Máig ették a franciák a lóhúst
Címlap / Szépség-Egészség / Máig ették a franciák a lóhúst

Máig ették a franciák a lóhúst

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-20

Sok ember szereti a lovakat, a franciák azonban eddig sokkal jobban kedvelték õket némi saláta-körítéssel. 

A szenvedély az elmúlt néhány évben jelentõsen csökkent. A válság miatt a franciák kevesebb húst vesznek, továbbá az állatvédõk küzdelme is végre meghozta gyümölcsét, posztereik a legkeményebb szíveket is meglágyították.

"Franciaországban minden évben a vágóhídra küldik a lovaglóiskolák négylábú lakóit.” – hirdeti a Brigitte Bardot Alapítvány egyik kiadványa. A fotón egy szürke pónit láthatunk egy kés pengéjének tükrében. "Zavar bennünket, hogy sokan fogyasztanak lóhúst. Addig fogunk kampányolni, míg mindenki fel nem hagy ezzel a szokással.” – mondta Constance Cluset, az állatjóléti csoport szóvivője.

Tavaly 15 820 lovat öltek meg a húsa miatt Franciaországban. Ebből több mint 7 000 importból származott. A csapat, melynek kampányát a lóvásárral egy időpontra időzítették, szorgalmazza, hogy a törvényhozás módosítsa a lovak jogi helyzetét. Szeretnék, ha nem feldolgozásra szánt állatok lennének, mint például a bárányok.

Míg a lóhús hagyományosabban olcsóbb a többi állaténál, a válság miatt az emberek inkább csirkét vesznek, mutatta ki a francia mezõgazdasági minisztérium statisztikája. A lóhús fogyasztása 12 %-kal esett vissza az elmúlt két évben. A minisztérium jelentése szerint az összes húsfogyasztásnak kevesebb, mint 1 %-át teszi ki.

Néhány évvel ezelőtt könnyen lehetett lóhúst találni Franciaországban, manapság azonban hosszasan kell kutakodni utána. "A lóhús igazi francia étel, de mostanában igen ritkán találkozhatunk vele az éttermek kínálata között.” – mondta a párizsi Le Central főszakácsa, majd hozzátette: „Olyan sokat ágálnak ellene.”

Történészek véleménye szerint a francia lóhús-fogyasztás az 1807-es Eylau-i Csatára vezethetõ vissza. Napóleon seregének vezetõ sebészdoktora javasolta, hogy az éhező katonákat a csatamezőn elhullott lovak húsával táplálják. A történet szerint a lovasság a mellvérteket használta edénynek a paripák elkészítéséhez.

Medipress

(Fotó: piqs.de: pixelpony - Hufe)

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 2802 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x