Szeretet-szerviz - Párkapcsolati Tanácsadó Képzés
Címlap / Te+Én+Szex / Szeretet-szerviz - Párkapcsolati Tanácsadó Képzés

dr. Valló Ágnes
dr. Szilágyi Zoltán

Szeretet-szerviz - Párkapcsolati Tanácsadó Képzés

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Sok ember úgy gondolja: ha megtalálja az "igazit", akkor élete végéig boldog lesz, de ha nem, akkor örök boldogtalanság vár rá. Igen nagyok az elvárások a párkapcsolattal, a házassággal kapcsolatban. Gyakran olyan nagyok, hogy nincs az a kapcsolat, ami megfelelne az elvárásoknak. 

Emiatt sok pár túl könnyen, túl korán feladja, még olyan párok is, akik őszintén szeretik egymást, sőt, alapvetően még össze is illenének. Mégis úgy érzik, hogy talán nem is a megfelelő emberrel találkoztak, nem a „másik felükbe” szerettek bele, nem azzal kötöttek házasságot. Pedig csak nem gondolták végig és nem tanulták meg azt, hogy mi minden kell az együttéléshez.

Sokaknál azonban, ha elmúlt a szerelmi mámor, apró nyűgök, apró problémák adódnak egyre gyakrabban, amik aztán lavinaként növekedve egyre nagyobb elégedetlenségbe és szakítási fantáziákba csaphatnak át. Elindul a párkapcsolati kiégés folyamata, ami változtatás nélkül legfeljebb megállni tud, visszafordulni aligha.

Ha azt akarjuk, hogy az autónk mindig megbízhatóan működjön, sose „hagyjon ott” az út szélén, akkor évente elvisszük szervízbe átnézésre, olajcserére, és a szükséges beállítások elvégzésére. Ha nem akarjuk elveszíteni a fogainkat, akkor rendszeresen járunk fogorvoshoz, leszedetjük fogköveinket, betömetjük az apró lukakat. Miért gondoljuk, hogy párkapcsolatunk, házasságunk nem szorul időnként „átnézésre, szervizelésre, felújításra”?



 

Miért várjuk meg, amíg elromlik? – És a legtöbben még akkor sem kérnek segítséget, megvárják a totálkárt, míg végül a kapcsolat a „bontóban” vagyis a válóperes bíróságon végződik.

Mi lenne a megoldás? Semmiképpen sem az, hogy a pár beletörődik: hát olyan a házasságunk, amilyen. De a változáshoz segítségre van szükség!

Nem azt kell keresni, hogy Ki a hibás! Sokan általánosan elterjedt tévhitek, hamis, téves elvárások miatt nem tudják megoldani a konfliktusaikat. Az iskolában sok mindent tanultak (tanulnak), a pun háborúktól a ló fogazatán keresztül a folyadék-áramlás törvényéig, de konfliktuskezelésről soha szó sem esett. Nem tudják, hogyan kell empátiával meghallgatni egymást. Nem tudják úgy elmondani vágyaikat, igényeiket, hogy közben maximálisan tiszteletben tartsuk a másikét is. Tudnak viszont hibáztatni, kritizálni, bántani, megsértődni. Vagyis gyilkolni a kapcsolatot!

Ezt mindig van kitől tanulni, hiszen a szülők, rokonok, barátok is hasonló problémákkal küzdenek. Gyermekek milliói nőnek fel úgy, hogy rossz mintát látnak maguk előtt. Azt hiszik, hogy a konfliktusokat kerülni kell, mert abból csak veszekedés, kiabálás, válás származik. Vagy élnek két kiürült, szeretet nélküli szülő között, ahol talán nincs veszekedés, sőt, udvariasak egymással, de nem tanulják meg a szeretet kifejezésének módozatait.

A párkapcsolati tanácsadás hihetetlen javulást hozhat a párok családok életminőségébe. Miben segíthet? Közös célokat keresni, feléleszteni az egymás iránti szeretetet, tiszteletet, megismerni és megtanulni a másik szeretetnyelvét. Megtaníthatja a feleket arra, hogy odafigyeljenek egymásra, hogy tudjanak beszélgetni, megköszönni, illetve alkalom adtán megbocsátani. És azt is, hogy mi kerülendő: címkézés, vádaskodás, hibáztatás, a másik hibájának felhánytorgatása, a másik semmibe vétele. Meg kell tanulniuk, hogyan tudnak új módon kommunikálni, energiát befektetni a kapcsolatba, hogyan tudnak pozitív irányba elindulni. A párkapcsolati/házassági tanácsadás tehát kommunikációban, egyezkedésben, konfliktuskezelésben, összecsiszolódásban, vagy akár a válságok kezelésében, a félreértések eloszlatásában, a sebek begyógyításában, a kapcsolat megerősítésében tud segíteni. Természetesen csak akkor, ha a felek mindketten akarják, ha még megvan bennük a szeretet lángja. Ha van tűz, amit fel lehet éleszteni.

Magától értetődik: a párkapcsolati tanácsadáshoz tanácsadókra van szükség. Ezért döntöttünk úgy, hogy sok éves tréneri, tanácsadói és felsőoktatásban eltöltött oktatói tapasztalatunkkal 100 órás Párkapcsolati Tanácsadó Képzést indítunk.

Miért? Saját terápiás, mediációs és coaching gyakorlatunk azt mutatja, hogy nő az igény a párkapcsolati tanácsadás iránt. Ma Magyarországon a házasságok több mint fele válással végződik, és a fennmaradók nagy részéről sem lehet elmondani, hogy felhőtlenül boldogok. Viszont egyre több emberben/párban tudatosul ugyanis, hogy a párkapcsolat minősége döntően befolyásolja az élet más területeit, sőt, az egészséget is. (Épp ezért saját magunknak sem árt, ha birtokában vagyunk annak a tudásnak/képességnek, amellyel saját kapcsolatunkat karbantarthatjuk).

Kiknek? Azoknak, akik hivatásuknak érzik, hogy másoknak segítsenek, kellő élettapasztalattal, felsőfokú végzettséggel, magas fokú ön- és emberismerettel rendelkeznek, és nyitottak az emberi kapcsolatok sokféleségével szemben.
A növekvő igény lehetőséget nyújthat arra, hogy – akár csak másodállásban – új területen próbáld ki magad. Aztán – ki tudja? – idővel esetleg pályamódosításra is sor kerülhet.


 

Hiszünk abban, hogy missziónk van, amit egyedül nem tudunk betölteni. Tudásunkat, élettapasztalatunkat, és a szerelmünk adta élményeket felhasználva tovább akarjuk adni mindazt, amit tudunk.

Azt szeretnénk, hogy egyre természetesebb legyen a párkapcsolati tanácsadás. A párok ne várják meg, amíg menthetetlenné válik, elmérgesedik vagy kiürül a kapcsolat, hanem idejében forduljanak szakemberhez segítségért.

Ehhez tanácsadók kellenek. Hiteles, jó tanácsadók. Ha akarod, az lehetsz. Tőlünk megtanulhatod.

Hogy ezt ne csak mi állítsuk magunkról, álljon itt egy hallgatónk – Tóth Szilvi – véleménye a legutóbbi kurzusról:

Szerettem a képzést, megkaptam mindazt, ami számomra fontos egy ilyen kurzusnál. Hiteles tanárokat, akik mindamellett, hogy kiváló oktatók, nagy élettapasztalattal és tudással rendelkeznek, és a saját párkapcsulatukkal is jó példát mutatnak. Változatos, jól összeállított tananyagot hoztak nekünk, amelyből rengeteget tanulhattunk, és nem utolsó sorban nagyszerű hangulatban teltek az órák. Bár fárasztóak voltak a hétvégék, mégis mindig feltöltődtem"

További részleteket itt tudhatsz meg >>

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.



 
 
[ 3568 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x