A boldog tizenévesek felnőttként gyakrabban válnak
Címlap / Kütyü és tudomány / A boldog tizenévesek felnőttként gyakrabban válnak

A boldog tizenévesek felnőttként gyakrabban válnak

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-12

A Cambridge Egyetem kutatói szerint a boldog tizenévesek boldog felnőttek lesznek, de hajlamosabbak a válásra.  

A serdülőkor hatása egyértelmű a felnőttkorra. Akik boldogok voltak tizenévesként, 60 százalékkal kisebb eséllyel szenvednek majd valamilyen lelki problémától felnőttként. A munkahelyen és a társadalmi életben is jobban teljesítenek. Viszont gyakrabban válnak el.

A cambridge-i kutatók egy 1946-ban készített felmérés 2776 alanyának utóéletét vizsgálták meg. Az eredeti felmérés idején a vizsgált személyek 13-15 évesek voltak és a tanáraik kikérdezésével következtettek a lelki állapotukra. Boldogságuk szintjét éppen úgy lejegyezték, mint esetleges zavart, nyugtalan viselkedésüket. 

A Journal of Positive Psychology című folyóiratban közétett tanulmány szerint az 1946-os értékeléseket vetették össze az egykori diákok későbbi életével.

A boldog tizenévesek később lényegesen elégedettebbek voltak a munkájukkal, több barátjuk volt és gyakrabban vettek részt családi vagy társasági eseményeken.

Azt, hogy gyakrabban váltak, a kutatók azzal magyarázzák, hogy ők nagyobb hajlandóságot mutattak kilépni egy boldogtalan házasságból, mert nagyobb volt az önbizalmuk.

Felicia Huppert professzor mindebből azt a következtetést vonta le, hogy még a mai válságos időkben is a politikának törekednie kell a gyermekek jólétének biztosítására, mert így jó irányt vehet az életük. 

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 1804 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x