Mesteri találkozások - a fiú
Címlap / Ezotéria / Mesteri találkozások - a fiú

Mesteri találkozások - a fiú

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

…egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiúgyermek, Magyarországon. Kora gyermekkora óta tudta, milyen feladattal jött a Földre - háromévesen már ismerte a teremtés valódi történetét. 

És a másik következzék a múlt heti mese folytatása…

Egész életében tudatosan és sorsszerűen haladt előre, így akkor is tudta, hogy helyesen dönt, amikor 1956-ban, tizenhat éves korában, egyedül elhagyta az országot. Átmeneti menedékre Ausztriában talált, ahol megálmodta, a már akkor is nagy vonzerőnek számító Amerikában talál majd hazára.

Egy titokzatos idegen azonban mellélépett és közölte vele:
„nem, Új-Zélandon a helyed”. És néhány héttel később az ifjú Vallyon Imre már a távoli ország felé repült, ahová - nagy elkeseredésére - a Vöröskereszt irányította. Aggodalom volt benne: „mi a csudát kezdjen magával a kígyók és kannibálok hazájában?”. Egy tengerparti bungalóban lakott, és próbálta megtalálni magát az új közegben úgy, hogy egyáltalán nem beszélt angolul.

Végül döntött – a már hazájában is rajongással szeretett könyvek felé vette az irányt. A könyvtárban figyelmes lett egy furcsa szóra, amely így szólt: Yoga. Tétovázás nélkül sietett a polchoz, és addig nem nyugodott, míg el nem olvasta a témában fellelhető összes könyvet. Így tanult meg néhány hét leforgása alatt tökéletesen angolul.
Két év múlva, tizennyolc éves korában már tanított. Akármerre indult, mindenütt örömmel, szívesen fogadták, egyre többen telepedtek mellé, hogy meghallgassák az előadásait.

HarmoNet tipp: Imre Vallyon interjú>>>

Soha, egyetlen vallás mellett sem kötelezte el magát.
Ugyanakkor ismeri mindegyik alapját és lényegét – fizikai síkon láthatatlan mesterei erre is megtanították. Yoga- („egység”) és meditáció- tanárként, spirituális mesterként járja a világot – egy időben rendszeresen tanított Indiától Japánig, Amerikától Európáig. Közben kiderült, hogy az a titokzatos idegen miért is vezette őt Új-Zélandra.

A titok nyitja
A maorik – egy jóslat alapján - évszázadok óta várták azt az embert, aki őseik szakrális tudását feleleveníti bennük. Azt persze, hiába így szólt a törzsi prófécia is, nehezen fogadták el, hogy épp egy fehér férfi lesz az, aki rávezeti őket az igazságokra. Imrének több, mint húsz esztendejébe telt, míg elfogadtatta magát spirituális vezetőként, ma ő az új-zélandi kormány által kijelölt legkiválóbb huszonöt maori harcos lelki tanítómestere, egy szakrális iskola elismert tanára. Közben világszerte tanít, a könyveit ezrek olvassák – melyek bevezetik a tanítványokat az univerzális, egyetemes ezoterikus tanokba.

Régóta keresett, nagy célja pedig az, hogy végre hazájába is „fényt” hozhasson…

Hogyan?
Erről információk találhatók a www.fenyhordozok.hu oldalon.
Arról pedig, hogy milyen egy megvilágosodott ember a hétköznapokban, személyes tapasztalatainkat is elmondhatjuk: egyszerű, szelíd, csöndes, humoros, hétköznapi öltözetű – és döntéseiben nagyon tudatos. Olyan, akit az utcán nem vesz észre senki, de ha mesterként előadást tart – finom, tiszta energiáival nagy körzetben képes hatni… Ezzel a témával, és egy Imre Vallyon-nal készített interjúval hamarosan jelentkezünk.

HarmoNet tipp: A cikk első része>>> 

Szabó Virág

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 4139 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x