Kálvária és Öröm: Hol van Jézus?
Címlap / A nyúlon túl / Kálvária és Öröm: Hol van Jézus?

Kálvária és Öröm: Hol van Jézus?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-08-03

Feszültséggel teli várakozás jellemzi ezt a napot. Az elrendelt nyugalom helyett, egyre csak ezt kérdezte a nép: "Hol van a názáreti Jézus?" Félelem, bánat és bizonytalanság lett úrrá a szíveken. 

 

Március 22. A pászka ünnepe 
 
Ez a szombat felejthetetlen maradt mindenki számára; nem tudták elfelejteni sem a szomorkodó tanítványok, sem a papok, főemberek és írástudók. A templom udvara hívőkkel telt meg. A főpap, aki a Golgotán is jelen volt, pompás és díszes papi öltözékébe, a többi pappal együtt végezte szent hívatását. Azonban istentiszteleten addig még sohasem vettek részt ilyen ellentétes érzelmekkel.

Miért? Mi történt akkor, mikor Jézus meghalt? 
„És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének.” - (Máté 27,51.)

Mit kell nekünk ebből megértenünk?
Most az igazi Bárány megáldoztatott, ez a szertartás, mint szimbólum elvesztette jelentőségét, mert az örökérvényű áldozatot Krisztus bemutatta a világ bűneiért.

Mit tettek a tanítványok?
„A szombatot a parancs szerint nyugalomban töltötték.” - (Lukács 23, 56.)
Krisztus pihent József sírjában, de még sohasem keltette fel annyira a tömeg érdeklődését, mint most. Hozták betegeiket, mint eddig, s kérdezősködtek.: ”Hol van a názáreti Jézus?” Mindenütt ezt hangoztatták: „Krisztus kell nekünk a nagy Orvos.”
Nem akartak belenyugodni vigasztalan helyzetükbe, hogy elkergessék őket. A papok katonákat állítottak a templom ajtaja elé, hogy a betegeiket, és haldoklóikat hozó tömeget visszaszorítsák. Nem volt semmi nyugalmuk.

Miért? Mert emlékeztek Jézus szavaira: „Harmadnapra feltámadok.” Kérték most is Pilátust, hogy őröket rendeljen Jézus sírja mellé, hogy „tanítványai el ne lophassák”. De Pilátus rájuk bízta ezt a terhet, „Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezzék, lepecsételvén a követ, az őrséggel.” - (Máté 27,66.)

Ezzel is akaratuk ellenére is Istent dicsőítették meg, mert éppen erőfeszítéseik, hogy megakadályozzák Krisztus feltámadását, szolgáltak legmeggyőzőbb bizonyítékul az Isteni hatalomnak. Amint olvashatjuk Jeremiás próféta szavaiból, „Ímé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajon van-é valami lehetetlen nékem?" - (32,27.)

Húsvéti kalendáriumunk ízelítő Feketéné Bokor Katalin nyáron megjelenő könyvéből, melynek címe: Naponkénti tanácsok a Biblia évében, a Biblia fényében.

Tanácsok a Bibliából tegnapra: Kálvária és öröm: Az ítélet - halál>>>

 






 
 
[ 2568 ]


Pogány húsvéti tojás jósda
Melyik tojást választanád, ha csak egyet szabad? Kattints rá!
(Utána persze megnézheted a többi tojás jelentését is, de mindig az első az igaz Rád!)
 
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x