A szerelem kortalan
Címlap / Te+Én+Szex / A szerelem kortalan

A szerelem kortalan

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-19

Mi a csuda az a szerelem, és mikortól érzi azt az ember, meddig és miért, hogy már megint szerelmes? Hálás vitatéma.  

Ősszel is van szerelem? Ahogyan az ősz hajszálaimmal sem tudtam még megbarátkozni, sem a testem folyamatos öregedésével, így nem hoz lázba az elmúlás gondolata sem, bár a fák levelei ezt sokkal szebben és természetesebb eleganciával teszik, mint az ember.

Az ember megcsúnyul, elárvul, elpuhul, meghülyül és megőrül időnként. Mert már nincs, ami hajtsa előre, mert már teljesítette a kötelező gyakorlatait, mert már nem kérdezi meg senki tőle, hogy „na, mi leszel, ha nagy leszel”, pedig sajnos még nagy sem lett mostanra. Az évek pedig szálltak, mint a hó a deresedő feje fölött. És most itt áll, vagy ül, vagy fekszik, és csak néz maga elé bambán - jó esetben -, vagy folytatja a napi rutintevékenységeit.



A filmekben persze, hogy van

Egy idősödő férfi és sok szép harmincon túli nő, valamint két idős hölgy és egy fiatalember, no meg egy fiatal nő, és ehhez két film, ami róluk szól. Hogyan is lehetne mindezt elmesélni azoknak, akik nem látták, hogy kedvet csináljak nekik a filmekhez, az élethez és a szerelemhez? Az alaptétel hasonló: „és egyszer csak eljő, berobban a képbe a váratlanság”. Egy levél, mely arról szól, hogy valahol a férfinak van egy tizenkilenc éves fia, aki épp most indult el az apja megkeresésére, s ezért ő meg elindul megkeresni a régi barátnői közül azt a nőt, aki a fia anyja lehetett.

Egy másik filmben pedig egy fiatal lengyel hajótörött fiú – aki mellesleg virtuóz hegedűművész is egyben –, Cornwall tengerpartján az angol kisasszonyok (idős hölgyek) napi rutinját rúgja fel törött lábával. Azaz a rutin megrendítően megmarad, a teázás és a dinner-supper, a tenyerestalpas házvezetőnővel együtt nem hagy alább, de az érzelmeket mégis kibontja zárt palackjából a fiatal fiú megjelenése.

Hol lakik bennünk a szerelem érzése? Hol vannak ezek az érzelmek, amikor éppen nem vagyunk szerelmesek, és honnan törnek elő fékezhetetlen örömeikkel és fájdalmaikkal, amikor ránk köszönt a szerelem érzése? Ki tudja ezt?

Hervadó virágok és Hölgyek Levendulában

A „Hervadó virágok” és a Hölgyek levendulában” című filmek kapcsán az ember bizonyosan érzi, hogy a szerelmes filmeknek talán igen, de magának a szerelemnek nincsenek korhatárai.

A szinkronicitás – mint mindig – az én életemben is meghatóan működött. Mielőtt moziba indultam volna, az egyik legjobb barátnőmnél (64 éves) ebédeltem egy 77 éves úr társaságában. Azt mondom „úr”, és így is gondolom.

Elegánsan felöltözött a vasárnapi ebédhez, és magas, szikár alakja méltóságot sugárzott. Éppen úgy, mint a „Hölgyek levendulában” két nőtestvére, akik már jóval túl lehettek a hatvanon. A méltósággal viselt és élt élet, amelyben mintha azt mondanák ezek az emberek az életnek, hogy mi itt vagyunk, rendületlenül és fegyelmezetten tesszük a dolgainkat és várunk: lesz, ami lesz. Nem tudjuk, mi lesz. Ha így marad minden, hát az is rendben van, de ha valami történik, arra is nyitottak vagyunk.

Az élet meglepetései a mi valóságunkban

És persze hogy történik. Az élet mindig tartogat meglepetéseket számunkra, és leginkább akkor hozza elénk, amikor egyáltalán nem számítunk rá.

A 77 éves úr nemrégiben találkozott a szülőfalujában egy fiatal lánnyal, akinek a szépsége annyira megragadta, hogy rögtön fényképezni kezdte őt a zenekar tagjaival együtt, csak úgy, hogy ezzel ne törjön rá durván. Nem is hitte el, hogy abban a faluban ilyen szépség és tehetség is születhetett. Csak pár hét múlva derült ki, hogy a kislány nagymamája volt idős barátunk első szerelmeinek egyike.

A kislány pedig talán az utolsó szerelmeinek egyike lesz. Az ebéd mellett faggattam idős barátunkat, hogy milyen ez az érzés. Talán szerettem volna azt hallani, hogy teljesen más, mint fiatal korunkban, vagy azt, hogy micsoda perverz vágyak vannak benne. De egyiket sem hallottam. Tiszta szerelem, olyan, mint amikor még gyermekként voltunk szerelmesek, mondta ő, s én elhittem, mert magam is átéltem az elmúlt évben egy fiatal fiú iránti vonzódásomban ugyanezt a felemelő érzést.

... és a mesékben

A „levendulás” filmben az angliai tengerparton talál rá a hajótörött lengyel fiúra az idős testvérpár napi sétájuk alkalmából, és a következő heteket, hónapokat teljesen feldúlja felforgatja az az érzés, amit a fiú jelenlétéből merítenek.

A „Hervadó virágok” c. filmben ugyan a szerelem már nincs jelen teljes mivoltában, de amikor az idősödő, egykori Don Juan végiglátogatja volt kedveseit, akikkel abban az évben volt kapcsolata, amikor az állítólagos fia születhetett, nos hát a kései és újbóli találkozások egy-egy gesztusában, szemvillanásában, félszeg vagy dévaj kacagásában ott lapul mindaz a kimondhatatlan vibráló érzelem, amit a szerelem magával hozhat, amikor élni kezd.

A gesztusok és a mimikák ugyanazok,

no meg az érzelmek is, amelyek ezeket arcunkra, testünkbe írják
Ahogy az egyik idős lánytestvér lekucorog az ágyra magzati pózban, vagy elsírja magát attól a gondolattól, hogy a fiú egy másik – fiatalabb – nővel találkozhat egyáltalán, az pontosan olyan, mint amikor tizenévesen, huszonévesen, harmincon vagy akárhány évesen az „ember” küzdött és küszködött a szerelmes érzéseivel. A fájdalom és az öröm kortalan. Az érzés egyetemes.

A vágy, hogy valakit megsimogathassunk és lessük minden kívánságát, bár sokszor kissé gyarló és nevetséges is egyben, mégis meseszép, ahogy a filmek vagy az életünk meséi elénk hozzák azt.

Az a fránya zene aztán még inkább „betesz”

A levendulás film végén a fiatal fiú elmegy Londonba, és ott fellép egy nagy hangversenyen. Elegáns közönség ül a nézőtéren, talán sznobok, talán zeneszeretők és zeneértők, mindegy is nekünk, mert a kis halászfalu lakói is összegyűlnek ám a „vénlányok” lakásában, a rádió mellett, és áhítattal átitatva nézik (!) a rádiót, ahonnan a hegedűszót hallják az ő „lengyel betegüktől”.

A hegedű olyan hatalmas skáláit zengi be a sikító örömöknek és fájdalmaknak, a már-már irracionális és mindig kimondhatatlan végtelen érzésáradatnak, hogy egyszer csak ott ülünk a film előtt mi, mindegy-hány-évesen, és mindegy, hogy milyen korúan, és ugyanúgy könnyek peregnek le az arcunkon, dobog vadul a szívünk, csillognak a szemeink és pillanatokra egymásra nézünk, kutatjuk, hogy a másikban hol van az a húr, amit megpendített a hatalmas Isten ezzel a belénk épített csodával és őrülettel, az egymás iránti szeretettel és szerelemmel.

Egységbe forrunk a forró szerelemtől valahányan

A moziba négyen mentünk levendulás hölgyeket nézni, a hatvannégy éves barátnőm, jómagam a saját 5 évtizedével, a kisebbik lányom és az ő barátja az ő tizenéveikkel. S ahogy a filmben, úgy az életünkben is azt éreztük, hogy egyek vagyunk ebben az érzésben, ahol nem számít sem kor, sem nem, sem semmi más, csak az, hogy vajon felkelti-e bennünk ezt az érzést még valami, vagy valaki életünk során, vagy sem.

Érdemes sokáig élni hát, mert saját tapasztalatomból, a barátaim és az említett filmek élményeiből egyaránt bizton állíthatom: A szerelem érzése kortalan és bármikor elővarázsolható bárkiből.

Várd hát a csodát! Már elindult feléd.
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.

 
 
[ 4722 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x