HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-19
SZAKÉRTŐK
Nyiri Helga
Theta Healing tanár, konzulens, Életvezetési tanácsadó
Theta Healing Helgával - „Minden változás az első lépéssel kezdődik!”
Kalandos életem azon pontján találkozunk, ha most éppen ezeket a sorokat olvasod, amikor a múltam magam mögött hagyva, irányt váltottam.
www.hetediksik.hu
36303222410

A változást én magam akartam, szívből és igazán.
Hosszú volt az út a születésemtől addig a pontig, amikor döntést hoztam: változtatok. A változtatás egyik oka volt, hogy magamon kívül másoknak is segíteni tudjak, megmutatni, megtanítani mindenkinek, aki változtatni akar az életén, hogy ez lehetséges és megtörténhet bármikor, bárkivel.

Már kisgyermekkoromban rendkívüli kíváncsisággal figyeltem a gyerekek és felnőttek
világát, és már akkor mindent érteni akartam. Mindig jelen voltam minden helyzetben, és mindig meghatározó szereplője voltam a körülöttem élők életének.
Aztán ahogy az idő telt egyre több minden maradt le belőlem az úton, és egyre több tanult formát, hitrendszert, elvet, szabályt vettem át a világtól. Mire felnőttem, már a csak a tanult rendszerek és szabályok szerint éltem, és aki valójában voltam, az eltűnt.
Sok idő telt el, és rengeteg eszközt használtam az út során azért, hogy visszataláljak magamhoz, és azt az életet éljem, amire valójában vágyom. Kezdve a pszichológiával, majd aztán a reiki, a kineziológia, asztrológia, önfejlesztő tréningek és kurzusok sora következett, hosszú-hosszú éveken át. Sok tapasztalás, sok szenvedés, szomorúság, öröm, majd bánat, veszteségek és feladások után találtam a ThetaHealingre.
Az első találkozásunk olyan meghatározó volt számomra, hogy úgy döntöttem most van itt a pont, amikor változtatok.

A Theta olyan eszköz nekem és másoknak, akik valóban változni szeretnének, ami könnyen, finoman végzi el azt a munkát, ami visszavisz a forráshoz, az önvalódhoz.
Ha készen állsz erre a változásra, akkor itt vagyok, és megmutatom, hogy ez lehetséges számodra is!
Az alábbi képzéseket végeztem:
  • DNS 1 Alap tanfolyam,
  • DNS 2 Haladó tanfolyam,
  • Ásás technikák,
  • Game of Life – az élet játéka,
  • Intuitív Anatómia,
  • Genetikai kódok felerősítése,
  • DNS3.
  • Theta Healing DNS1 Alaptanfolyam nemzetközi instruktor
  • Theta Healing DNS2 Haladó tanfolyam nemzetközi instruktor

Facebook: www.facebook.com/hetediksik


A fizikai testben megjelenő betegségekről

Talán ma már az orvostudomány is kimeri mondani, hogy a testben megjelenő betegségeknek lelki okai vannak. Egyre többet...


Vajon kinek az életét éled?

Vajon kinek az életét éled? Valóban azt az életet éled, amire leszülettél? Olyan sokszor találkozunk a theta munka...


Pénz, pénz és pénz

Amikor theta konzultációra jönnek hozzám, akkor a párkapcsolat és egészség mellett a leggyakoribb probléma a pénz....


Beragadva a múltban, félve a jövőtől, lézengve a jelenben

Mai korkép: beragadva a múltban, félve a jövőtől, vegetálva a jelenben. Sokak számára ez a képlet. Olyan sok könyv...


Anyának lenni

Minden nő, aki anya is egyben, került már komoly dilemmába "mennyire vagyok jó anya" kérdéskörben. Vannak ősanyák,...



Előző cikkek!
...

 
 
/img/hirdetes/harmonet_kinai.png
 





A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x