Félezren őrizetben világvégejóslatok terjesztéséért
Címlap / Őrület / Félezren őrizetben világvégejóslatok terjesztéséért

Félezren őrizetben világvégejóslatok terjesztéséért

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Az ötszázat is meghaladja már Kínában a világvégejóslatok terjesztése miatt őrizetbe vettek száma, több mint négyötödük a magát kereszténynek valló, a pekingi vezetést is támadó Mindenható Isten szekta tagjai. 

A csoport több mint négyszáz tagját az észak-nyugati Csinghaj tartományban vették őrizetbe, miután tömegesen azt hirdették, hogy december 21-én háromnapos sötétség borul a világra. A sina.com hírportál információi szerint a tagok elfogásakor a hatóságok sok ezer szórólapot, transzparenst, könyvet és a csoport aktivistái által használt elektronikai berendezést is lefoglaltak.
 
A Mindenható Isten tagjai házról-házra járva és köztereken terjesztik a világvége pénteki eljövetelét, valamint azt, hogy az alól csak a szektához tartozók menekülhetnek meg.
 
Az 1990-ben a közép-kínai Honan tartományban életre hívott csoport a Kínai Kommunista Párt, vagyis a "nagy vörös sárkány" hatalmának megtörésére is felszólít, és azt hirdeti, hogy új korszak jön el, amelyben Jézus helyett egy nő lesz a megváltó. 
 
A maja naptárra hivatkozva világvégét hirdetők ellen a múlt héten országos kampányt indított a kínai vezetés. Ennek eredményeként a szektatagokon túl is őrizetbe vettek csaknem száz embert Fucsien és Szecsuán tartományban, Belső-Mongóliában és Csungkingban.
 
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 1841 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x