Pete Seeger 90. szülinapját ünnepli a rockvilág
Címlap / Boldog szülinapot / Pete Seeger 90. szülinapját ünnepli a rockvilág

Pete Seeger 90. szülinapját ünnepli a rockvilág

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-05-22

Május 3-án a New York-i Madison Square Gardenben szinte „mindenki” ott lesz az amerikai zenész szakmából, aki számít, hogy a 90 éves Pete Seeger folk énekes-dalszerzőt ünnepelje, akinek a „Hová tűnt a sok virág?” című dalát nincs ki ne ismerné.

 

A fellépők névsora káprázatos: Bruce Springsteen, Eddie Vedder, Richie Havens, Dave Matthews, Taj Mahal, Arlo Guthrie, Ben Harper, Joan Baez, Tom Morello és még hosszan lehetne sorolni a tengerentúli sztárokat.

Mindenképp meg kell említeni még legalább egy dalt az ünnepelttől, a Turn, Turn Turn című opuszt, amely 1965-ben a Byrds második listavezető száma volt, ezúttal az egykori bandából Roger McGuinn adja majd elő.

A koncert bevételét jótékony célra fordítják, a New York-i Hudson River Sloop Clearwater nonprofit szervezet kapja, tehát környezetvédelmi célokat szolgál.

A jegyárakkal is kicsit játszanak a szervezők, lesznek 19.19 dollárba kerülő beugrók (utalva Seeger születési évére), vásárolhatók majd 90 dollárért is, ami természetesen a művész korára utal, de 250 dolláros belépőkhöz is hozzájuthatnak majd a mélyebben zsebükbe nyúlók.

Géczi László

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 953 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x