Rejtélyes építész a Loretto Kápolnában
hirdetés
Címlap / Kultúra / Rejtélyes építész a Loretto Kápolnában

>

Rejtélyes építész a Loretto Kápolnában

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-29

Évente több, mint negyedmillió látogatót vonz a Loretto Kápolna, Santa Fe városában, az Egyesült Államok Új Mexikó államában. Az oda zarándoklók a híres, misztikus lépcsőre kíváncsiak, mely születésének körülményei a mai napig nem tisztázottak. 


Rendezvénynaptár
Fizikai lehetetlenség
Az építészek szerint darabjaira kellett volna hullania – talán erre is illik a mondás, csak a Szentlélek tartja - egy leheletnyi érintéstől. A tudósok szerint ellentmond a gravitáció törvényének. A faanyagokat jól ismerők nem értenek egyet a felhasznált fa fajtáját illetően. Az ácsok még mindig nem értik, hogyan állhat lépcső ilyen kis helyen. 

A történet
Több, mint száz évvel ezelőtt kezdődött. A Loretto-Apácák Lamy püspök támogatásával érkeztek Santa Fe-be tanítás céljából, így szükség volt egy kápolnára illetve egy iskolára is. A mexikói ácsok felhúzták az iskolát, majd a kápolna építése került sorra. Mivel Lamy püspök francia volt, azt szerette volna, ha a kápolna a párizsi „Sainte Chapelle” mintájára épül. Így francia és olasz kőművesek közreműködésével minden nehézség nélkül készen is lett. Ám az utolsó etapban egy hatalmas hibát fedeztek fel. A kórus emelvénye nagyon magasan helyezkedett el, nem lehetett feljutni, csak egy lépcső segítségével, ahhoz viszont nem állt rendelkezésre elég hely.

Lehetséges megoldások

Számos szakembert kürtöltek össze, de mindannyian csak reménytelenül csóválták a fejüket. Véleményük szerint a lépcső megépítéséhez sokkal több helyre lett volna szükség. Két megoldást találtak: az elsőként egy létrát ajánlottak, végső megoldásként pedig azt javasolták, hogy bontsák le az egészet, és kezdjék elölről.

A hitet nem lehet legyőzni
Viszont az apácák nem adták fel, Szent Józsefhez fohászkodtak rendületlenül. A tizedik napon egy ősz hajú idős férfi jelent meg, szerszámos táskával a kezében, szamárháton, és megkérdezte, hogy építhetne-e egy lépcsőt. Az apácák gondolkodás nélkül beleegyeztek.

HarmoNet tipp: Test és lélek otthona: Magyarország sziklavára - Pannonhalmi elvonulás >>

Nem mindennapi teljesítmény

Az öregember szerszámos táskájában nem akadt egyéb, mint egy kalapács, egy fűrész és egy fejes vonalzó. Nyolc hónapon keresztül munkálkodott a szép és masszív csigalépcsőn, nem használt szögeket és központi támaszt sem alkalmazott. Két teljes (360 fokos) fordulatú, tökéletes ívű, 33 lépcsőfokú munka kerekedett a keze alatt. 

Nem kért munkadíjat
Mire az apácák meg szerették volna köszönni a hatalmas segítséget és fizetni szerettek volna a remekműért, a mesternek csak hűlt helyét találták. Próbáltak a nyomára bukkanni, a helyi fatelepen is kérdezősködtek, de ott közölték velük, hogy az utóbbi időben senki nem vásárolt náluk, később a felhasznált fa típusát sem tudták azonosítani. 

Csodák igenis  vannak!
Így az apácák biztosan voltak abban, hogy imáik meghallgatásra találtak, és csodák márpedig léteznek a valóságban is. Néhányan odáig merészkedtek, hogy a segítő nem más, mint maga Szent József volt. A 33 lépcsőfok pedig Jézus korára utal, ezáltal arra, hogy a ő keze is benne volt a csodaépítmény megalkotásában.

HarmoNet tipp: Telefon Istenhez - Spanyolországban. Csörögj Rá! >>

Hogy valójában ki volt az egyedülálló mesterember? Biztosan soha nem fogjuk megtudni. Csoda vagy legenda? Számít? Mindenkinek szíve joga abban hinni, amiben szeretne. A lépcső minden esetre ámulatra méltó alkotás. 

Dékány Márta



 
 
[ 9270 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x