Vigyünk-e gyereket külföldre?
Címlap / Kultúra / Vigyünk-e gyereket külföldre?

>

Vigyünk-e gyereket külföldre?

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-06-30

Mi, "világutazók" gyakran feltesszük a kérdést, mi értelme van a gyerek tanulását megszakítani azért, hogy egy idegen szállodában idegen buszokon utazgatva idegen emberekkel találkozzon. Sokan viszik magukkal úgy a gyermeküket, hogy saját útjaikat előre szépen eltervezik, de a gyerek számára nem készítenek megfelelő útitervet. Egy példa, hogyan szervezzük meg az utazást úgy, hogy a gyereknek is nagy élmény legyen. 

Az biztos, hogy egy-egy múzeumi teremnél nem érdemes többet betervezni kétnaponként a gyereknek, mert nincs előzetes információja, így hamar elfárad, csak nyűg lesz számára a sok újdonság. A csodás templomokból pedig legfeljebb egyet nézessünk meg vele, azt is csak annyira, hogy üljön vagy sétáljon tetszése szerint, de ne nagyon magyarázzunk neki semmit, legfeljebb a látogatást megelőző napon hívjuk fel a figyelmét egy-két fontos dologra.

Persze, vannak nagy élményt nyújtó múzeumok, mint a londoni Maritime (tengerészeti), a Science  (tudomány és technika), és persze azok a helyek, ahol nem csak nézni lehet a kiállítást, de maga a gyerek is kísérletezhet.

Sándor és Edit barátaim nemcsak kamaszfiúkat, Sanyikát, de a nagyszülőket is magukkal viszik nagyobb túráikra (Lapátra fel – Kalandok ladikban). Mindenki szívesen megy velük, mert nem kötik meg, ki mivel töltse szabadidejét. Nem kell együtt lenni, de nem is lehetne, mert Sanyika és Sándor az igazi nagy férfias kalandokat kedvelik: pl. búvárkodás a tenger mélyén, a nagyszülők pedig a szállodák kényelmét. Minthogy Sanyi ezalatt hiányzott az iskolai órákról, megírta kalandjait házi feladatnak.



Sándorok a tenger mélyén

Egyiptomban egyből feltűnt, hogy a parthoz közel elég sok szemét úszik a vízben, miközben sok kisebb halászhajót is láttunk. Később, ahogy beljebb értünk, már biztatóbb volt a helyzet, a víz tiszta volt, le lehetett látni az aljáig. Az úticél egy Giftun nevű, viszonylag nagy sziget volt, a szigetről beúszva rengeteg korallt láttunk és az ezeket evő halakat.

A korallzátonyok sok kis korallállatka meszes házaiból állnak, ezek az állatok gyakran valami sziklafélére telepszenek meg a víz alatt, és ott élnek. Amikor a legfelső rétegben meghalnak a korallállatkák, akkor a meszes házaik tetejére egy újabb réteg telepszik, és így növekedik a korall akár hatalmas zátonyokká. Apró planktonokkal táplálkoznak úgy, hogy a tenger vizéből szűrik ki őket. A korallok alatt vagy repedésekben él a tengeri sün, ami kimondottan éjjeli állat, éjjel gyűjti be táplálékát, ami alga és tengeri moszat. Amikor a hal a közelébe ér, a sün ösztönösen megvédi magát a közvetlenül felé irányuló támadástól. A tüskéiben méreg található. A számára nem megfelelő vízben elveszíti tüskéit. Mérete átlagosan 20 cm, de ennél nagyobbra is megnőhet. Közelebb a parthoz sok kisebb remeterákot láttunk, de ahogy távolodtunk, nagyobb példányokkal is találkoztunk. Ennek az a jellegzetessége, hogy 10 ízelt lába van, rendszerint a közönséges kürticsiga üres házában él, amelyet ha kinő, nagyobbra cserél. Hossza 12 centiméterig  terjed. A remeterák éjjel-nappal táplálék után kutat. Jellemzően mindenevő és szívesen fogyaszt dögöket is.

Az ivarérettséget 18 hónapos korban éri el, a párzási időszak egész évben tart. A nőstény legfeljebb 15000 petét rak. A peték a nőstény hasához tapadnak, és 7-10 nap múltán a petékből lárvák kelnek ki, amelyek a csigaházba költözésig 4 vedlésen mennek keresztül.


Ezután a hajóval tovább mentünk egy másik nagy korallzátonyhoz, ahol láttunk egy úszó murénát, ami kb. 2 méter hosszú volt. A muréna jellegzetessége, hogy lassan mozog, de rendkívül robbanékony, ezért kisebb repedésekbe hátrál, és várja, hogy egy óvatlan hal közel menjen hozzá, és mikor eléje ér, kilöki magát. A kígyókra jellemző módszerrel ki tudja akasztani az állkapcsát. Hatalmasra tudja  nyitni a száját, így viszonylag nagy halakat is el tud kapni, amiket gyorsan behúz és felfal. Itt biztatóbb volt a helyzet, mert az embereknek nem volt érdekük, hogy lehalásszák a ritka fajokat.

A 6. napon palackos búvárkodásra mentünk, és kb 7-8 méter mélyre merültünk apámmal. Itt is nagyon sok mindent láttunk, többek között bohóchalat, amely nagyon érdekes narancssárga színű, függőlegesen fekete csíkokkal behatárolt, 3 fehér csík van rajta. Szimbiózisban él a tengeri rózsával, és rendszerint belerakja az ikráit. Ennek az az érdekessége, hogy látszólag növény, de valójában egy állat, melynek a fonalai csalánozók, ha egy hal beleúszik, megbénítja, kapaszkodóihoz közel lévő szájába húzza és elfogyasztja. A bohóchal immunis a csípésére, ezért nyújt jó védelmet az ikrák számára, melyeket kikelésükig véd. A lerakott ikrákat a hímek megtermékenyítik, az ivadékok 7 nap múlva elúsznak. A kifejlett nőstény 8 cm, a hímek kisebbek. Képes a nemének váltására is egyszer.

Ezenkívül itt még sok murénát láttunk, egy hajóroncsot és egy tűzhalat is. Az itt szerzett élményeimből egy egész könyvet írhatnék.

Az élményeket osszuk meg másokkal is!
Nem minden apuka vagy anyuka szeretne a gyerekével búvárkodni, de százféle olyan kalandot élhetnek át együtt, ami valóban életreszóló élményt jelent, mert a szülő egyben tökéletes biztonságot nyújt a gyerekének, mint óvodás korban a játszótéren.

Mindenesetre, ne felejtsük el utólag megbeszélni, vagy leíratni a tapasztalatokat, mert akkor már megéri még a tanárnak és a többi tanulónak is végighallgatni a személyes élményt.

Dobosy Ildikó

Képek:
piqs.de: Inovello - Freunde
piqs.de: schwed0 - Taucher und Fischschwarm
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 3563 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x