Leszoktató program felsővezetőknek, ismert embereknek
Címlap / Psziché / Leszoktató program felsővezetőknek, ismert embereknek

Leszoktató program felsővezetőknek, ismert embereknek

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Magyarországon óvatos becslések szerint is közel 800,000 embert érint közvetlenül az alkoholfüggőség és hiba lenne azt hinni, hogy ez a probléma pusztán az átlagpolgárt érinti. A magasabb társadalmi csoportok képviselői éppúgy érintettek és statisztikai arányainak megfelelően képviseltetik magukat a betegek között, a különbség sokszor csupán annyi, hogy nem az utcán, hanem a jacuzziban fekszenek. Szeptember végétől speciális program indul kifejezetten számukra. 

Nyugaton bevált modell
„ Nagyon sokan gondolják úgy, hogy a szenvedélybetegség kizárólag a kevésbé tehetőseket és az alsóbb rétegeket érinti, miközben ugyanúgy jelen van a magasabb társadalmi rétegekben, legfeljebb nem olyan látványos. Míg az előbbiek számára számos – bár változó színvonalú – kezelőprogram érhető el, addig a tehetősebb rétegnek hatékony kezelőprogramot eddig nemigen kínáltak.” – mondja Nagy Zsolt, addiktológiai konzultáns, a Semmelweis Egyetem oktatója.

A szakember szerint a Nyugaton már bevált Minnesota-modell lehet az egyik igazán működőképes program, és ezt alkalmazza a most induló Phoenix Program is, ami alkohol-és játékfüggő páciensek kezelésére szakosodott.
A modell, egyúttal a Phoenix Program lényege, hogy viselkedésváltozást indít el egy nagyon fókuszált, intenzív és viszonylag rövid ideig tartó terápiával, mely megalapozza a későbbi felépülési folyamatot.
Mivel a függőség a tagadás betegsége, ezért a hangsúly itt a betegség belátáson, és a változási folyamat, a „józanságmunka” beindításán van.


„ Az alkoholizmus és a játékszenvedély is halálos, gyógyíthatatlan betegségek. Ez a program azért is képes lehet hatékonyan elindítani egy felépülési folyamatot, mert szerves részét képezik az Anonim Alkoholisták és a Névtelen Szerencsejátékosok lépései, gyűlései. Annak, aki részt vesz ezen a kéthetes programon az életében tulajdonképpen „váltó átállítás” történhet és hosszú távon a kezelés az említett önsegítő rendszerekben folytatódik.”
– mutatja be a szakember a folyamatot.

Különleges körülmények
A kéthetes program helyszíne egy Budapesttől egyórányira fekvő 4*-os szálloda, mely exkluzív környezetet, egyúttal maximális diszkréciót biztosít a gyakran az ismertség hátrányaitól is szenvedő pácienseknek.
A program vezetője, Jenei-Nagy Gabriella szerint azonban korántsem wellness pihenésként kell elképzelni a 14 napot.

„Habár a felsővezetők, ismert emberek gyakran kivételes bánásmódot szeretnének, ez csupán a körülményekben nyilvánul meg. A kezelés lényege éppen az, hogy szembesítjük a betegeket állapotukkal és nem kényeztetésben van részük, hanem keményen dolgoznak ezekben a napokban. Speciális és nehéz feladat ezekkel az emberekkel dolgozni, mert az életük más területein elért sikereik miatt nehezen fogadják el saját maguk gyengeségeit, esendőségeit.” – vázolja a nehézségeket a programvezető.



Fókuszban a család

Kiemelten fontos szerep jut a Phoenix Programban a családtagoknak. Mivel a függőség rendszerprobléma, azaz a függő kapcsolatrendszerében, családi viszonyaiban is zavar áll be, ezért ennek a kijavítása is feladat és ebben nagy szerepük lehet a hozzátartozóknak.
A program 2 hétvégéjén hozzátartozói napokat tartanak, ahol a családtagok megtanulhatják, hogyan kell viselkednünk beteg hozzátartozójukkal, miként kerüljék el a tipikus játszma helyzeteket. Ez a 2 hétvége segítséget nyújhat abban is, hogy az alkoholbeteggel együtt élő hozzátartozók, hogyan kezeljék saját érzelmi sérüléseiket.
A szakemberek szerint a családtagoknak sokkal nagyobb a mozgásterük, mint azt hinnék, rengeteget tehetnek azzal, ha nem vádlón, vagy a függőség működtetését elősegítve viszonyulnak a szenvedélybeteghez.
Ezeket a technikákat is elsajátíthatják a program keretében, melynek szeptember 30-án induló csoportjába a hozzátartozók – leggyakrabban ők intézik a páciensek részvételét - és a betegek jelentkezését is várják.

 
http://www.phonixprogram.com

Képek: FreeDigitalPhotos.net
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 3553 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x