HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-08-17
Címlap / Otthon / A hiperaktivitás

A hiperaktivitás

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-08-17

Kevesen gondolnák, hogy a hiperaktivitás kórképe már csecsemőkorban is észrevehető. Jellemző tünete az alvászavar... 

 

"Fenn a hegyen, körbe-körbe
tűztáncot jár három törpe
azt huhogják megpörögve
hipp hopp..."


Betegség ez egyáltalán?
A betegség kialakulásában fontos szerepe van az öröklődésnek. Gyakran a túlmozgásos gyermek apja esetében is hasonló terheltség figyelhető meg. Fiúk között az előfordulás lényegesen gyakoribb, mint leányoknál.

Más betegség is megelőzheti a tünetek megjelenését. Előfordulása sűrűbb nehézfém mérgezések esetén (pl. higany, ólom stb.) homloklebeny-sérüléseket követően, amikor a gyermek, pl. egy baleset során súlyos fejsérülést szenvedett, de leírták már vírusos agyhártyagyulladás nyomán is. Az édesanya lehetőleg ne dohányozzon a terhesség alatt, mert azzal növeli a gyermek megbetegedésének rizikóját. Előzetes betegség nélkül is előfordulhat a túlmozgásos tünetcsoport, sőt a családi terheltség sem törvényszerű.

Az idegrendszer tesztelése, és műszeres vizsgálata
Összetett dolog. A szülő vagy a gyermek által elmondott, illetve az orvos által észlelt vagy kiváltott tünetek alapján állapítják meg egy-egy betegség iránydiagnózisát.

A kórtörténet részletes, nemcsak a betegre, hanem szüleire és testvéreire is kiterjedő megismerése elsődleges jelentőségű a pszichiáter számára. Az intellektus, a kreativitás, az emlékezés és a problémamegoldó képesség vizsgálatához különféle pszichiátriai tesztek nyújtanak egységet.

Fontos, hogy a szülők és a gyermek is bízzanak az orvosban és a gyógyulásban, e nélkül ugyanis egyetlen lelki-testi eredetű betegséget sem lehet gyógykezelni.

Ha eszközökkel és nem tesztekkel vizsgálunk, az un. mágneses rezonancia impedancia (MRI) alkalmazásával lehet az agyi strukturális eltérését kimutatni. (Ez a vizsgálat hasonlatos a komputertomográfiához (CT), csak részletgazdagabb képet ad.)

Amikor megvizsgálták az agy vérátáramlását, a hátsó agykamrákat övező területen csökkent, a nyakszirti agyi régió területén fokozott áramlást észleltek.

Az agy elektromos tevékenységét vizsgáló EEG-vel a homloklebeny tájékán kóros deltahullám-szaporulatot tapasztaltak. Ezek az eltérések gyógyszeresen befolyásolhatóak voltak.

Az idegrendszer fiziológiai működése igen bonyolult, ezért megértése sem túl könnyű, még orvosi szinten sem. A kémiai rendszerek kóros eltérésének gyógyszeres kezelése jelenti az egyik utat a hiperaktív gyermek gyógyításában.

Melyik életkorban miben nyilvánul meg a hiperaktivitás?

Csecsemőkor
Kevesen gondolnák, hogy a hiperaktivitás kórképe már csecsemőkorban is észrevehető. Jellemző tünete az alvászavar. A csecsemő nagyon keveset alszik, vagy csak nagyon rövid ideig. Gondok vannak a táplálással, a gyermek alig szopik, és eközben is sokat sír. Ezeket a kicsinyeket igen gyakran kell etetni. Általában "túl mozgékonyak", ingerlékenyek, nyugtalanok. Szinte simogatni sem lehet őket, mert sírással reagálnak. Gyakori betegségük a hasi kólika.

Kisgyermekkor
A gyermek állandóan nyugtalan, impulzív, céltalanul szaladgál, szinte sohasem sétál, folyamatosan mozgásban van. Tevékenységének egészére jellemző a céltalanság. Mozgásuk általában mégis koordinálatlannak tűnik, emiatt gyakrabban sérülnek. Kisgyermekkorban is jelentkeznek alvászavarok. A gyermek nyugtalanul forgolódik az ágyban. Délutáni, éjszakai pihenői felszínesek, rövid idejűek. Ébredése gyakran zaklatott. Jellemző lehet rá, hogy impulzivitászavarai vannak, azaz kiszámíthatatlanul viselkedik. (Pl. összetöri játékait, megveri játszótársait, minden provokatív előzmény nélkül.)

A lelki gyógyítás
Elsődleges fontosságú a pszichoterápia. Csak végső szükség esetén egészítsük ki gyógyszeres kezeléssel, inkább keressünk más gyógymódokat, mint pl. a kineziológia. A kezeléshez a pedagógusok, óvónők, a szülők és egy képzett természetgyógyász bevonására is szükség lehet. A túlmozgásos gyermek viselkedésterápiája a koncentrálóképesség és a viselkedés megváltoztatásának terápiája.

A koncentrálóképességet, a célirányos tevékenységeket és a viselkedés kormányzását igyekeznek erősíteni a túlmozgásos gyermek cselekedeteiben. Optimális beteg-szülő-pszichiáter (esetleg természetgyógyász) kapcsolat nélkül a teljes tréning sikere veszélybe kerülhet. Elengedhetetlen a szakember irányítói szerepe a gyermek kezelésében. Nagyon fontos, hogy a célhoz rengeteg sikerélményen keresztül a hatékonyság minél gyakoribb átélésével vezessen az út. A cselekvéskor kiválasztásánál fontos, hogy az mindig célorientált legyen.

Az iskoláskorú gyermek viselkedés terápiája:

Olyan pszichiátriai tréningen vesz részt, amelynek során szakorvosi segítséggel eljut lelki és szociális problémáinak megoldásához, széteső viselkedésének megváltoztatásához.

Gyógyszeres kezelés
Sok szülő szeretné, ha gyermekének napi problémái egyetlen tabletta bevételével megoldódnának. Lehetőleg minden gyógyszeres kezelést próbáljunk meg nélkülözni, inkább természetes gyógymódokat keressünk a kémiaiak helyett. Vannak esetek, amikor a gyógyszerek ideig-óráig látványosan segítenek, de mellékhatásaik miatt károsak lehetnek. pl. fejfájás, fáradékonyság, alvászavarok. A gyógyszer adagolás mérlegelendő. Gyógyszer hatására a hiperaktív mozgás megszűnhet ugyan, de felerősödnek a sztereotípiák.

Ha gyermekünkön, vagy tanítványunkon hiperaktivitásra utaló jelet érzékelünk, forduljunk pszichiáterhez!




Cikkünk folytatódik, lapozz!
 
 
[7000]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


titkosrandi fej

éves
 
fotó




Tagok: Túl az 1 millión, Fotóval: 331.689


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
Sokan mondják, hogy tökéletes autógumi nem létezik. Ezt azért megcáfolnánk, de tény, hogy minden időjárási viszontagsághoz más-más típus való... tovább >>

 


 

ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot


x