükség lenne egy egészségszűrésre is, hiszen a korán felismert betegségek sokkal kedvezőbb kilátásokkal bírnak, mint az esetlegesen későn diagnosztizáltak. 

 

A korai diagnózisok felállításának pedig az egyik legalkalmasabb eszköze az ultrahang. – hangsúlyozza dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical radiológus szakorvosa.

Az ultrahang dicső története
A hanghullámoknak csak egy része hallható az emberi fül számára, az ezen skála felett lévő hangok tartományát nevezzük ultrahangnak (UH). A hanghullámok terjedéséhez közvetítő közeg szükséges (nem úgy, mint a fényhullámoknak) a hullámok pedig a közeg határától majdnem teljesen visszaverődnek. Az UH természetesen az emberi testben is képes terjedni, a terjedés sebessége a szövetek vastagságától, összenyomhatóságától, víztartalmától és kis mértékben a hőmérsékletétől is függhet. Ez a megfigyelés adta az alapját az UH-diagnosztikának is.


Terápiás célokra az 1940-es években kezdték alkalmazni ezt az eljárást, érdekes módon kezdetben a háborúból megmaradt radarok felhasználásával. Ugyanis a 2. világháborúban az UH-t ellenséges tengeralattjárók azonosítására használták. Egy skót tudós, Ian Donald figyelt fel rá, hogy lehet némi hasonlóság a tengeralattjáró és a magzatvízban úszkáló magzat közt. Mivel addig a káros röntgensugarakat használták a méhen belüli monitorozásra, ez a felfedezés döntő jelentőségűnek bizonyult. A fejlődés pedig megállíthatatlan: a kezdeti radarok felhasználása után 70 évvel már olyan milliméteres vizsgálófejek is léteznek, amelyekkel a szív koszorúsereinek belsejében is szétnézhetünk.

Kockázatmentes vizsgálat
Az UH-vizsgálat teljesen fájdalom- és kockázatmentes eljárás, amely nagyon pontos információt ad, és amely annyiszor ismételhető, ahányszor csak szükséges. Az egyetlen apró kellemetlenség lehet, hogy a hasi UH-ra éhgyomorral és lehetőleg telt hólyaggal kell érkezni, ezen kívül semmiféle negatívuma nincs a módszernek. A zselés anyaggal bekent vizsgálófejet a vizsgálandó szerv fölé illesztik, miközben a fej ultrahangokat bocsát ki és a szervek által visszavert hangokat felfogja. Ezeket a hangokat végül egy számítógép alakítja látható képpé.   

Éves „egészségszerviz”
Vérvétel, mellkasröntgen, hasi UH, magas vérnyomás esetén nyaki- , nőknél emlő-, férfiaknál prosztataszűrés UH-gal –  ennyi vizsgálat elégséges lehet ahhoz, hogy megtudjuk, változtunk-e valamit, és még tünetmentesség esetén is pontos képet kaphassunk a bennünk zajló folyamatokról. Ez pedig a megelőzés alappillére kellene, hogy legyen. – hangsúlyozza dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical radiológus szakorvosa.

A doktornő szerint nem az az igazi gond, ha valakinél kialakul egy daganat, hanem ha későn veszik észre. Kevesen ismerik a daganat keletkezésének folyamatát. Első lépcsőben ugyanis csupán egyetlen sejt „bolondul meg”, mindaddig viszont, amíg ez az elváltozás 1 centis lesz, a rosszindulatúságtól függően minimum 5 év telik el. Ha kevésbé rosszindulatú elváltozásról van szó, ez az időtartam még hosszabb. Vagyis egy nem tapintható, 3-4 milliméteres daganatot egy UH-vizsgálattal 2-3 évvel korábban észre lehet venni, mint egy már tapintható, 1 centis elváltozást. Egy melldaganat esetében ez azt jelenti, hogy amíg az 1 centisnél kisebb elváltozás esetében nem veszik le a hölgyek mellét, és nem kapnak kemoterápiát sem, addig egy tapintható daganatnál ezek az eljárások elkerülhetetlenek.


Férfiaknál az egyik legjellemzőbb probléma a prosztatát érinti. 45-50 éves kor körül ez a szerv elkezd növekedni, vagyis minden 80 éves férfinak nagyobb a prosztatája, mint kellene, hogy legyen, ami pedig nyilván vizelési panaszokat okoz. UH-gal bármilyen szakaszban kimutatható a növekedés mértéke, de a daganatszűréshez szükséges egy vérvétel is. Ugyanis csak az utalhat rákos megbetegedésre, ha a vérben a PSA-szint emelkedett. Az UH-diagnosztika azonban ebben az esetben is döntő jelentőségű.

Akiknek különösen ajánlott
Az éves egészségszűréseket bárkinek érdemes elvégeztetnie, van azonban néhány olyan rizikófaktor, amely feltétlenül szükségessé teszi az UH-os nyomonkövetést.

  • Magas vérnyomással élőknél elengedhetetlen a rendszeres nyaki UH.
  • Ha az emlődaganat családi halmozódást mutat, 30-35 felett évi egy vizsgálat idejében feltárhat egy kóros folyamatot, vagy éppen megnyugtathat.
  • Izületi UH-vizsgálatot olyan jellegű baleset után érdemes végeztetni, amikor a röntgen vagy a CT nem mutat ki törést. Ugyanis ezek a képalkotó eljárások csak a csontokat tudják vizsgálni, a lágy részeket nem. Vagyis egy esetleges szalagszakadás csak UH-gal mutatható ki. Ennek jelentősége abban áll, hogy szalagszakadás után 6 hétig ajánlott a rögzítés, míg enélkül csupán 1 hétig van fent a rögzítőkötés.

Orvost Keresek >> 
 
(Képek: piqs.de)
 






 
 
[ 2576 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x