Terepfutás-lejtésviszonyok
hirdetés
Címlap / Szépség-Egészség / Terepfutás-lejtésviszonyok

Terepfutás-lejtésviszonyok

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-19

Az atléták zömében síkon zajló versenyeivel szemben a terepfutók emelkedőkön és lejtőkön is haladhatnak. 

 

Rendezvénynaptár
Az atléták zömében síkon zajló versenyeivel szemben a terepfutók emelkedőkön és lejtőkön is haladhatnak.

A nehézségi erő ellenében kifejtett izommunkában jelentkezik tehát a legszembetűnőbb különbség a terepfutó és az atléta között.

Futás emelkedőn

Az emelkedőkön a megtett szintkülönbséggel arányos többletenergiát kell kifejteni. Ez egyéb zavaró tényezők nélkül is jelentős különbséget okoz. A munkavégzés élettani oldalát vizsgálva Dresel megállapította, hogy egy-egy emelkedőn olyan a futó terhelése verseny közben (7,28 mmol LA/1), mint hosszútávfutóknál a hajrákban. Az emelkedőre futás mozgásszerkezete is változik a síkfutáshoz képest. Az elrugaszkodás eredő erejét alkotó (függőleges) fölfelé irányuló összetevő az emelkedő meredekségétől függően egyre nagyobb, míg a vízszintes komponens egyre kisebb lesz.

Az elrugaszkodás szöge (a súlypont és a támaszpont vízszintessel bezárt szöge) kedvez a haladás érdekében kifejtett erő gazdaságos kihasználásnak.

Az emelkedő szöge és az enyhén előredöntött testre ható eredő erő közelít a párhuzamoshoz és el éri azt.

Figyelemreméltó jellegzetességek figyelhetők meg különböző futóstílusú személyeknél. Egyesek az előrehaladást elsősorban a támaszhelyzet utolsó fázisában az elrugaszkodáskor kifejtett erővel biztosítják.

Mások viszont – az atléták aktív talajfogására emlékeztető módon a talajfogást követően jelentős előre felfelé ható erőt képesek kifejteni, a súlypont alátámasztási pont feletti áthaladása előtt.

Az emelkedők leküzdésének utóbbi formája egyre kifejezettebb a meredekség növekedésével, amint ez a lépcsőre futás, vagy a sífutók terepfutásánál alkalmazott imitációs lépései esetében van. A lábikraizom dominanciáját a négyfejű combfeszítő veszi át. A végrehajtási változatok aránya a sebességtől függ.
A repülőfázis ideje csökken a támaszfázishoz képest és a lépéshossz is jelentősen rövidül. A frekvencia (ha huzamosabb emelkedőről van szó) nem nő a síkon történő futáshoz viszonyítva.

Kivétel lehet pl. a rendkívül meredek emelkedőre való lábujjhegyen történő felkaptatás, amikor a futó dzsoggolásra hasonlító rövid léptekkel halad előre. Ez a mozgás azonban már nem az igazi „futólépések” kategóriája.

„A lépéshossz rövidítése és a törzs előrébb döntése a síkon futáshoz képest a súlypontnak az elrugaszkodó láb fölé kerülését eredményezi, ami kedvező.” [Miltényi-Monspart] Az emelkedőre futásoknál a kar intenzívebb munkája sokat segít, s ebben jelentősen különbözik a síkon végzett hosszútávfutástól.

A futófázisok főbb részeiben a következő különbségek figyelhetők meg.

Támaszfázis

A talajfogás helye a talpon a meredekség növelésével anatómiai okokra visszavezethetően egyre előrébb helyeződik. A sarokkal való talajfogás helyett, a középtávfutókra jellemzően a lábközépcsont-ujjperc terület, majd a sprinterekre jellemzően a lábujjpárnák vesznek részt a talajfogásban.

Ezáltal rövidebb lesz a gördítés útja és a láb ütközését a talajjal is egyre kevésbé kell tompítani. Elrugaszkodáskor is eltérő az izmok működése a síkon futásétól: hosszabb ideig tart, több rostot vesz igénybe és kisebb elmozdulással járó összehúzódások jellemzik.

Repülőfázis

A hátralendülés szakasza időben és térben is rövidebb, szélsőséges esetben el is maradhat. A lendítés hátulról előre a támaszfázisban lévő láb munkájához igazodik, kevésbé lendületes a mozdulat, mint síkon, a láb felfelé emelése miatt nem biztosít teljes ellazulást.

A talajrakészítés szakasza problémamentes.

FUTÁS LEJTŐN

A lejtőkön a futó helyzeti energiáját mozgási energiává alakíthatja. A lefelé futás sebessége a jó futótechnikától, mozdulatgyorsaságtól, bátorságtól is függ.

A lejtésszögtől függően esetleg fékezési energiát is ki kell fejteni, hogy a futó ura maradhasson mozdultainak.

Ez a fékezési energia olyan izmok összehangolt feszüléséből keletkezik, amelyek síkfutásnál nem működnek.

Ez az izomfeszülés egyaránt járhat az izmok megnyúlásával és rövidülésével. (Excentrikus – koncentrikus izomfeszülések pl. talajfogást követően a combfeszítők nyúlnak, a hajlítók rövidülnek.)

Ilyen helyzetben egyértelmű az egyensúlyozás fokozott szerepe. A talajt először a sarok érinti. Rendkívül fontos az alsó ugróízület ütközést csillapító munkája. (Miltényi-Monspart)

A terepfutás során a leggyakoribb sérülés a boka rándulása, aminek az egyenetlen talaj az oka. Ez a sérülés rendszerint a lejtőn futva következik, be, amikor a nehézségi erőt és a futó nagy sebességéből adódó energiát is a talajra érkező láb fogja föl.

Mozgáskoordináció szempontjából itt már több előzetes megállapítást tehetünk. Szükség van a mozgáskivitelezést elővételező és visszajelző ideg-izom kapcsolatra (feedback), amely automatikus és tudatos elemeket egyaránt tartalmaz.

A következő vázlat szemléltei az eseményeket:

1. táblázat: A futás jellemzőinek alakulása lejtőn és emelkedőn, továbbá utalás atléták és tájfutók edzés helyszíneinek jellemző arányaira, éves viszonylatban.

ş = azonos a síkfutás jellemzőivel
+ = nő a síkfutáshoz képest
- = csökken a síkfutáshoz képest
x = többféle alternatíva lehetséges



A súlypont függőleges irányú mozgása a nehézségi erő ellenében

Az emelkedőn és lejtőn való futáshoz kapcsolódik a súlypont függőleges irányú mozgása, mert ebben az esetben is a nehézségi erő ellenében történik a munkavégzés, ámbár a sík terepen végzett futómozgásnál is elkerülhetetlenek a súlypont kitérései

A legmagasabb pont a repülőfázisban, a legmélyebb pedig a támaszfázisban, a súlypont támaszpont fölötti áthaladásakor van.

Azonos sebességű futók esetében a nagyobb lépéshosszhoz hosszabb repülési fázis és ehhez rendszerint nagyobb függőleges irányú mozgás tartozik. Ha a függőleges mozgást akadályok is kényszerítik, megnő a legyőzendő nehézségi erőhatás.

A gyakorlott terepfutó akadályok nélkül is és akadályokon keresztül is minimalizálni tudja a függőleges mozgást, „ülve fut” – mondják rá az atlétaedzők.

A gyakorlatban ez egy alacsony súlyponti helyzet fenntartását jelenti abból a célból, hogy elkerülhető legyen a lábak felesleges emelő munkája. a lábak különböző akár lépésről lépésre változó hajlásszöggel bitósítják a súlypont egyenes vonalon történő mozgását.

Nyereség jelentkezik tehát a függőleges irányú súlypontmozgások kiküszöbölésében, ugyanakkor a test tömegének alacsonyabb helyzetben tartása a támaszkodó lábaknak külön terhelését jelenti. A mozgás ilyen formán való végrehajtása alacsony, átléphető akadályok esetén célszerű. Feltételezi az atléták futásánál kisebb sebességet, mert a hosszabb idejű talajfázis nyújt lehetőséget a végrehajtásra.

Az atléta optimális s egyben célszerű emelkedéssel történő futást tud begyakorolni, azonos feltételek fennállása esetére.

A terepfutó viszont sokszor kényszerítő helyzetben fut (időkorlátok között, hiszen pillantok alatt kell döntenie; és térbeli korlátokkal, amennyiben csak a talajfogásra alkalmas pontokat használhatja). Az alkalmazkodás az elrugaszkodó erő s ezen belül a függőleges irányú összetevő változtatását, továbbá a lépéshosszak változtatását eredményezi, s ez növeli a haladásra fordítandó energiaszükségletet. Ugyanakkor a kivitelezéshez a mozgásszabályozás fejlettebb foka, a figyelem koncentrációja is szükséges.

Szerző: Dosek Ágoston, a Magyar Testnevelési Egyetem tanára




 
 
[ 3319 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x