HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-10-21
Címlap / Asztalra / Az iszlám táplálkozás

Az iszlám táplálkozás

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-10-21

A legtöbben annyit tudnak, hogy aki az iszlám vallás híve, nem ehet sertés húst és nem fogyaszt alkoholt. Ennek magyarázatáról azonban nem sokat tudunk... 

 

A legtöbben annyit tudnak, hogy aki az iszlám vallás híve, nem ehet sertés húst és nem fogyaszt alkoholt. Ennek magyarázatáról azonban nem sokat tudunk.

Az iszlám alapvetően tiszta vallás és tilt minden olyan dolgot, amivel az ember magának árthat. Lehet ez egzisztenciális ártalom, vagy testére, lelkére hátrányosan ható dolog. Az iszlám elutasítja a kábítószereket, a vért az alkohol és a disznóhús fogyasztásán kívül a ragadozó, a mérges vagy tisztátalan állatok és az állati hullák fogyasztását. Ezek a dolgok az ember testi, erkölcsi, intellektuális és lelki életében nem kívánatos következményeket okoznak. Amíg ezt a tilalmat alkalmazzuk magunkon, addig testünk tiszta marad, szellemünk ép lesz. Azonban az iszlám ezt a tiltást úgy fogalmazza meg, mint az ember saját maga feletti jogát. Ezzel magunk felett rendelkezünk. Ha arra gondolunk, hogy az ember miért igazságtalan saját magával, meglepődhetünk. Mégis ha mélyebben belegondolunk, sok igazság van abban, hogy az ember néha kegyetlenebb magával, mint másokkal.

Az ember legnagyobb gyengesége, hogy állhatatos maradjon egy erős hatással szemben. Az ember joga, hogy teljes életet éljen és egetlen területen se mondjon le javairól a másik életterület kedvéért. Az emberek azonban hajlanak rá, hogy valamit túlzásba vigyenek egy másik életterület kedvéért. Egyik nem tud kiszállni a munka mókuskerekéből, másik az alkohol rabjává válik, vagy az ezoterikus tanok önmegvalósításába fullad bele, és megvonja testétől annak jogait. Az iszlám még nyilvános meztelenséget és a házasságon kívüli szexualitást sorolja ide. Tiltja a teljes önmegtagadást is. Ez ezt jelenti, hogy egy apáca, aki a katolikus vallás szerint igaz életet él, és dicséretes dolgot tesz, az iszlámban bűnös, mivel megtagadja önmagát, aszkétikus életet él és nem szerelmeskedik. Az öngyilkosság is tilos, mivel a testünk Isten ajándéka, tőle kaptuk egy időre és nem tékozolható el.

Az alkohol tilalma:
A részegségen kívül az alkohol - még akkor is, ha egyes kutatások szerint például a bornak vérképző hatása van, vagy a pálinka fájdalomcsillapító hatású - összhatását tekintve károsítja a szervezetet. Ezzel senki nem vitatkozhat, aki az alkohol az agyunk egyensúlyára gyakorolt negatív hatását ismeri. Ugyanez vonatkozik a kábítószerekre is. Az iszlámban minden korty szeszes ital elfogyasztása bűn. Az alkohol fogyasztást egyesek azokra az ételekre is kiterjesztik, amik alkohol felhasználásával készültek. Ez azonban csak akkor valós, ha például a süteményben a krém tartalmazza a rumot, vagy sherryt, vagy más alkoholt, ugyanis az alkohol az étel más összetevőitől függően alacsony hőfoknál távozik az ételből, de a víz forráspontja előtt mindenképpen. Tehát a vörösboros marhapörköltet nyugodtan fogyaszthatja egy moszlim ember is, mivel a tiltás csak az alkoholra vonatkozik.

A sertéshús tilalma:
A sertés kimondottan tisztátalan állat. Fogazata alapján mindenevő. Tápláléka is szennyes és ezt építi be szervezetébe. Nem kívánatos, hogy az ember testének építőanyagát ilyen tisztátalan alkotórészek alkossák. Ugyanezért nem szabad ragadozó, vagy mérges állat húsát fogyasztani. A marha a szárnyasok tápláléka növényi eredetű, így ezek fogyasztása engedélyezett. Az iszlámban tiltott azoknak az állatoknak a fogyasztása, amelyek korábban állati eredetű anyagot tartalmazó tápon éltek (Elhullott állatok tetemének ledarálásával létrejött csontliszt) Ugyanígy tilos a vért tartalmazó ételek fogyasztása, mint a párizsi, vagy más felvágottak, valamint a véresen levágott állatok fogyasztása. Tilos sertés zsírral sütni, és minden olyan ételt elfogyasztani amiben sertéstől származó adalék, például szalonna található.

Az iszlám böjt: Ramadan
A holdnaptár kilencedik hónapjában kezdődik. Időpontja a hold állásától függ és évente változó. Ez alatt az idő alatt hajnalhasadástól napnyugtáig nem szabad sem enni, sem pedig inni, akármilyen éhese valaki, illetve akármilyen szomjas. Sok olyan "okos" emberrel találkoztam, aki ennek a böjtnek káros mellékhatásairól akart meggyőzni. Ha azonban megfigyeljük, hogy a tengerek és más vizek legmélyebb apályának ideje, ugyanerre az időre esik, vagyis a legalacsonyabb vízszint időszaka ez a természetben is, akkor megérthetjük, miért pont ekkor van szüksége szervezetünknek a böjtre. Az iszlám megtisztulás ideje alatt az arab tradícióban a böjtnek megfelelő ételeket esznek.

Gyakoribbak a levesek és könnyebb, több zöldséget tartalmazó ételeket fogyasztanak. A böjt az emberi test megtisztítása a lélek nemesítése a lemondás megtapasztalásán keresztül. Ez a filozofikus gondolatok, az adakozás, és ajándékozás ideje. Szép és okos hagyomány hogy a böjtöt megbocsátással kell kezdeni. Akivel eddig haragosok voltunk, a böjt előtt szívből meg kell bocsátanunk neki. A böjt ideje alatt erősebb a káromkodás, a veszekedés, a harag tilalma is. Ilyenkor az ember befelé fordul. Emelkedett állapotát a böjt segíti. Ez a hónap szigorú önfegyelmet követel, közvetlen érintkezést segít elő a létezés tényével, és az év többi napján segít a teljes életben. Napnyugtától hajnalhasadásig erőt kell gyűjteni a böjtölőnek, hogy a következő napon is teljes értékű életet élhessen.

A ramadan ideje alatt a terhes, a menstruáló és a szoptató nőknek, a betegeknek és az utazóknak nem kell böjtölniük. Ezt máskor bepótolhatják, és ez dicséretes cselekedet. A böjtre a legalkalmasabb időpont azonban a kilencedik holdhónap.

A Dar-Alszalam alapítvány anyaga alapján




 
 
[14146]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot


Warning: Division by zero in /var/www/lapcsalad/harmonet.hu/include/fooldal/rendezvenynaptar_slide_jobb_oszlop.php on line 67
 
 


/img/hirdetes/teszt-csavar-google.jpg
 


 

ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x