Levél a Szerelemhez
Címlap / Te+Én+Szex / Levél a Szerelemhez

Levél a Szerelemhez

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-06-16

-Boldog vagy? - szegeztem neked ezt a nagyon is közhelyszerű kérdést és már előre hallottam elhazudott válaszodat, mégis meglepetten hallgattam. Mármint azért lepődtem meg, mert pár évvel ezelőtt ugyanerre a kérdésre én is éppen azt feleltem, mint te most.  

-Boldog vagy? – szegeztem neked ezt a nagyon is közhelyszerű kérdést és már előre hallottam elhazudott válaszodat, mégis meglepetten hallgattam. Mármint azért lepődtem meg, mert pár évvel ezelőtt ugyanerre a kérdésre én is éppen azt feleltem, mint te most. Hogy olyan gondoskodó, meg ilyenek… érvek és magyarázatok. Pedig ha igazán boldog az ember, soha nem magyarázkodik. Mert ezek a válaszok nem a kérdező számára adandó őszinte feleletek - ugye tudod? - sokkal inkább az önmagunkat meggyőzni szándékozó szózatok. A mit szeretsz benne kérdésre, egyetlen kimerítő és mindent magába foglaló válasz létezik: nem tudom.

Te pedig tudtad és soroltad, hogy főtt étel vár otthon, vasalt ingben jársz, tiszta a lakás. Igen, ez alapkövetelmény, olyan alap, amelyet sok más dolog mellett az ötéves lányom bizton tudhat: megfőzök, kivasalok, kitakarítom a házat. Ha boldog házasságban élnék és a férjem azért vallaná magát boldognak mellettem, mert megteszem ugyanezeket a dolgokat én nagyon szégyelleném magamat.
Te+Én+Szex fórum

Hallgattalak és közben mosolyogtam. Szomorú mosoly volt, komolykodó érvekre, pedig tudom én, hogy fontos dolog a pénz: öltöztet, jóllakat, melegít. Erről a mosolyról eszembe jut saját arcképem, amit hiába néztem ezerszer is reggeli és esti mosakodások idején a tükörben, látni nem akartam, mert nem mosolygott vissza. És eszembe jut az a lány, akit a te szemeid tükrében láttam meg nyár végén, ott azon az elhagyott Duna menti partszakaszon, ahol minden csak az elmúló idő visszahozhatatlanságára emlékeztetett, persze időtlenül.

Veled nincs idő, önmagamban forgok ha átölelsz s a világ mozdulatlanul ívódik belém, minden körülöttünk megbúvó neszével, minden apró lüktetésével. Mióta is? Leírni sem merem idejét az első találkozásnak, az első lopott csókok ízének, titkos levelek mélyen lelkembe vésődött sorai szólnak hozzám álmomban, de a kijózanító reggelek újra és újra nélküled köszönnek rám. Talán csak bennem él tovább ez a soha el nem kezdődő és soha véget nem érő perzselő szerelem.

Mert ma már tudom, ilyen a szerelem, örök és önzetlen megtisztulás: önmagam előtt. Mert neked csak adni akarok. Ma már elhiszem, ettől lehetnek szebbek a titkos szerelmek, hiszen nincs elvárás, vádaskodás, kisajátítás és függőség, pusztán csak a meglopott idő varázslatos pillanatai. Ha veled lehetek, nem belőled kiszakított foszlányok kellenek, csak a folyton örvénylő időt állítjuk meg egy pillanatra, amelyek aztán tudattalanul visznek előre, töltenek és kitöltenek: vággyal, örömmel, melegséggel, és azzal a háborgó-lelkemet csitító tudattal, hogy szeretve vagyok.

De vajon vagyok-e? Ugyanaz vagyok-e mint melletted lehetnék? Talán több attól… Mert te a lelkemig hatolhatsz, mint senki más, úgy fejtheted le rólam rétegeimet, melyeket a társadalmi konvenciók, a harcok miatt emelt falak, a könnyek által erősödő öntudat és a bosszú érlelte mondataim emeltek körém, mintha éjszakánként a testem köré csavart leplet rántanád le.

Évek óta nem láttalak, de ott azon a budai kis udvaron, ahol összefutottunk, ahol útjaink véletlennek álcázott szálai újra összegabalyodtak, elvesztem. Elvesztem önmagamban, mert zokogva összeomló lelkemtől erősebb volt a dac, kérlelhetetlen nemtörődömségem mögött zavarom lapult meg, s te nem akartad észrevenni ezt. Szavakban. De belém égett akaratlan mozdulatod, ahogyan kezedet a homlokodra teszed és görnyedt háttal, a földet bámuló mélységes szomorúsággal dermedten állsz.
Ugye megint megállt az idő? Mozdulatlanságod erejéig…

Mást mondasz és mást mozogsz. Emlékszel a megbeszélt találkozónkra? Én igen, legfőképpen a szavak nélküli percekre. Még csak nem is köszöntünk egymásnak. Már vártál, amikor kiszálltam az autóból, elindultunk egymás felé és úgy öleltük, szorítottuk egymást percekig, mintha örökre úgy akarnánk maradni: összeforrva. Szavak nélkül lépdeltünk tovább, egymáshoz simulva, újra és újra megállva egy-egy ölelésért. Te szólaltál meg hamarabb, nekem elég volt a csönd is.

Veled olyan jó hallgatni. Szavak nélkül is értelek. Szavak nélkül jobban értelek. Mert ha beszélsz, akkor folyton úgy érzed magyarázkodnod kell, mindegy is, hogy nekem vagy önmagadnak, hát ne szólj. Elég ha rám nézel, elég ha átölelsz, elég ha némaságodba burkolózva hajtod fejedet a vállamra s én órákig simogathatom feketeszín hajszálaidat, melyek úgy lapulnak meg tenyerem melege alatt, mint hazug éveink múltunk emlékei mögött: külön-külön, mégis eggyé válva. Eggyé válva, hiszen a lüktető hiányérzet ugyanaz, tompa fájdalom és üresség, mely megállíthatatlanul pergő könnycseppeket csal arcomra, hogy fátyolalakod titkait elrejthesd előlem.

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.

Cikkünk folytatódik, lapozz!


 
 
[ 3766 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x