Miért nem érdemes Hamupipőkének lenni? 5+1 téves üzenet,...
hirdetés
Címlap / Ezotéria / Miért nem érdemes Hamupipőkének lenni? 5+1 téves üzenet, amit a mozifilm közvetít felénk

Miért nem érdemes Hamupipőkének lenni? 5+1 téves üzenet, amit a mozifilm közvetít felénk

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-31

A mesék egyik feladata, hogy értékeket hagyományozzanak át a következő generáció számára. A történetek jellemzően olyan problémákat vetnek fel szimbolikus formában, melyek a való életben is előfordulhatnak. Ezekre kínálnak lehetséges megküzdési stratégiákat a mesék. Vannak azonban olyanok, melyek felett jelen formájukban eljárt az idő. 


Rendezvénynaptár
Mesék, melyek már így is sokat változtak a megszületésük óta. Történetek, melyek többsége eredetileg nem is gyermekeknek szólt.

A mesék reflektálnak arra, hogy miként tekintünk a világra, ezért természetes, hogy az a Hamupipőke, ami 1950-ben rajzfilmként megállta a helyét, 2015-ben nehezen adaptálható mozivászonra.


A mesék egyik előnye, hogy a főhőssel való azonosulás révén végighaladhatunk a személyes fejlődési útján: együtt szenvedünk, viseljük a megpróbáltatás terheit, hogy aztán a tévedések, és esetleges hibák révén megértsük az erkölcsi mondanivalót, leszűrjük a tanulságot, és eljussunk a megnyugvást kínáló megoldásig.

A mesék által megfogalmazott életigazságok révén észrevétlenül tanulunk a világról, s benne önmagunkról. Merítünk belőlük, töltekezünk általuk, eszményeket hozunk létre, vágyálmokat alkotunk. Az a nőideál azonban, mely a Hamupipőkében megjelenik, nehezen összeegyeztethető a mai korszellemmel, azokat az üzeneteket pedig, melyeket megfogalmaz, kifejezetten károsnak tartom. Lássuk, hogy miért gondolom így!

1. Önalávető módon alárendelődni helyzeteknek, személyeknek.

Meglehet, hogy évszázadokon keresztül a női szerepviselkedéshez szükségszerűen hozzátartozott a passzív önalávetés és a megkérdőjelezhetetlen áldozatvállalás attitűdje, manapság azonban nemtől függetlenül arra tanítjuk az utánunk következő generációt, hogy helyzettől függetlenül egyformán tisztelje a saját és mások álláspontját.
A cél az, hogy képessé váljon figyelembe venni a különböző nézőpontokat, megfogalmazni a véleményét, képviselni az érdekeit, és kiállni önmagáért – mindezt úgy, hogy közben nem sért meg általa másokat.
Az önérvényesítés képessége nélkül nehéz érvényesülni. Hamupipőkének sem sikerült. Az önalávetés tehát nem jó stratégia, s így követendő mintaként sem szolgálhat egy nő számára.

2. Külső forrásból várni a megoldást.

Mindannyian szeretnénk hinni abban, hogy nekünk magunknak semmit nem kell tennünk a változásért. Mindössze elég, ha képesek vagyunk elviselni az élet által ránk mérteket, és az „igazságos világba vetett hit” érvényességéből fakadóan a segítség idővel külső forrásból megérkezik majd egy lottó ötös, más nagy szerencse, vagy siker formájában.
Persze, hogy a realitás helyett inkább abban szeretnénk hinni, hogy a jótündér, a herceg, vagy a baromfiudvar lakói majd megoldják helyettünk a problémákat. Mindaddig ugyanis, míg ebben hiszünk, nekünk magunknak nem kell kilépnünk a komfortzónánkból, és a kudarc kockázatát vállalva aktívan tenni a változásért.
Csakhogy az esetek többségében senki nincs rajtunk kívül, aki képes volna megmenteni bennünket. Támogatást lehet és kell is nyújtanunk másoknak, megoldani azonban a gondjaikat helyettük, senkinek nem lehet sem a feladata, sem pedig a felelőssége.
Helytelen ezt várnunk bárkitől, vagy épp erőnek erejével küzdenünk azért, aki önmaga nem tesz azért semmit, hogy változzon a helyzete.
Ha Hamupipőkén múlott volna, bizony sosem jut el a bálba, vagy kerül le a bezárt padlásszobából, vagy tűnik fel a lábán ismét az üvegcipellő. Mindezeket a történetben folyamatosan másoknak köszönheti.


3. A boldogságra célként, s nem folyamatként tekinteni.

A mesék a boldogságra egyfajta beteljesedésként tekintenek. Jutalomként nevezik meg, mely csak annak jár, aki kiállja a próbákat, szenved, tűr, küzd, hogy a történet végén aztán megdicsőüljön.
A mese olyan abszolútomként kezeli a boldogságot, melynek elérésére akár egy egész életen keresztül is vágyódhatunk anélkül, hogy valaha lehetőségünk volna elérni.
Idealizálja, elérhetetlenné teszi, ezáltal frusztrálva mindazokat, akik ettől remélnék azt, hogy az életük jobbá válik. Pedig a boldogság nem cél, hanem maga az út, melyen folyamatosan haladunk. Abban kell felfedeznünk azokat a helyzeteket, pillanatokat, történéseket, melyek feltöltenek, felderítenek, és megszépítik az életünket. A boldogság folyamatosan jelen van az életünkben, csak fel kell azt ismernünk.

4. A szenvedésre a boldogság áraként tekinteni.

A mesékben a boldogságot többnyire a szerelem megtalálása és/vagy a szerelmes szív elnyerése jelentik. Ritkábban kiegészülhet a képlet a „fele királysággal”, vagyis a gazdagság szimbólumával. Csakhogy, mielőtt a főszereplőre rátalálna a boldogság, szükségszerűen szenvednie kell. Mintha ezzel azt sugallnák ezek a történetek, hogy aki nem szenvedett eleget, meg sem érdemli a boldogságot, ill. hogy annak, aki már eleget szenvedett, biztosan jár az.
Hamupipőke azért lehetett a legtündöklőbb a bálban, mert a könnyeivel megigézte a jótündért, aki mindezt lehetővé tette számára. Csakhogy a valóságban nem egyedül a szerelmen keresztül vezet az út az örömteli pillanatok átéléséhez. Sőt, a megélt érett szerelem és boldogság sem járnak folyamatosan kéz a kézben. Az pedig, aki önként vállal magára lelki vagy fizikális kínt abban bízva, hogy a sors ezt idővel honorálni fogja, egyetlen dolgot már biztosan elvesztett, mégpedig az esélyt arra, hogy a jelent a valós szükségleteinek megfelelően élhesse meg.
 
5. Elmenekülni a konfliktusok elől.

A Hamupipőkét a mozifilmben számos esetben láthatjuk, hogyan reagál a konfliktusra: kilép a helyzetből és/vagy elmenekül. Elszalad a szobájába, lerohan a konyhába, egereket etet, állatokkal társalog. A filmben a narrátor külön ki is hangsúlyozza, hogy Hamupipőke sosem találkozott volna a herceggel, ha aznap épp nem lóhátra pattanva menekül el a családi kastélyból tehetetlen dühében.
A kérdés csupán az, miért arra tanítjuk az utánunk következő generációt, hogy vélemény-, érdek-, vagy értékütközés esetén az a megoldás, ha elszaladunk?
Pedig azzal, hogy Hamupipőke a herceggel ennek köszönhetően találkozik, éppen ebben erősítjük meg őket. Ez pedig nem helyes.
Az elmenekülés csak egy a lehetséges konfliktuskezelési stratégiák közül, s bár vannak olyan esetek, mikor valóban ez a legbölcsebb választás, a valóságban többnyire mégsem ez visz közelebb a megoldás felé.


+1. Elhinni, hogy kedvesség és bátorság mindenen átsegít.

A mozifilmben számtalanszor elhangzó üzenete valószínűleg mást jelent egy gyermek, és mást egy felnőtt számára. Mégis, ennek a két jellemzőnek a mantraszerű ismételgetése abban erősítheti meg a nézőt, hogy más belső tulajdonságra, egyéni jellemzőre nincs is szükség ahhoz, hogy az élet valamennyi akadályát sikerrel vegyük.
Ennél azonban mi sem állhat távolabb a valóságtól. Főként, hogy a kedvesség maga is egy gyűjtőfogalom. Vajon mit érthetett alatta Hamupipőke anyja? Szófogadást?
S mit az apja? Melegszívűséget?
S a herceg vajon, mikor először hallotta? Elfogadást?
S Hamupipőke hogyan tekintett a saját kedvességére? Mint az áldozatvállalás egy képességére?
A készítőktől csak kérdéseket kap a néző, a válaszok megfogalmazásában azonban magára hagyják.

A Hamupipőke c. mozifilm természetesen több szempontból vizsgálható és értékelhető.
Miközben a látványvilága magával ragadó, a fenti üzenetek, melyeket a történetmesélés során megfogalmaz, belőlem ellenérzéseket váltottak ki.
Ezeket az üzeneteket azért tartom különösen károsnak, mivel nem nyíltan, hanem a mesék világára jellemző módon indirekt formában jelennek meg, melyek aztán észrevétlenül épülnek be és hatnak annak a generációnak a képviselőire, akik életkoruknál fogva a legfogékonyabbak bizonyos szocializációs normák elsajátítására.

S hogy mindez miért zavar ennyire?

Azért, mert mesehallgatás közben a gyermek képes elvonatkoztatni a valóságtól. A gyermeki gondolkodás sajátosságai ellenére felismeri, hogy ilyenkor a saját képzeletének világában barangol. Talán még a rajzfilm is jól definiálható módon jelzi a határokat a realitás és a fantázia között. Egy film azonban – sajnos vagy nem sajnos - akár egészen a kamaszkorig a valóság megkérdőjelezhetetlen forrását jelenti a bontakozó emberi elme számára. Ez pedig felelősség, melynek súlyát úgy gondolom, a Hamupipőke c. mozifilm esetében a készítők rosszul mérték fel.

Szerző:
Vépy Viktória
pszichológus, life coach, mediátor
 


 
 
[ 2031 ]
spacer


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x