Natúrpatikával a vesekövek ellen
Címlap / Szépség-Egészség / Natúrpatikával a vesekövek ellen

Natúrpatikával a vesekövek ellen

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-08-13

A húgyúti kövek a leggyakoribb betegségekhez tartoznak. Okkal feltételezhetjük, hogy ez a betegség az emberiséggel egyidős. Az ebben a bajban szenvedő betegek száma az utóbbi években mégis jelentősen megnőtt.  

 

Németországban a lakosok körülbelül 3 %-át érinti. Ezt a meglepően nagy számot a megváltozott étkezési szokásokkal magyarázhatjuk. Több fehérjét fogyasztunk hús formájában, kevesebbet mozgunk és testsúlyunk növekszik.

Mitől nő a kő?

A húgykövek (ez a vesében, a húgyutakban és a hólyagban található kövek összefoglaló neve, az összetételre való tekintet nélkül) mindig akkor keletkeznek, ha a vizeletből sók kristályosodnak ki és kövekké állnak össze. A húgyköveknek csak kis része okoz panaszokat: sok kő bennmarad a vesében anélkül, hogy az illető tudna róla, a kisebb kövek pedig eltávoznak anélkül, hogy fájdalmat okoznának. Csak akkor alakul ki a görcsös fájdalom, ha egy nagyobb kő besodródik a húgyutakba.

Mitől fájnak a köveink?

Valójában- nyilván - nem maga a kő fáj, hanem az okoz fájdalmat, ahogy a húgyvezeték vagy a húgycső megpróbálja a követ továbblökni a külvilág felé. Ez - a kő nagysága szerint - kínzó fájdalmat okoz. A kő által okozott fájdalmak a vesetájról kisugároznak a hasüregbe, sőt még a combba is. A beteg meggörnyed a fájdalomtól, gyakran émelyeg vagy heves hányingerrel küszködik. Az orvos ekkor erős fájdalomcsillapító injekciót ad.

Nincs szó életveszélyről!

Bár a vese- és hólyaggörcsök nagyon fájdalmasak, nem életveszélyesek. Mégis minden esetben keressük fel az orvost a vese- vagy hólyaggörcsöt követően! Az eltávozott vizeletet meg kell vizsgálni; részben azért, hogy ellenőrizhessük, valóban eltávozott-e a kő, részben pedig a vizelet összetételének megállapítása miatt. A húgykövek ugyanis nem egyforma összetételűek. Húgysavból, cisztinből, oxalátból, foszfátból vagy kalciumból állhatnak, gyakran pedig ezek keverékéből. A kő minősége felvilágosítást nyújt az orvosnak arra, hogy van-e remény a kőoldásra.

Hogyan gyógyuljunk?

Ha a kő eltávozott, nincs tovább probléma. Ha azonban a húgyvezetékben marad, el kell távolítani, hogy a vizelet zavartalanul elfolyhasson. A húgyúti kövek több mint kétharmada kis segítséggel spontán eltávozik. Ennek elősegítésére váltak be a legjobban a gyógyteák.
Foglalkozzunk azonban először azzal, hogyan befolyásolhatjuk a kezdődő kólikát, hogyan csökkenthetjük a már kialakult fájdalmat anélkül, hogy az orvostól erős injekciókat kapnánk.



Fájdalomcsillapítás görcsök esetén

Az idejében alkalmazott forró kamillatea spazmolitikus (görcsoldó) hatása miatt segítheti a kő könnyebb továbbjutását a húgyutakban. További növényi görcsoldó a borsmenta, az édeskömény, a porcikafű, a citromfű, a cickafark vagy a koriander termése. Ezek a kezdődő görcsöt enyhíthetik.

Görcsoldó teakeverék:
- kamillavirág 10 g
- borsmentalevél 10 g
- citromfűlevél 10 g
- porcikafű 10 g
- koriandertermés 5 g
- cickafark 5 g
Alkalmazása: Görcs esetében egy csészével kell lehetőleg forrón elfogyasztani.

Segíthet még az ezerjófű, a borsmenta, a kamilla, a citromfű azonos arányú keverékéből készült tea.
Alkalmazása: Görcs esetében egy csészével kell lehetőleg forrón elfogyasztani.
Az ezerjófű alkalmazása mellett szól, hogy benne tonizáló (erősítő) hatású keserűanyag található, és ez támogatja a húgyvezetéket a kő eltávolítására tett erőfeszítésben.

Forró fürdők és pakolások

Forró fürdőkkel és forró pakolásokkal is csökkenthetjük a görcsös fájdalmat. A szénavirág a legkifejezettebb hatású. A 38 C-os szénavirágfürdő lényeges fájdalomcsökkenést hozhat, de még ennél is hatásosabb a szénavirágból készült pakolás, a szénavirágzsák.

A vesekövek kihajtása vízlökéssel

Ha a görcs után nyugalom állt be, de a kő nem távozott el, akkor eredményes lehet az úgynevezett vízlökéskezelés.

Figyelem! Csak orvossal! 

Egy effajta eljárást természetesen előzőleg egyeztetnünk kell az orvossal. A természetgyógyászat iránt elkötelezett orvosok üdvözlik ezt az eljárást, és javasolják is a betegeiknek. (Ha az Ön orvosa nem ilyen, akkor inkább nézzen másik orvos után, akiben bízni tud, és akivel elfogadják egymás gyógymódjait. Az orvos háta mögött végzett otthoni kuruzslás veszélye nagyobb, mint az orvosváltásé!) 

Vízlökés kezelés 

A vízlökéskezelés lényege az, hogy nagy mennyiségű vizelethajtó gyógynövényekből készült teát kell meginni, és az így kialakuló erősebb vizeletáramlás fellazítja a köveket és kifelé hajtja őket. 
Vizelethajtóként legalkalmasabb a pitypang (gyökere és hajtása), az aranyvessző (hajtás), a zsurló és a nyírfalevél. 

A pitypangtea elkészítése és alkalmazása: 
3 evőkanál pitypanggyökeret és -hajtást felöntünk 1 liter forrásban lévő vízzel, 10 percig áztatjuk, majd leszűrjük. Ezután ezt a teát 1 liter langyos vízzel még felhígítjuk. Mind az 1 és 1 liter folyadékot megisszuk, amilyen gyorsan csak tudjuk. Néhány perc múlva megindul az erős vizelettermelés, amely a még jelen lévő köveket kihajtja (ellenőrzés céljából gyűjtsük és szűrjük meg a vizeletet). 







 
 
[ 14497 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x