Kínai-magyar gyógynövénypárokat kutatnak
Címlap / Szépség-Egészség / Kínai-magyar gyógynövénypárokat kutatnak

Kínai-magyar gyógynövénypárokat kutatnak

Forrás: Flow PR
HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Az elmúlt húsz évben szinte 180 fokos szemléletváltozás következett be a Hagyományos Kínai Orvoslás (Traditional Chinese Medicine TCM) és a prevenció megítélésével kapcsolatban. Ma már elismert orvosi egyetemeken oktatják ezt a tudományt, amelyet 2008-ban az Európai Parlament hivatalosan is a világ hagyományos orvostudományai közé sorolt, összegezte Dr. Chen Zhen (Csen Zsen), Ph.D. orvos, kutató, TCM professzor annak kapcsán, hogy egy tudományos kutatás keretében ez ideáig már több mint 70 féle kínai gyógynövény magyar párját találták meg. 

A betegségmegelőzés, a prevenció még gyerekcipőben járt, a magyar emberek nemcsak keveset tudtak az egészséges életmódról, de nem is tartották fontosnak azt, amikor 1989-ben Dr. Chen Zhen professzor egy orvoscsoporttal Magyarországra látogatott egy Európa-Kína együttműködési projekt keretében. Az általános orvosi gyakorlatban már az enyhe gyengélkedésre is erős, nagy dózisú szintetikus gyógyszereket írtak fel a betegeknek, amelyek azonban számos esetben súlyos mellékhatásokkal jártak. Kínában ilyen esetekben inkább gyógynövényeket, táplálék-kiegészítőket, életmódváltoztatást ajánlottak gyógyszerek helyett.


2003 tavaszán a SARS vírust a Hagyományos Kínai Orvoslás több gyógynövény felhasználásával fékezte meg, aminek hatására a WHO felfigyelt a TCM eredményeire és eszközeire. Ugyanekkor a Magyar Tudományos Akadémia nyilatkozatával itthon is elismerést nyert a tudomány. 2008-ban a Kínai-Európai TCM Konferencián az Európai Parlament, a kínai kormány, az EU-tagország hatóságai és szakegyesületei közösen tárgyaltak a kínai hagyományos gyógyászat jövőjéről, és létrehozták közös FP7-es keretprogramjukat. Szintén 2008-ban az Európai Parlament – 584-es számú határozatával – hivatalosan is a világ hagyományos orvostudományai közé sorolta a kínai gyógyászatot. Az elmúlt több mint 20 évben a magyar orvosi szakma széleskörű együttműködést indított a Hagyományos Kínai Orvoslás szakértőivel az elhízás, a cukorbetegség és más anyagcsere betegségek, valamint a szív-, és érrendszeri megbetegedések kutatására. Továbbá Európa számos országában nemzetközi összefogással kutatási projektek indultak a daganatos megbetegedések vizsgálatára. Magyarországon ma már az orvosképzésben is jelentős szerepet kap a TCM, oktatják többek között a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) és a Semmelweis Egyetemen (SOTE).


Dr. Chen Zhen jelenleg egy kutatócsoporttal azon dolgozik, hogy "megrajzolhassa" Európa gyógynövénytérképét és megtalálja a lehető legtöbb kínai gyógynövény magyar megfelelőjét, továbbá, hogy olyan hatékony gyógynövényeket találjon, amelyek adott formában felhasználva hozzájárulhatnak az európai emberek egészségének megőrzéséhez és az egészségügyi problémák megelőzéséhez. Eddig több mint 70 féle teljesen azonos gyógynövénypárt találtak. Magyarországon is előforduló TCM növényfajok például a Galagonya (Crataegus cuneata), az Édesgyökér (Glycyrrhiza uralensis), a Goji bogyó (Lícium barbarum), a Kínai zsálya (Salvia miltiorrhiza), a Gyermekláncfű (Taraxacum officinale), az Angyalgyökér (Angelica sinensis root), az Egynyári üröm (Artemisia annua), a Csüdfű (Astragalus membranaceus) vagy a Krizantém (Chrysanthemum morifolium).
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 3234 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x