Életveszélyes a magyaros étkezés?
Címlap / Szépség-Egészség / Életveszélyes a magyaros étkezés?

Életveszélyes a magyaros étkezés?

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

A WHO egy közelmúltban végzett felmérése alapján Magyarország az EU legegészségtelenebb országai között végzett. Dr. Chen Zhen, a tradicionális kínai orvoslás szakértője szerint a mindenkori kormány felelőssége is több figyelmet fordítani a témára, olyan új jogszabályokat alkotni, melyekkel megállítható ez a folyamat. Az egészségre való nevelés nemcsak kiegyensúlyozottabb generációt eredményezhet, de a társadalom felemelkedését, a gazdasági jólét elérését is szolgálhatja. 

A World Health Organization (WHO) egy közelmúltban napvilágot látott közleménye szerint Magyarország az Európai Unió egyik legegészségtelenebb országa Bulgária és Románia mellett. Amikor Dr. Chen Zhen (ejtsd: Csen Zsen), a hagyományos kínai orvoslás (TCM) szakértője húsz évvel ezelőtt először érkezett Magyarországra egy orvos csoport tagjaként, meghökkenten figyelte a magyarokat, amint sóval alaposan megszórt lángost, félig nyers füstölt sonkát falatoztak jóízűen. Kínában ugyanis szinte köztudott, hogy a magas sótartalmú élelmiszerek károsítják az emésztőrendszert, a sóban-ecetben pácolt zöldségek, füstölt húskészítmények pedig rákkeltő anyagokat tartalmaznak. Ha gyakran fogyasztunk ilyen ételeket, megnő a gyomorhurut és a gyomorfekély, valamint a rák kialakulásának veszélye is.

Mára világossá vált a professzor számára, hogy a helyes táplálkozási szokások és az egészséges életmód kialakítása a magyar társadalom legsürgősebben megoldandó feladatai közé tartozik.


Szomorú tény, hogy a magyarok átlagéletkora Európában a sereghajtók között van, mondta el Dr. Chen Zhen a WHO felmérése kapcsán. A TCM szakértő szerint a kormány felelőssége is több figyelmet fordítani a témára, olyan új jogszabályokat alkotni, melyekkel megállítható ez a folyamat – hiszen van erre nem egy pozitív nemzetközi példa (lásd: keretes írásunk, Japán). Az egészségre való neveléssel a jövő generációk egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhetnének, és nem utolsó szempont, hogy az egészségügyi kiadások is nagyban csökkenthetőek lennének. A társadalom felemelkedéséhez, a gazdasági jólét eléréséhez nélkülözhetetlen az egészséges emberek alkotta társadalom.

Nemzetközi példák
  1. Kelet-Európa: Életritmusunk felgyorsulása és a különböző társadalmi nehézségek, mint a munkanélküliség, a családok szétesése, a gazdagok és a szegények közötti szakadék számos pszichés problémát okoz. Különösen igaz ez a kelet-európai országokra, ahol a politikai rendszer átalakulása sok gondot hozott magával, az embereket gyötri a panasz és az elégedetlenség, ami szintén testi-lelki egészségük rovására mehet.
  2. Egyesült Államok: Jelenleg az USA-ban az ajánlott maximális napi só bevitel 6 gramm, amit most megpróbálnak a 3.8 grammos szinten tartani annak érdekében, hogy hatékonyabban küzdjenek a mára népbetegséggé vált magas vérnyomással, cukorbetegséggel és daganatos megbetegedésekkel.
  3. Kína: Kína két táplálkozási szokásaiban eltérő tartományában egyszer összehasonlító felmérést végeztek a fertőző betegségekről. Az egyik tartományban a népesség gyakran fogyasztott fokhagymát, a másikban viszont a kelt tésztából készült sült lepényt részesítették előnyben. A kutatók azt találták, hogy a különböző fertőző betegségek, sőt a rákos megbetegedések is hatszor ritkábban fordultak elő a sok fokhagymát fogyasztó tartomány lakosságánál.
  4. Japán: A szigetországban a második világháború után, egyéb más okok mellett, a háború okozta sérülések és pszichés zavarok súlyosan visszafogták a gazdasági növekedést, ezért az ország vezetése úgy döntött, hogy jelentős anyagi áldozatokat sem kímélve javítanak a társadalom általános egészségi állapotán. A XX. század 60-as éveiben sok háztartásba került hűtőgép, tudatosan kevesebb sót és pácolt ételt fogyasztottak, több friss gyümölcsöt és zöldséget ettek, melynek eredményeképp nagymértékben csökkent a rákbetegek száma, valamint emelkedett a társadalom egészének egészségi színvonala.
A változás kulcsa: melegételek, zöldség-gyümölcs, fokhagyma és optimizmusA Dr. Chen Patika szakértője szerint tehetünk a jelenlegi állapotok gyökeres megváltoztatásáért. Többek között változatos étkezéssel tudjuk biztosítani szervezetünk számára, hogy minden szükséges vitaminhoz, nyomelemhez és aminosav forráshoz jusson.  A testünkben lévő sokmilliárdnyi különböző sejt vitamin- és nyomelem-igénye más és más, ezért annyira lényeges, hogy figyeljünk a sokszínű, változatos táplálkozásra. Egészségünk megőrzése érdekében együnk naponta többször, de keveset. A legideálisabb a napi ötszöri étkezés; reggel lakjunk jól, együnk ebédre is jót, de vacsorára csak keveset! Sózzunk kevesebbet, és kerüljük az olajban sült ételeket. Együnk lassan, rágjunk nyugodtan, hogy az emésztés már a szájban elkezdődhessen.


A hagyományos kínai gyógyászat alapelveit követve ajánlott kevesebb pácolt és füstölt ételt, valamint sokkal több friss zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani. Ha több antioxidánst juttatunk a szervezetbe, növeljük a sejtek természetes védekező- és ellenálló-képességét. A sok zöld növény fogyasztása pedig a klorofilltartalom (Green Master) miatt kedvezően hat a szervezetre, magyarázta a TCM szakértő. A fokhagyma jótékony hatásáról már Magyarországon is rendkívül sokat lehetett hallani, érdemes tehát minél többet használni belőle főzés közben. A fokhagyma kellemetlen illatát nem kedvelők ugyanakkor nyugodtan fogyaszthatnak fokhagymaolaj-kapszulákat, ezáltal biztosítva a kedvező hatást. Hideg ételek helyett inkább a meleg folyadékokat javasolt előnyben részesíteni (levesek, kásák, szűztea, zöld tea stb.), mivel ezek tehermentesítik emésztőrendszerünket. Ugyanakkor az alkoholfogyasztás inkább kerülendő, különösen éhgyomorra, ekkor ugyanis a szeszesitalok rendkívüli módon károsítják a gyomor nyálkahártyáját. Emésztőrendszerünket gyógyteákkal érdemes támogatni.

Kockázati tényezők
  • Ön gyakran fogyaszt füstölt ételeket?
  • Gyakran eszik sóban-ecetben eltett zöldségeket, pá-colt húsféléket?
  • Fogyaszt rendszeresen alkoholt? Dohányzik?
  • Könnyen dühbe gurul, gyakran ideges, aggódik, szomorú vagy nyugtalan?
  • Kevés ideje/lehetősége van arra, hogy táplálkozására, a betegségek megelőzésére kellően odafigyeljen?
Ha a fenti kérdések közül legalább egyre igennel válaszolt, könnyen előfordulhat, hogy testi-lelki egészsége veszélyben van, hiszen nem csak a táplálkozáson múlik jólétünk!

A hagyományos kínai orvoslás több ezer éve alatt gazdag klinikai tapasztalatra tett szert, különös tekintettel a pszicho-szomatikus, vagyis lelki tényezők okozta testi betegségekkel kapcsolatosan. A kiegyensúlyozott kedélyállapot az egészség megőrzésének legfőbb módja. A kínai gondolkodás szerint semmilyen érzelmet nem szabad túlzásba vinni. Még a túlzott öröm is okozhat egyensúlyi kibillenést. Próbáljunk meg tehát étkezésünkre jobban odafigyelni, emellett kevesebbet aggódni, bosszankodni, idegeskedni, és legyünk optimisták, bizakodóak az életünkkel kapcsolatban.

Dr. Chen Zhen, TCM

Képek:
SEAL - Scharfes Gemüse
piqs.de: DaTroubler - Paprika-, Schinkenplatte
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 9038 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x