Jimmy Page és Robert Plant újra együtt
Címlap / Színes hírock / Jimmy Page és Robert Plant újra együtt

Jimmy Page és Robert Plant újra együtt

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Sajnos nem az újra felszállásra készülő Led Zeppelinben, csak egy amerikai rádióműsorban, ahol együtt emlékeznek a hétvégén és ünneplik IV. albumok megjelenésének 40. évfordulóját. 

Page a kezdetekről elmondta, hogy a céljuk tulajdonképpen az volt, hogy ugyanúgy tiszteljék a muzsikájukat, ahogyan a legnagyobb kortársaiknak, Jeff Becknek és Eric Claptonnak a munkáit. Plant ezt azzal egészítette ki, hogy olyan csak rájuk jellemző dalokat szerettek volna létrehozni, amit mindegy, hogy erősítővel vagy anélkül játszanak, sivatagban vagy egy walesi hegy tetején.


Sokan úgy tartják, hogy a Beatles mellett a Led Zeppelin a pop-rock történelem legnagyobb hatású bandája, annak ellenére, hogy mindössze 12 évet töltöttek színpadon és a stúdiókban. Már az első három albumuk is mérföldkőnek számít a blues alapú hard rock világában, de a IV-es LP-jük világsikere minden várakozást felülmúlt. Four Symbols (Négy Szimbólum), Zoso és még sok más néven is számon tartott albumról a legismertebb mű kétségtelenül a Stairway To Heaven, amelyről azt tartják, hogy a rádiók ezt játszották legtöbbet a rockfelvételek közül!

Ha már ennél a kompozíciónál tartunk, Page elmondta róla, hogy ezt már előadták a lemez megjelenése előtti turnéjukon is, a Stairwayt a Los Angeles-i Forum közönsége felállva ünnepelte.

A Led Zeppelin IV Amerikában minden idők legnagyobb példányszámban eladott lemezeinek a listáján a 3. helyen található (23 milliós forgalommal). Ennél többet (29 millió) csak az Eagles:Their Greatest Hits 1971-1975 és Michael Jackson: Thriller (30 millió) című albumából tudtak eladni.

A hétvégén Észak-Amerika 50 rádióállomása sugározza majd azt a programot, amelyben Page és Plant felidézi ennek a csodálatos lemeznek a születését. Milyen érdekes, hogy ez is amerikaiaknak jutott eszébe, vagy mégsem? Ugyanis közismert, hogy albumai mellett a Led Zeppelint az USA-ban adott koncertjei röpítették hihetetlen magasságokba. Szülőhazájukban, Angliában kezdetben szinte „érdektelenség” vette körül őket. Velük ugyanaz történt, mint Jimi Hendrix esetében, aki az amcsiknak nem kellett… 


 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 2437 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x