Egy év börtön betörő elengedéséért
Címlap / Őrület / Egy év börtön betörő elengedéséért

Egy év börtön betörő elengedéséért

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Egy év börtönt kapott egy rendőrnő Nagy-Britanniában, mert futni hagyott egy betörésre készülő férfit - jóllehet a bűntettnek elejét vette, és csupán más hivatalos dolga miatt nem vette őrizetbe a gyanúsítottat. 

Az eset még tavaly júliusban történt a Glasgow melletti Kirkintilloch-ban. A 38 éves rendőrnő, Michele Selby társával járőrkocsijukból felfigyelt egy gyanús férfira, aki egy kínai étteremnél ólálkodott. Igazoltatásakor csavarhúzó, feszítővas és egyéb, betöréshez is használatos szerszám került elő a táskájából, amit ő azzal magyarázott, hogy csupán ajtót akart javítani.

A járőrpár ellenőrizte a férfi múltját, és kiderült, hogy már hatszor elítélték, egy esetben betörésért. A rendőrnő mindazonáltal úgy vélte, hogy bűncselekmény nem történt, és elkobozta ugyan a betörésre is alkalmas szerszámokat, de az illetőt elengedte, értésére adva, hogy ha nem volna riasztásuk egy másik helyre, akkor már vinnék is a börtönbe.

Visszatérve a kapitányságra a járőr kukába dobta az elszedett szerszámokat. Társa azonban feljelentette feletteseiknél kötelességmulasztásért. Túl azon, hogy Selby már korábban lemondott tisztéről, a bíróság most egyévi börtönre ítélte.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 2247 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x